18 éve történt, mégis válaszokat keresek, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi történhetett. Mivel magyarázható?
Szilveszterezni mentem barátnőmhöz vonattal. Elfelejtettem leszállni. Már 10 perce ment a vonat, amikor a mellettem ülő tájékoztatott, hogy ez a megálló lett volna az amit vártam.
Mivel ünnep volt, nem tudtam volna visszajönni a végállomásról, /kb 70 km-ről/ ezért úgy döntöttem kiugrok.
Az utolsó előtti vagonban ültem, a sinek mellett havas, sáros partoldal volt. A hátizsákomban volt egy üveg whisky, a kezemben egy összetekert pausz papír, amin házi volt, vittem a barátnőmhöz, hogy le tudja másolni.
Annyira emlékszem, hogy leléptem a lépcsőre, annak ellenére, hogy az emberke a vagonból többször kért hogy ne ugorjak.
A következő kép, megláttam a falutáblát a megállóba. A ruhám rendezett volt, nem voltam sáros, a pausz nem gyűrődött meg, az üveg nem tört össze, egy karcolás sem volt rajtam. Az egyik fülbevalóm hiányzott csupán. Az eset után amikor hanyatt feküdtem az ágyon, nem tudtam megtartani a fejemet, az csak úgy zuhant. De csak hátrafelé, kb 1 hónapon keresztül. Az orromból valami citromsárgás zöldes trutyi ürült kb 3 hétig. /agyrázkódásnak tudtam be/
A falutáblát amikor megláttam, akkor kezdett visszajönni a kép, de nem tudtam mit keresek ott. Séta közben azért visszajöttek az emlékek lassan. A megállóba érve megkérdeztem valakit, hogy mikor ment el a vonat. Azt mondta már fél órája.
Hogy lehet ez? Ha a személyvonat kb 40-el ment, akkor is kb 20 km-t tett meg. Azt fél óra alatt legyalogolni lehetetlen.
Ti mivel tudnátok ezt megmagyarázni?
Én azzal magyaráztam amíg a távolságnak nem számoltam utána, hogy a nő aki nem akarta hogy ugorjak esetleg meghúzta a vészféket, a kalauz meg jól tarkónvágott, hogy milyen hülye vagyok. Azonban a távolság idő viszonyára nincs magyarázatom, így lehet, hogy a kalauzos felvetés se jó.
Amúgy erre számíthatsz ezen az oldalon, rengetegen írkálnak az ezoterika témába csak azért, hogy kifejtsék a nézeteiket, miszerint nincsenek természetfeletti dolgok, és mindenki hülye, aki ilyet tapasztal.
Aztán vicces, amikor némelyik ugyanide rohangál, hogy úristen megmozdultak a poharak. :D
Ismervén elég sok emberi egyedet, higgyétek el sokan nincsenek tisztában vele, hogy milyen veszélyes egy mozgó járműből kiugrani, még ha csigalassú 30-40km/h-val haladó vonatról is van szó. Szóval ilyen téren elhiszem, hogy tiniként képes volt nyomni egy ugrást az utolsó vonatról Szilveszterkor.
Nah akkor számoljunk:
összvissz ca. 30 perc telt el hogy a vonat elhagyta a megállódat
ez nekem úgy jönne ki, hogy ca. 5 percet (minutum) megy a vonat 40km/h-val (=40km/60min) azaz összesen 40*5/60=3,3km
3,3km a maradék 25perc alatt azaz
3,3*60/25=7,92 km/h ami egy gyorsabb tempójú gyaloglásnak felel meg...
Nah viszont, ha feltételezzük, hogy a vonat nem érte el a 40km/h-ás sebességet még szabadabban mozoghatunk mind a kiugrásig eltelt időt számítva, illetve a gyaloglás sebességét tekintve is.
Esetleg érdemes lenne a MÁV-ot megkérdezni, vagy egy régebb óta a vonalon dolgozó munkatársat, hogy milyen állapotban voltak az ottani sínek akkoriban és milyen sebességgel mehetett télen egy vonat. Vagy megtalálni a szemtanút: szórólapokat kifüggeszteni az ottani megállókban.
-- Magyarországon egyébként nem azért lassúak a vonatok, mert nem tudnának gyorsabban menni, hanem azért mert a pályák olyan rossz állapotban vannak hogy adott sebesség felett életveszélyessé válnak +van pár vagon ami nem bírná, de főként a sínekkel van baj...
Amúgy jah, valószínűleg jól megrántottad/ütötted a nyakad, és agyrázkódásod is lehetett. A memóriádból meg kiesett a traumás rész. De erről sztem egy orvos jobban tudna nyilatkozni.
Egyébként nagy mázlista vagy! :)
ui.: ha megtudnád hogy milyen sebességgel haladt a vonat csinálnék rá egy diagrammot, hogy milyen perces bontásban jönne ki az adott idő
02:43 Köszönöm a korrekt választ.
Igen, az ember tiniként sok marhaságot csinál, nekem nem ez volt az egyetlen, de talán az tény, hogy a legveszélyesebb.
Igen lehet, hogy lassabban ment a vonat.
Talán egy dokit megkérdezek majd az agyrázkódás tüneteiről, mert amióta kiírtam a kérdést azt hallottam, hogy az agyrázkódás utáni alkoholfogyasztásba bele lehet halni.
Az ugrásig nem, de szilveszter este azért ittunk rendesen.
Tényleg nagy mázlista vagyok :) Történhetett volna másképp is.
Köszi a diagrammot, ha valahonnan sikerül megtudnom, hogy 18 éve mennyivel ment a vonat, kiírom.
Miért vagy biztos abban, hogy a Nő tényleg pontosan tudta, hogy mikor ment el a vonat? Ez esetben 10 perc tévedés is más alapokra helyezi a számításokat.
Szerintem semmi természetfeletti nincs a történetedben.
A többieknek:
Megtörtént eset, valamivel talán több,mint 25 éve történhetett. A Pécs-Budapest vonalon utazott egy csoport fiatal.(kb.16 évesek lehettek) És egyik úgy gondolta, hogy
!! átmászik!! a vonat ablakán -egyikből ki a másikba be.
Majdnem sikerült is neki...de sajna jött Simontornyánál a folyó feletti vashíd.
Ezt csak azért, hogy mire képesek a fiatalok. A vonatról leugrás ehhez képest semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!