Az ember magától fejlődik, vagy valami segítséggel? Miért van az, hogy az evolúcióban sokkal gyorsabban haladunk, mint az állatok, akik pár száz, ezer év alatt (szinte) semmit sem változnak?
Mi számít fejlődésnek?
Pár ezer év óta elvileg már tudatos is létezünk a földön(írás), de úgyanúgy a kezdetek óta öljük egymást, csak most nem kőbaltával, hanem puskákkal.
Ha megfigyelted a történelmet, akkoriban is voltak nagyon okos emberek, mint ma. Fordítva, ma is vannak olyan hülyék akik barlangba valóak, finoman szólva.
Ha csak túlélés szempontjából nézzük, mi vagyunk a leggyengébb faj az állatvilágban. Gyengék az izmaink, a körmünkel maximum vakarózni tudunk, a harapásunk ereje semmi egy állatéhoz képest.
Bővebb magyarázatot kérek fejlődéshez :)
Az ember milyen evolúciós fejlődésére gondolsz, ami az utóbbi pár száz/ezer év alatt következett be?
.
Én nem látom az ember pár ezer év alatti evolúciós fejlődését. Az evolúciónál "szerkezeti" (DNS; gének) változás következik be, a tanulás képessége és a tanulás nem az.
Tanulni az állatok is képesek, példa rá az urbanizációjuk.
A technikai fejlődésből eredeztethető elkényelmesedés sem evolúciós folyamat.
A "természeti népeknél" még mindig hat az evolúció egyik alapja: a legerősebb marad életben és viszi tovább génjeit.
A "kultúrvilágban" ez már nem igaz.
.
Azt a kitételed sem egészen értem, hogy az állatok nem fejlődnek. A rókák, medvék bejárnak kukázni, ert megtanulták, könnyebb hozzájutni az ételhez, mint elejteni más állatokat. A galambok, feketerigók pár lépésre megközelíthetők, megtanulták, nem tekinti őket az ember zsákmányállatnak.
Ám ezek mind szerzett tudások, nem örökítettek.
meg egyes természeti népeknek miért jó úgy, ahogy van,
Tehát egy bizonyos pontig fejlődnek, addig, amíg valóban indokolt, pl tökéletesítgetik a vadász eszközeiket, ami érthető is. De azon túl nem akarnak még többet és még többet, felesleges dolgokat.
#1es válaszoló vagyok
Az hogy pl egy kultúra mennyire veti bele magát a technikába az nagyon sok mindentől függ. Lehet ennek az oka spiritualitás, természet tisztelet vagy csak egyszerűen a régihez való ragaszkodás.
A változás természetes részünk, ha nem változunk akkor meghalunk. Az egónknak kell az új, hajt minket a kíváncsiság, a kényszer, a szükség. Ezek a dolgok amiket az ember hajtja. Egy állatnak a túlélés a motiváció. Az embernek meg az intellektus kiszolgálása.
Lehet kusza amit írtam, nem sok alvás van mögöttem ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!