Miért lehetett?
Párommal albérletbe voltunk, de 1 éve vissza kellett költöznünk a szülői házba. Bedobozoltuk a holmikat, és csak a szükségeseket nyitottuk ki és pakoltunk ki belőlük. A többit ami szükségtelen idehaza(evőeszközök,könyvek stb) elraktuk, hogy majd elővesszük ha saját házba költözünk.
Pár hónapja(már nem emlékszem pontosan miért), de vki-vmi miatt nagyon imádkoztam és az összes olvasómat a nyakamba akasztottam. Fürdésnél levettem aztán vissza. Ez az utolsó emlékem az olvasókról, meg az hogy sokáig itt állt a szekrényünk tetején a képeinkre akasztva.
Pár hete megint csak történt egy eset ami miatt összeültünk imádkozni. Nagymamám kórházba került. Az olvasókat szintén a nyakunkba akartuk akasztani, de nem voltak ott a helyükön. Feltúrtunk mindent, de sehol nem találtuk meg őket.
Pár napja szükségem lett volna egy ékszeremre. Lakásban nem volt, ezért gondoltuk, hogy biztosan nem pakoltuk még ki a költözés óta. Kimentünk, felnyitottuk az eddig még nyitatlan, leragasztott dobozokat, és az egyik dobozban egy kis ládikában ott hevert az összes olvasó egy kupacban.
Vajon miért kerültek oda?
Látod az idő eltéréseket?
1 éve költöztünk vissza, ami kellet, köztük az olvasókat is, kint hagytuk.
1 éve kivettük.
Pár hónapja használtuk.
Pár hete észleltük hogy eltűnt.
Pár napja KINYITATLAN dobozban meglett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!