Hogyan tudnék végre megnyugodni? Lassan 5 hónapja gyászolom a nagynénimet, de semmi eredmény-vagyis csak lassú.
Az a legnagyobb baj, hogy aznap este ott voltam nála, munka után beugrottam, és már akkor szótlan volt, meg nehezére esett a beszéd, másnap reggel elmentem dolgozni, de a délelőtti órákban bevitték agyvérzéssel a kórházba, és rá 3 hétre sajnos meghalt. Nem tudom ezt feldolgozni. Nekem nem jelenik meg, csak álmomban, akkor néha beszélgetünk, és azt is álmodtam, hogy egy bizonyos barátnőmmel kell a dologról beszélnem, és akkor megnyugszok, és így is lett. Csak egy ilyen dolog nem múlik el csak úgy. Olyan gondolataim vannak, hogy mi van, ha én akartam bántani, ha én akartam neki rosszat, és tettem valamit, amire nem emlékszek? De azért agyvérzést már hogy a fenébe tudok előidézni? Egy másik rokonomnak meg meg szoktak jelenni egyes családtagok, és ez a nagynénim is megjelent neki, és mondta, hogy ő most jól van. De belegondoltam, mi van, ha hazudik, és nem is jelent meg neki, csak engem akarnak megnyugtatni. Úgy érzem, hogy ez sose fog elmúlni... és mindig hibáztatni fogom magam. Mert felmerült, hogy bevett pár nyugtatót(sok ilyet szedett, meg legalább 30-féle gyógyszert, 90 éves volt már), de másnap a kórházban kérdeztük tőle, mondta, hogy nem vett be semmit. És nem is akkor, hanem a halála után meg annyira összetörtem, hogy behallucináltam, hogy mi van, ha én adtam neki nyugtatót? De hogy a fenébe tettem volna ilyet, na meg ő se vette volna be, vagy itta volna meg vízzel, mert idős volt, de hülye nem. Ilyen és efféle gondolataim vannak, megidézni nem akarom, mert nem értek hozzá.
De közben érzek néha jeleket. Pl. olvasok valamit, akár egy regényt, és valahogy bejön az agyvérzés-téma, meg hogy van olyan, hogy valaki csak úgy rosszul lesz, és meghalt, mindenféle különösebb előzmény nélkül. És olyankor megnyugszok kicsit, de minden kezdődik előről.
Lenne valami hasznos tanácsotok? Vagy csak túl sokat agyalok?
ne kerülgesd a fájdalmat. Ülj le, feküdj le és kezd el érezni a mellkasodban.
Ne hagyd hogy teljesen elhatalmasadjon rajtad, de maradj benne a fájdalomban.
idővel el fogod fájni!
Ne rágd magad, ne rezz bűntudatot olyasmiért, amit nem követtél el!
90 éves korban, sőt sokkal előbb is bármely nap jöhet a Nagy Kaszás. Bármikor, bárkihez.
Az élet megy tovább akkor is, mert az élet halálos betegség.
.
Szeretted nagynénéd, még mindig szeretheted emlékét.
Nem a fizikai haláltól kell félni, az igazi halott az, akit mindenki elfeledett.
Gondolj arra, mi minden jó történt akkor, mikor épp vele voltál.
A túlzottan mély gyásszal magadnak és szeretteidnek is könnyen kárt okozhatsz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!