Helyénvaló-e az a borúlátó nézet, miszerint az emberiség semmi jóra nem számíthatna egy, a mienknél jóval fejlettebb technológiai szinten álló földönkívüli civilizációval való találkozás után?
Szóval a felvezetés:
A magam részéről teljes mértékben osztom Stephen Hawking álláspontját, aki nem sokkal a halála előtt arra figyelmeztette az emberiséget, hogy nem kellene olyan lelkesen rádiójeleket küldözgetnie szerteszét a Galaxisban, mert ha léteznek fejlett idegen civilizációk (amelyek hozzánk képest jóval fejlettebb technológia birtokosai is), akkor nagy eséllyel egyáltalán nem volnának velünk olyan barátságosak, mint a közismert amerikai sci-fi film főszereplője, E. T., a földönkívüli…
Attól tartok, talán az volna a legjobb számunkra, ha az egész Univerzumban EGYEDÜL lennénk! Vagy legalább a Tejútrendszerben…
Hawking egyébként azt is javasolta a fenti figyelmeztetése közreadásakor, hogy az emberi fajnak minél előbb szét kellene áradnia a Galaxisban, mivel így nagyobb eséllyel maradhatna fenn fajunk egy földi katasztrófa (nukleáris háború, szupervulkán kitörés, aszteroida becsapódás, stb.) bekövetkezte esetén.
(Bár ami azt illeti, egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az emberi faj még a XXI. század végét sem éri meg ezen a bolygón, ezért meglehet, hogy már az alapkérdésen és a hozzá kapcsolódó Hawking-javaslaton is felesleges rágódni…)
De mire is alapozom Hawking pesszimizmusának helyességét? Nos, ha végignézzük az emberiség történelmét, akkor abban az alábbi 3 LÉNYEGES dolog domborodik ki…:
1. MINDIG AZ ERŐSEBB KUTYA B@SZIK!…
2. Ha modern technológiát adsz át egykori ellenségednek, meglehet, hogy rövid időn belül a fejedre fog nőni…
3. „Aki nem győzi le végérvényesen az ellenfelét, azt kockáztatja, hogy előbb-utóbb az ellensége fogja őt legyőzni – végérvényesen!…” [Vulpes „Scepticus” Optimus Prætor „szamurájtörvénye”]
Magyarázatok: A koreai háború fordulópontján, amikor is Kína a Jalu folyónál beavatkozott a konfliktusba és visszaszorította az Amerikai Egyesült Államok által vezetett ENSZ erőket (melyek az ezt megelőző Inchon-i partraszállást követő offenzíva során folyamatos előrenyomulásban voltak), az amerikai hadvezetésben felvetődött a nukleáris fegyver bevetése Kína ellen. Ami persze, nem következett be… Éspedig azért nem, mert Truman elnök elvetette Douglas MacArthur 5 csillagos tábornok (már a II. Világháborúban is legendás parancsnok) ilyen célzatú kezdeményezését. Mire MacArthur kissé morcosan morgolódva megjegyezte: „Kínát vissza kellett volna atombombázni a kőkorszakba.”.
…És mi következett ez után – a legendás ’70-es években? Nos, az eredetileg Kína által kezdeményezett, de az éppen akkoriban elnöki székben ülő Richar Nixon által is örömmel gyakorolt – pingpong diplomáciának nevezett – „liezon” Kínával.
…És mi lett a fejlemény? Amerikai (gyártás-)technológiák és ipari innovációk átadása Kínának, melyet Kína területére épített gyárak követtek…
…És mi lett következmény? Az, hogy manapság már KÍNA A VILÁG „MŰHELYE”! (Merthogy alig-alig van olyan eszköz, gép és technológia, amit ne ott fejlesztenének és/vagy gyártanának…)
…És mi a másodlagos következmény? Nos az, hogy CSAK A HÜLYE NEM LÁTJA, hogy KÍNA VILGÁURALOMRA TÖR! (Akár fegyverrel is, ha kell…) Ennek a fordulatnak pedig éppenséggel az Amerikai Egyesült Államok (lesz) a legnagyobb kárvallottja! Amiért is az amerikai vezérkarban manapság már sokan úgy tekintenek Richard Nixon-ra, mint egy elmebeteg idiótára, McArthur tábornokra pedig úgy, mint egy igazmondóra…
És most visszakanyarodva a Kérdésre.
Számomra teljességgel nyilvánvaló, hogy egy magasan fejlett földönkívüli civilizáció NEM ENGEDHETI MEG MAGÁNAK AZT A LUXUST, HOGY A SAJÁT LÉTÉT VESZÉLYEZTETŐ „KISTESTVÉRT” HAGYJON A FEJÉRE NŐNI…
Nnna, itt vagyok! (Igaz – ellentétben a #36-os jegyzetemben tett ígéretemmel –, szerda lett belőle, de a fő az, hogy nem húzódtam végleg vissza.)
Tehát akkor, a tárgyra!
A #30-as ’anonim’ minduntalan a „szelídséget” tartja egy fejlett civilizáció legfőbb ismérvének. Őt nem érdekli, hogy Stephen Hawking is figyelmeztetett már bennünket arra, hogy nem feltétlenül jó ötlet a létezésünkről hírt adó rádióüzeneteket küldözgetnünk szerteszét a Tejútrendszerbe, merthogy Hawking szerint – de szerintem is – korántsem sem biztos, hogy egy földönkívüli civilizáció legfőbb erőssége a „szelídség” lenne…
Nem bizony! Hiszen a nagybetűs ÉLET is, mint olyan, a legfőbb bizonyíték arra, hogy AZ ERŐSEBB KUTYA B@SZIK! Ez az élet vastörvénye. És nemcsak a Föld bolygón, de mindenütt az Univerzumban ez a vastörvény érvényesül!
Másként nem is lehet, hiszen az élet kialakulása is – kezdve a jelentéktelen egyszerűségű anyagtól az egyre bonyolultabb szervezetek kialakulásáig – folyamatos küzdelem és harc eredménye! Az anyag olyasfajta magasabb szintre jutásának gyümölcse, ami mindig is a jobb (ha tetszik: az erősebb) „munícióval” rendelkező entitásokat „díjazta” (az ő győzelmük esélyét növelte) a gyöngébben eleresztett entitásokkal szemben.
Aki ezt tagadja, nincs tisztában a legalapvetőbb földtörténeti, régészeti és őslénykutatási tényekkel és eredményekkel se!
De még a Krisztus előtti 3500-tól napjainkig húzódó írott történelem tanulsága is azt mutatja, hogy egy, a saját értékrendjéért, kultúrájáért, egyáltalán: a területi integritásáért fegyveres küzdelmet vállalni nem tudó, pláne, nem is akaró, azt elkerülni igyekvő, tehát konfliktust kerülő – röviden: „szelíd” – nép, az vagy rövid úton darabjaira hullik és beleolvad egy nálánál erősebb, energikusabb néptömegbe, vagyis végeredményben megszűnik önálló népként létezni (százszámra voltak ilyen népek az elmúlt 5 500 évben…), vagy pedig a korábban akár fejlettnek is mondható civilizációja olyannyira elsilányul, elszürkül, el-jelentéktelenedik, hogy onnantól kezdve nem ő (mint nép vagy civilizáció) lesz hatással az esetleges korábbi érdekszférájára, hanem a hajdani érdekszférája őreá!...
Összefoglalva: egy életerős civilizációnak MINDIG képesnek kell lennie arra, hogy MEGVÉDJE anyagi, szellemi és kulturális értékeit. És ezt CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ERŐVEL TEHETI MEG!
De ez az ellenkező szemszögből tekintve is igaz! Vagyis tehát: egy igazán életerős – akár galaktikus befolyásra is szert tenni igyekvő – földönkívüli civilizáció csak akkor nyerhet teret (a szó legszorosabb értelmében!), ha nem a szelídség az alapvető ismérve! (Különben felfalják – akár szó szerinti értelemben…)
Ennyit a „szelídségről”.
A piramis rendszerrel nem lenne gond. Annak is megvan a természethez közeli állapota.
A többivel egyetértek.
És most a #40-es hozzászóló jegyzetére reagálva.
Igen! Igazad van! A földi emberiség a VÉGNAPJAIT ÉLI! Ez nem vitás. Már sokszor leírtam (másutt is), hogy van, talán 50 éve az emberiségnek ezen a bolygón! Ez azonban nem jelenti azt, hogy fel kellene adnunk a kiáramlást – vagyis az Exodus-t a csillagokba! De nem ám!
Az egész emberi fajt (az emberiséget) persze, nem lehet evakuálni egy másik bolygóra – egy „közeli” exo-bolygóra. Ez, nyilvánvalóan lehetetlen!
Arra azonban ZÁROS HATÁRON BELÜL törekedni kell(ene), hogy egy hozzávetőlegesen 10 000 ember „utaztatását” lehetővé tévő, úgynevezett bioszféra ŰRBÁRKÁT – vagyis inkább 3 ilyen bárkát, összesen tehát mintegy 30 000 ember szállítására alkalmas űreszközöket – kell(ene) építeni! Mondom: záros határidőn belül, különben úgy tűnünk le a Világmindenség színpadáról, hogy még nyomunk se marad!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!