Hogy beszéljek az őrangyalommal? Hogy tudjam meg hogy fiu vagy lány?

Be kell vallanom nem hiszek ezekben a dolgokban... azaz nem hittem bennünk egészen addig amíg a barátaim fel nem hívták rá a figyelmemet! Csupán egy-két apróságtól menekülök meg, amit mások talán szerencsének neveznének, de miután megfigyeltem a dolgokat igen, elkezdtem hinni benne. És úgy néz ki hogy engem igen kedvel az őrangyalom attól függetlenül hogy sok munkát adok neki xD

ez a kérdés teljesen lázba hozott így én is kiderítem az őrangyalom nevét és megköszönöm neki a sok fáradtságos munkát xD

amúgy meg az őrangyalunknak nem minden esetben kell vigyázni ránk... legalábbis szerintem. Ha magadtól mászol bele a hülyeségbe az a te hibád... ha meg nem figyelsz oda a jelekre és nem mászol ki belőle (vagy csupán a megérzésedre amit Ő maga is sugallhat neked) akk tényleg bolond vagy xD (nem sértésnek szánom!!)nem mindig támaszkodhatsz rá és várhatod el hogy helyrehozzon mindent amit elrontottál vagy el fogsz legalábbis én így gondolom és ha nagy baromságot írtam akk előre is bocsi :S

Az Őrangyalod egész életedban veled van, ismeri minden gondolatod és tettedet. Nem él helyetted, hisz a szabad akaratod megvan. Ő segít megtalálni az utat, ami a jó irányba terel, ami neked a legjobb. Nincs senki, aki jobban ismer nála. (szerintem annak hívod aminek akarod, mert tudja, h róla van szó, én az enyémet el sem neveztem, de ha segít nevezd el. Régen azt hittem, h úgy hívják mint engem, merthát rám vigyáz :D)

Beszélni a legkönnyebb vele. Te elég ha beszélsz hozzá, és mivel mindig veled van, hallani fog mindig(akkor is ha csak gondolod és nem mondod ki). Ennek a kapcsolatnak a nehézsége a te irányodban van, mert neked meg kell tudni BÍZNI benne. ha nem bízol benne, akkor jön az, h nem tudod létezik e, vagy hogy miért nem mondja meg, hogy mit csináljak. Ő nem válaszokat ad, hanem segít rájönni a válaszokra. Olyat keress a szürke, rohanó, közömbös világban, ami apróság, mégis tutod, hogy ez nem lehet csupán véletlen.

Röviden elmesélek egy történetet. Régen amikor még lovagoltam, terepre mentünk az új cipőmben. A szüleim nagyon utálták, mert nem kötöttem be soha, csak ki-be bújtam belőle. A lovam vmi miatt megijedt és elkezdett rövidvágtázni. Az első néhány méteren leestem a cipőm a kengyelben maradt... Ezek után elgondolkoztam, ha nem az új cipőmben megyek, és azt nem csak ki-be bújva használom, valószinűleg a ló maga után húzott volna a kavicsos úton. Sokkal komolyabban megsérültem volna, mint 3 seb. Fiatal voltam, mégis tudtam, hogy az életem/épségem nem egy földi személyen/lényen múlt, hanem égi gondviselés volt, nevezzük őrangyalnak, Istennek, sorsnak, véletlennek. Mert csodák igenis vannak.

Bocsi hosszúra sikerült, de tetszik ez a téma...