Mi lehet ez? Tényleg egy szellem, vagy itt ragadt lélek, vagy az én paranoiám, és csak véletlenek?
Sziasztok!
Barátommal másfél éve vagyunk együtt, sokat szoktam nála aludni, vele is és egyedül is egyaránt, mert már szinte együtt lakunk. Sokszor érzékelünk fura, sokszor már ijesztő dolgokat.
A legutóbbi éppen 2 órája történt, mikor ültem a számítógép asztalnál, és mintha valaki rá ütött volna az asztalra egyszer csak meg mozdult kicsit, de határozottan érezni lehetett azt a rázkódást. Aztán rá 10 percre egy kis műszerész csavarhúzó kezdett el mozogni a monitor és a hangfal közt, ami eddig is ott volt, mintha valaki oda ejtette volna, aztán oda csaptam és abba hagyta. Annyira meg ijedtem, hogy el is jöttem a lakásból haza a szüleimhez. De nem ez volt az első eset, mikor furcsaságot észleltem/ észleltünk.
Mikor össze jöttünk, eleinte az első időkben mintha egy alacsony árnyékot láttam volna lassan elsétálni barátom szobájának ajtaja előtt erre többször is volt példa,és nem csak én láttam már.
A következő alkalommal, mikor egyszer fordultam éjszaka, és mintha valaki a barátom alvó teste fölött hajolt, majd felém fordította a fejét és eltűnt volna...
Olyan alkalom is meg esett egyszer, mikor álmomból arra riadtam, hogy valami robbant és villant volna, mintha valamiféle nyomás különbség változás történt volna.(Kint nem volt se vihar se semmi....)
Aztán olyan dolgokra is volt már precedens, hogy valamilyen tárgyról 100%-ra meg voltam győződve, hogy melyik polcra tettem, és át került a másikra (nem minden napi használati tárgyak voltak, hanem pl: az egyik egy feleses pohártartó, a másik egy olyan pohár, amit csak díszként tárolunk a szekrényben). Természetesen mindenkit meg kérdeztem, hogy ő tette-e el onnan, aki az nap a lakásban járt, de senki nem nyúlt hozzájuk.
Ezen felül a nappaliban rendszeresen hallom, hogy recseg a padló. Az utóbbi két dolog azonos helységben történt, ebben a helyiségben pár fokkal mindig hűvösebb van, mint a lakás többi helységében, pedig az a ház a napos oldalra néz.
Körül belül egy hete arra is figyelmesek lettünk, hogy mikor lefekszünk és kikapcsoljuk a tv-t, akkor két három percenként tompa kopogást hallunk az előbbiekben említett számítógépes asztal felől. Azóta úgy alszunk, hogy zenét kapcsolunk, hogy ne halljuk azt a hangot, és reggelig szól a zene halkan.
Többször előfordult olyan is, hogy barátom szobájába tv magától bekapcsolt, úgy, hogy nem ment el hirtelen az áram, és nem is volt a távirányító sem olyan helyen, hogy be tudjon kapcsolni.. Itt rendszeresen villog a lámpa is, ha el kezdi, akkor ilyen két három percenként villan egy alig észrevehetőt.
Egyszer filmet néztem a számítógépen, a windows media player-el, és egyszer csak meg jelent a kurzor, és ki lépett a filmből magától.
Olyan eset is volt, pár éve, hogy barátom feküdt a szobájába, tv-t nézett, apukája a nappaliba szintén, és mind ketten hallották, mintha valaki be jött volna az ajtón és utána be zárták volna, barátom ekkor át is kiabált apukájának, hogy hova mész apu, apukája meg szint ugyan ezt kérdezte vissza barátomtól. Kiderült, hogy senki nem ment sehova, de a látogatóval sem találkoztak.. Más is érzékelt hasonló dolgokat a lakásban, barátok és egyéb családtagok, de azokról nem tudok részletesen beszámolni.
Barátom édes anyja 7 éve hunyt el abban a lakásban a nappaliban. Lehet összefüggés a dolgokban?
Hali!
Nem olvastam végig a hozzászólásokat, mert hát... Férfiasan bevallom besz@rtam. Kb percenként a hátam mögé nézek. Az előbb majdnem szírohamot kaptam a szekrényen lógó pólómtól. Nah, de próbáljuk meg reálisan felfogni a dolgokat. Megmagyarázni azokat. (Ha előttem valaki mondta már ezket akkor ezer bocs az ismétlésért.) A padló recsegését melyik időszakban halljátok (este vagy nappal is)? Mert ha este akkor az azért van, mert lehül a levegő. Ez nálnuk is mindennapos. A bekapcsolt TV éredeks.
Basszus leakasztom azt a pólót mert még a végén itt halok meg gépelés közben.
A tárgyakat meg lehet, hogy ti rakjátok odébb, csak elfelejtitek. Ilyen már velem is volt. Elhordtam mindenkit mindennek aztán egy héttel később eszembe jutott, hogy én voltam.
Néha én is látok oda nem tartozó árnyakat, de én azokat eddig a képzeletem szüleményének fogtam fel (így könnyebbvolt gyerekként megemészteni), úgy értem azt láttam amit akkor látni akartam. De tényleg érdekes. Esetleg nem lehetne ott eltölteni néhány éjjszakát? Mindig is kíváncsi volt egy ilyen lakásra.
A padló nálam is recseg, vagyis inkább olyan hangja van, mintha csöpögne rá a víz, és mindig hajnali háromnegyed 4 előtt 5 perccel kezdődik. Kb. 2 hete megy ez, és állandóan felébredek rá. Odamegyek, megnyomkodom a padlót, aztán abbamarad. Annál a helynél lóg egy szélcsengő is. Behoztam kintről, mert már nem tudtam aludni tőle, annyira csilingelt. Na de párszor ez is csak úgy megszólalt, pont mielőtt a csöpögő hang elkezdődött volna :O Kicsit rám hozta a frászt, de mivel nem hiszek a szellemekben, így nem érdekelt nagyon. No, de tegnap. Hát én most vagy hallucináltam, vagy nem tudom, de hogy 1 másodperc alatt úgy felment a pulzusom az ijedtségtől. o.o hajnali negyed 1 körül lehetett, és épp készültem aludni, és kicsit furcsálltam, hogy milyen csend van. Szüleimmel lakok, és hát anyukám mindig horkol és lehet kicsit hallani, de most semmi. Emiatt mondjuk még nem is paráznék, de aztán odanéztem a konyha bejáratához. Előtte a folyosó van, ahol a kabátok lógnak. Na és azt láttam, hogy egy emberi fej, pontosabban csak a homloki rész kihajol picit, aztán gyorsan vissza húzza...Hát én annyira megijedtem. A szívem elkezdett kalapálni, és először azt hittem valami betörő van a konyhában, de aztán eszembe jutott, hogy az nem lehet, mert zárva van az ajtónk,+ a 9.-en lakunk, szóval ablakon se nagyon mászhatott be. Na és meg se mertem mozdulni, aztán apukám jött ki inni egy kis vizet, elindult a konyha fele, én meg nem szóltam neki, mondom nem akarom megijeszteni. És nem történt semmi. Ivott egyet, aztán ment vissza lefeküdni. Én meg gondoltam, akkor csak képzelődtem, de annyira valóságos volt, hogy csak úgy tudtam elaludni tegnap, hogy magamhoz szorítottam az egyetlen plüsst, ami a szobámba volt XD 23 éves létemre plüssel alszom, vicc volt. Na, de ma is úgy járkálok, hogy mindenhová óvatosan benézek:S Még most sem hiszek a szellemekben, de nem tudom megmagyarázni mi volt az. Annyira éles és valósághű volt, még körbe is tudom írni, hogy sötétbarna, rövid tüsis haja volt.
Kérdezőnek meg, volt egy ismerősöm, akiknél sokkal durvább dolgok voltak. Seprű az oldalának vágódott, a fürdőköpeny lebegett, leszakadt a radiátor..stb. És ott kiderült, hogy gömbvillám csapott a házukba, azért voltak ezek a jelenségek.
En egy reggel ugy ébredtem fel, hogy fekete ujj lenyomatok voltak a lábszáramon, 4 ujjas lenyomat, nem mertem senkinek elmondani, de nagyon meglepõdtem.
Egy másik történet is volt velem, egy éjszaka arra ébredtem fel(nem mostanában történt)hogy a falon valami zöld fej világitot,maradtam nézni rá és ö is rám. Arra zöld fejüre hasonlitott,mant a TV-ben a filmekben lehetett látni.Errõl sem mertem beszélni, pedig láttam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!