Ha meghalok azután tényleg szellem lesz belőlem? És akkor milyen életem lesz?

Ha meghalsz, visszatérsz a szellemcsaládodhoz, ebből összesen 22 létezik a földön, ebből egyik a magyar. Ezután mérlegeled a letöltött életedet, aztán választasz magadnak egy következőt( ha még szükség van rá ), és leszületsz.

Mivel valójában tér és idő nem létezik ,ezért a szellemvilágba földi mércével hihetetlen sok időt is eltöltesz, csak ott ez nem számít semmit. Minden amit látsz magad körül illúzió, tulajdonképpen minden ami ezen a fizikai síkon van, az. Aki megtanulja használni a szellemi szemeit, hamar rájön hogy ez így van.

Először is kérdező- az élet egyszeri és megismételhetetlen!

A halál után nincs élet, se szellemvilág se semmiféle túlélése az életnek.

a testhalállal felszabadul a lélek és megtér a teremtő földi Energiához azzal azonosulva, eggyé válva válik halhatatlanná a lélek.

Tudod ilyen a nagy természeti törvény- keletkezik valami, fejlődik átalakul majd elpusztul, felbomlik porrá és energiává.

De hogy valami szebb választ is kapj a kérdésedre, olvasd el az alábbit és gondolkodj el rajta és éld az életedet szépen, becsülettel alkotóként és mind azt egyszer, valamikor sok ezer esztendő multával megtapasztalhatod Te is.

Örökkön-örökké.

Mi értelme, bárminek is mit naponta alkottunk,

s birtokló vágyunktól hajtva, güzüként gyűjtünk,

hogy legyen életünkben, ha minden mulandó?

Hisz mulandó a tárgy, miért oly sokat dolgoztunk.

S mikor azt gondoljuk, mindenünk van már,

akkor azt a mindent, cserbenhagyjuk…

mivel mulandó életünk.

Felveti a kérdést; mi értelme akkor az életnek?

Hiába való minden, mit szellemünkkel alkottunk?

Ha jövőnek teremtünk? Miért őrzi agyunk, szellemünk?

Mi célja szellemi életünknek, ha testi valónk,

épp oly sérülékeny, mulandó, mint amit alkottunk?

Furcsa gondolatok ezek, de nem pesszimizmus szülte.

Csak kusza, csapongó, a miértekre válaszokat keresve.

Képtelen vagyok elfogadni, hogy az élet,

ami szüntelen fejlődés, okosok szerint; semmivé válik.

A vallások tanítása szerint; célja egy lehet, Isten.

Ha Isten a végső cél, mit nyernénk vele?

Halhatatlanságot. –

De mit érne a a halhatatlan lélek, ha csak gondolat marad?

A gondolat értékét, a belőle született alkotás adja.

Halhatatlanságunk csak úgy válhat értékké,

ha Isten, nem célunk, csupán egy állomás,

ahol lelkünk kozmoszi törvénnyel, erővel gazdagodik.

Kilépéseim óta érzem, ha lelkem tisztán művelem,

a halál anyagi valómra vonatkoztatható,

mit oly nagyon féltett lelkem,

mert egyetlen földi életét, csak teste által élheti meg.

De létezésem örökre szól, lélekként tudtam, emberként sejtem.

Csak kérdés miképp, és hol valósulhat meg?

Lelkem, mint gondolat, mindent áthatott,

S általa sokkal többet feltételezett… hogy az élet célja,

Istent és önmagát felülmúlva, egy még nagyobb cél felé mutat.

Szembesülve isteni erőkkel, maga volt a fantasztikum.

Mindent elsöprő erejük, nem keltett félelmet,

alázatra nem kényszerültem, lelkem Velük egynek, éreztem.

Velük azonosulva, a végtelent bejárni vágytam,

furcsa érzetként megvalósulása, lehetőségként lebegett előttem.

Reinkarnálódni itt? –mint tanítják…az sem igaz.

Szerelmünk aktusa, nem pusztán gyönyör,

kettőnkből parányi lét egyesül, új életet alkotva,

mint élőnek Teremtés Aktusa!

Fantasztikus Univerzumunk, amely megalkotni volt képes önmagát a

semmi porból, törvényekbe kényszerítve,

formázva gigantikus Létét, s alkotóinak, sok ezernyi változatát.

Keringőzve járják a messzeséget, előttünk haladva,

csillognak csábítón, de csak anyagok ők, mit por, energia,

atomokként formáz.

Örök változás a léte, újat alkot, kiég, darabjaira hullik,

e változó Tér, időtlenségében. Vagy magas hőn hevülve, csillagként

ontja, életet, halált teremteni kész sugarát, szabadulni tőle? Bolygónak

lehetetlen… de talán nem is akar szabadulni e nászból,

általa ébred létének Lelke, általa

az Egyetemes Tudat, fejlődéstörvénye.

Amellyel Földünk életre kelvén, isteni erejével életet teremtett,

de egyetemes törvényen módosítva,

mert az élet, az anyagi léten túl mutat. Az anyag, érzetei révén,

reakciójával, újat alkotni kész, de önmagát feláldozza.

Az élet már tökéletesebb, ha Újat teremt, önmaga léte változatlan.

Tudata nem csupán törvény alkotta, tovább fejlődni képes,

érzeteit, érzelmekre módosítva.

Az emberi faj tudata ezt is meghaladta, olyan teremtménye Istennek,

kinek értelme, logikája, megvalósítja egyszer,

Isten terveiből is, a legmerészebbet.

Akaratával ledönteni lesz képes az IDŐ korlátait,

s legyőzni, a végtelen Teret.

Mert egzisztenciája végtelen és örök-létre való nyitottsága

arra készteti,

hogy az egész Létet, a Totalitást célozza meg.

Így lehet csak képes elérni, hogy az életet, melyet még,

az idő szorítása határoz, annak korlátait ledöntve,

egy új Élet-teremtésben azt,

meghosszabbítani tudja.

A halállal, a legtökéletesebb „megfelelőség”

(correspondentis) alakul ki

az emberi Lélek és Teremtője, Isten között.

S egyszer, sok ezer esztendő multával, ha Földünk

az élet számára már holttá válik, hatalmas Tudatként,

a legtökéletesebb Lelkek fognak távozni belőle.

S valahol a végtelenben, egy új Földön, de

az is lehet, több új Földön megtelepedve,

új életet teremtsenek.

Így foglalva el a végtelenséget,

a még tökéletesebb, Új ember számára.

Múlttá vált földjének minden csodálatos, teremtett élővilágával.

Mind ez csak sejtés, mit lelkem sugall? lehet…

Vagy csak remélem...

Hogy is szólt múltunk szentírása?

„Új ég és új föld” lesz és feltámadás.

Az élet célja, csak az lehet, örökkön-örökké,

újra élni, belakni a végtelenséget,

Emberként.

*