Egy vámpír lelkileg hogyan dolgozza fel azt, amikor a hosszú élete miatt végig kell néznie a kultúrája/civilizációja elenyészését és az anyanyelve kihalását? Meggyászolják a kultúrát, amibe születtek?

A Vámpírkrónikáknál maradva, ha a könyveket meg tudod szerezni, azokból sokkal több mindenre kapsz választ. Sokat foglalkozik az ősvámpírokkal, nem csak a Kárhozottak királynőjében feltűnő Akashával, de másokkal is, akik a filmekből kimaradtak, rengeteg a visszatekintés. (A sorozatra még nem volt időm, de könyvben ide kapcsolódnak a Mayfair-krónikák is.)

Nem vámpíros történet Rice tollából, de hasonlóan századokon átívelő A múmia és A csontok szolgálója is.

Egyébként általánosságban a könyvekben sok ősi lény nem tud beilleszkedni a modern korba. Amelyik igen, annak muszáj rugalmasnak lennie, és elengednie a saját korát - nyilván egy "modernebb" vámpír esetén, mint Lestat vagy Louis, ez lényegesen könnyebb.

"Oké, vannak írásos emlékek, de..."

...de azokat is csak emberek találták ki. Mint sok mást is. De már nem a középkorban élünk.

[link]

MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS

Az erdélyi vámpír-betegségről

[link]

MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS

Masticatio Mortuorum

A csámcsogó holtak

[link]

Állati perek

Látom azért néhányan bedobták azt ide, hogy: vámpírok márpedig nem is léteznek. Ez igaz, de ezek az emberek vagy nem értik vagy nem akarják megérteni, hogy emögött a kérdés mögött - ha a mitológiát lehántjuk róla- az rejlik, hogy egy idős ember, hogy viseli el a felgyorsult világunkat.

Mert vegyünk például egy száz éves embert! Neki már tényleg nagyon nehéz lehet elviselni ezt a világot. És még a nyelv is annyit változik, hogy nehezen érti meg a mai fiatalokat

Hát erről van itt szó kérem! A dolog többi része már fantázia. De ne rontsuk el a játékot, és képzeljük el milyen lehet egy többszáz éves lénynek elviselni ezt a világot