A védangyalom vagy a dédim ehetett?
Minden ember még a születése előtt kap egy védőangyalt. A tisztánlátók, a szellemi látással rendelkező emberek azt láthatják, hogy a védőangyal minden kisgyermek feje fölött tartózkodik, a gyermek 7. csakrájához van kapcsolódva. A gyermek 3-4 éves kora táján azonban megszakad ez a kapcsolata.
A gyermek kicsiny korában még látja a védangyalát, tisztában van jelenlétével, gyakran el is játszadoznak egymással. Később, amikor a kapcsolódás megszűnik, az angyal a gyermek, illetve a felnőtt ember közvetlen közelében tartózkodik. Csak akkor tud az emberhez közvetlenül visszakapcsolódni, ha az ember tudata elér egy bizonyos rezgésszintet, amely viszont csak akkor érhető el, ha az ember szellemi útra tér, szellemi tevékenységgel kezd foglalkozni.
Ebben a legfontosabb feladata az ember gondolatvilágának a rendezése. A szorongás, az aggódás, a félelem és a harag által felszabaduló energiák rendkívüli módon akadályozzák a védőangyallal való szoros kapcsolatfelvételt. Csak nemes gondolatokkal lehet becsatlakoztatni a védőangyalt az emberhez.
Az angyalok egyik fontos feladata megtisztítani emberi asztráltestet, hogy az felemelkedhessen szellemi énné. Így fejlődhet ki az emberben a szellemi látás.
A védangyal ismeri az ember korábbi életeit, a magával hozott karmáját és azt az életfeladatot, amelynek teljesítése miatt született a földre. Azt is lehet mondani, hogy a védőangyal jobban ismeri az embert, mint saját magát.
Az angyalok feladata még a földnek mint bolygónak a megtisztítása asztrálsíkon. A föld asztráltestét elsősorban a helytelen emberi gondolatok szennyezik be. Ha egy angyalnak sikerül felemelni védencét egy magasabb szellemi szintre, akkor is továbbléphet, elfoglalhatja helyét az arkangyalok seregében.
(Forrás:Családi kör)
tegnap 16:57 teljesen jól leírta, de ez nem a védangyalod, hanem nagy valószínűséggel a dédnagyapád. A "védangyaloddal" 12-éves kor környékén szerintem már lehetetlen, hogy fizikai kapcsolatot létesítsen veled. Jóval később ez még majd lehetséges lesz ;) !
Üdv. Jaewy
Kérdező, képzelődtél. Hiába mínuszoltok le, nem létezik se védangyal, se kísértet.
Én is meg voltam győződve arról, hogy valaki áll a hátam mögött. Annyira beképzeltem, hogy szinte már a lélegzetét is hallottam. Aztán mégse.
Jaewy: Nem, nem tény. Sehol sem hallottam olyanról, hogy hamarosan a Nobel-bizottság díjat ad ezért.
Nem léteznek. És oké, a kedvedért fotózni fogok...
Miért töröljem a képeket?
Ecsém, mekkora egy bunkó vagy te. Az értelmi képességeimről pedig úgy nyilatkozol, hogy nem is ismersz. Ez téged jellemez.
Egyébként egy sötét sarkot úgy is le lehet fényképezni, hogy nem léteznek őrangyalok. Szerintem ez logikus.
És a kedvedért valóban kipróbáltam: a sötétségen kívül _semmi_ nem látszik. Gondolom azért, mert nem hittem eléggé bennük... :D
Nevetséges, hogy a XXI. században emberek azt gondolják, hogy angyalok ülnek körülöttük :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!