Bocsánatot fognak kérni azoktól akik végig tudták, hogy van földönkívüli élet vagy megint úgy fogják csűrni a sztorit, hogy a tudósok aratják le a babérokat akik meg kottyosnak voltak nézve 75 évig azokat továbbra is szégyeníteni fogják?
Már Harvard tudósok is kutatják az UFO (újabb nevén UAP) témát a NASA-nál.
Elég érdekes, hogy 75 évig a tudomány nem volt ezzel megbízva, majd miután amerikai titkosszolgálati jelentések következtében, melyek szerint nem tudják mik röpködnek az égben de valamilyen technológiának tűnnek, a tudomány is elkezdi kutatni.
Nem mintha 75 éve nem lenne tudomása a titkosszolgálatoknak erről a jelenségről.
Akkor miért csak most lett sürgető tanulmányozni tudományosan ezen jelenséget?
A videóban beszélő Harvard tudós szerint egyébként ezek jó eséllyel valamilyen földönkívüli eredetű technológiák.
Akik világosan gondolkodtak 75 éven át és meg lettek szégyenítve, számíthatnak valamilyen erkölcsi kárpótlásra amennyiben a tudomány is arra jut, hogy ez földönkívüli technológia?
Vagy ilyen témában, a tudományban nincs igazságtétel csak a száraz érdekek számítanak?
"A titkosszolgálatok (légierő, hadiflotta és kereskedelmi gépek pilótái jelentései alapján) már több mint 70 éve tudnak ezekről és már több mint 70 éve nem tisztázták a nagyérdemű előtt a dolgot"
Mit tudnak? Hogy vannak olyan objektumok, amiket a róluk készült felvétel alapján nem lehet egyértelműen azonosítani? Ezt soha sem titkolta senki, nyilvánvaló tény, hogy ilyesmi előfordul.
Ettől viszont nem lesz értelmesebb, hogy egyesek mindenre, amit nem tudunk, ráfogják hogy földönkívüli. Ez ugyanaz a fanatikua gondolkodásmód, mint amikor egy hívő mindenre ráfogja hogy isten.
10
“A takony felbontásban cirkáló feketefehér pamacs nem bizonyíték a földönkívüliek létezésére. De pont azért, mivel felmerül a lehetősége, vizsgálják. Ennyi.”
Igazából ha az ember előre eldönti, hogy ilyesmi nincs akkor bármibe bele lehet kötni, semmi sem bizonyíték.
Az Antarktisz létezése is felvételek által “bizonyított” az átlagembernek nincs lehetősége meggyőződni letezéséről, simán elhiszi a felvételről, hogy valós dolog.
A helyzet viszont az, hogy nem csak ilyen rossz minőségű felvételek vannak UAP-ról hanem egész jók is, amelyeket a hadsereg tett közzé.
Ugyanakkor a legjobb felvételek még mindig titkosítottak.
“ https://www.youtube.com/watch?v=CVjC1wfo..”
Tehát inkább hallgatsz néhány komolytalanul vihorászó artistára.
11
“ Mit tudnak? Hogy vannak olyan objektumok, amiket a róluk készült felvétel alapján nem lehet egyértelműen azonosítani? Ezt soha sem titkolta senki, nyilvánvaló tény, hogy ilyesmi előfordul.”
Az tudják miként mozognak, hogy vadászgépek közeledésére reagálnak és növelik sebességüket (tudomást vesznek az emberi járművekről), fizika törvényének ellentmondóan közlekednek, a radar észleli őket (tehát tárgyak). Stb
Ez szerintem elég jellemző.
12. Nézd, én csak egy kis senki vagyok, aki néha-néha megjelenik itt is a nulla tudásával.
De! Azt bizton állíthatom, hogy amióta világ a világ, a kételkedők vitték előre a világot. A szkeptikusok. A vakhit, a kritika nélkül bármit elfogadók mit tett a fejlődés érdekében? Semmit.
És gyakran találkozom itt olyanokkal, akik nem tudnak elfogadni észérveket sem. Példák:
Videón ide-oda cikkázó valamit. Minőség tök mindegy. Azt írja hozzá a kérdező, hozzászóló, hogy így mozogni földi jármű nem tudom.
Észrevételem: bármi is az, egy helyben áll, mert a képbe belógó fa pont ugyanolyan táncot jár. Egymáshoz képest mozdulatlanok. Eredmény: mit keresek itt (durvábban megfogalmazva).
Valaki állít valamit, és hogy ez így van. Mondom, lehet, de akkor mindent el kell dobni amit eddig tudunk a világról, mert ha ez igaz, akkor az összes többi nem az.
//Napokban találkoztam egy olyan kérdéssel, hogyan lehet, hogy a tükörben a betűk megfordulnak, de más nem. Képtelenség volt meggyőzni őt arról, hogy minden megfordul. Kérdezem tőle, miféle fény az, amelyik válogat, miről merre menjen tovább? Semmi reakció//
Teljesen logikus érvelés arra a kérdésre, hogy ezóból lesz-e tudomány, hogy nem mert a kettő fogalmilag kizárt. Ha valamiről még nincs kellő ismeretünk, csak feltételezések, hitek, találgatások, az lehet ez. De ha eljutunk oda, hogy meg tudtuk fejteni, akkor az a dolog tudományosan megalapozott lesz. Nem az ezo kerül át a tudományban, hanem az a dolog megszűnik ezotérikus lenni.
#13
Mit nem lehet azon érteni, hogy ha valamit nem tudsz beazonosítani, az annyit tesz, hogy nem tudod, mi az. Ha ráfogod, hogy földönkívüli, az már egy hazugság, hisz ugyanúgy nem tudod te sem, mi az. Csak van egy saját hited, amit hamisan igyekszel tényként beállítani.
Emiatt a gondolkodásmódod miatt nem vesz senki komolyan, és emiatt nem is fog senki bocsánatot kérni.
14
Itt nem is arról van szó, hogy el kell fogadni a létezésüket bizonyítékok híján hanem a vak tagadást kellene mellőzni, a kötekedést, gúnyolódást.
Nyitva kellene tartani lehetőségét is kutatni. Az ember ennyit tud.
Túl parányi is tudatlan még, hogy ilyen dolgokat BIZTOSRA meg akarjon magyarázni.
A tudomány jó és hasznos, csak gyerecipőben jár még, alig 100 éves. Ekkor hát mit akarunk?
18
Oké, elnézést, az ipari forradalom óta számítom a technológiai áttörést.
17
Akkor a kérdésben ha megjelenik az UFO szó miért automatikusan EZOTÉRIA???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!