A salemi boszorkányperek alatt miért hitték az emberek, hogy léteznek boszorkányok? Miért végeztek ki húsz ártatlan embert?
A boszorkányság több mint 2000 éves, amit a bukott angyalok hoztak le, a levettetéskor.
boszorkány=varázsló asszony. Szerintem nem ártana ha kutatásra használnád az időt, mert akkor a valóságot tudod végig pörgetni, és nem kiragadsz egy részt.Több száz évvel későbbről.
Nos, a kérdésed némileg csalóka, hiszen azt sugallja, hogy a középkor folyamán csak és kizárólag a salemi boszorkányperek idején hitték el az emberek, hogy vannak boszorkányok, egyébként máshol, máskor nincsenek. Akkoriban kb már 1000 éve hitték az emberek hogy léteznek boszorkányok, ez gyakorlatilag az egész középkort végigkíséri, ld Könyves Kálmán királyunk 12 .sz. I törvényeit. És ez folytatódott a felemelkedő, gyarmatosító Nyugaton is, végig a 16-17. Sz folyamán, majdhogynem a 18. Sz végéig!
De vissza kérdezek, miért hitték el a felvilágosult 20. században német emberek tömegei hogy egyszerü zsidó emberek fenyegetik a létüket? Miért irtottak ki ezért több millió zsidót? Vagy miért gondolták a kommunista Szovjetunióban hogy több 100 ezer embert ki kell végezni brutálisan, mert úgymond fenyegetik a sztálini állam rendet? Minden korszaknak megvan az álhiedelme, ez elöl a mostani korszak sem kivétel! Ami aztán végül tömeghisztériában és tömeggyilkosságokban végződik. Amelyek során nem 20 embert végeznek ki, hanem minimum mondjuk 20 ezret.
Nem hitték, csak akkoriban így intézték el azokat, akik egyeseknek nem tetszettek. Nem is beszélve a politikai és vagyoni haszonszerzésről. Aki legyőzi a csúnya gonosz boszorkányokat azt hősként ajnározták, valamint a boszorkánynak titulált emberek tulajdonát meg el tudták venni.
Én még olyat is gyanítok, hogy némi féltékenység is lehetett a háttérben egyes férjezett asszonyok részéről. De ez csak vélemény. 😅
Bírom azt amikor a ma embere fölényeskedve lenézi a középkori embert, annak világképet:" Jaj, hogy lehettek olyan buták, hogy hittek a boszorkányokban?"
De valahogy mégis az van, hogy a modern kor embere szennyezte el durván a környezetét különböző kemikáliákkal. A modern korban került sok tízezer faj a kihalás szélére vagy már ki is halt. A modern korban találtak fel olyan tömegpusztító fegyvereket amelyekkel rövid idő alatt milliókat vagy akár az egész világot el lehet pusztítani. A modern korban ütött be a klíma válság, ami mondjuk összetett probléma, de mégis csak most következett be. Sorolhatnám még. De nem, foglalkozzunk azzal, miért volt hülye az átlag amerikai a 17. Sz végén. Miért, most nem hülye? Évente kb 20 ezer embert lönek agyon az USA ban, mégse szigorítanak semmit a fegyvertartáson. Aztán milyen elnökjelöltekkel sikerül felállni a kétpárti diktaturájukban? Most nem a boszorkányokban hisznek, hanem Kaméleona Harris ben, meg a vereshaju nevettetöben, alias Trump bohócban. Nehogy már azt gondold a most élő átlag amerikai egy szemernyivel is felvilágosultabb mint sok évszázaddal ezelőtt élt elődje.
Sötét középkor.
Nem a fényerőt jelöli :D
"Mert ott is elbutították a népet a papok."
Itt meg a tévé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!