Ez karmikus lehet? (Plátói szerelem)
Figyelt kérdés
Van egy férfi, akit 3 és fél éve láttam először, azóta teljesen megfogott. Volt valami a kisugárzásában, amit nem tudok leírni, de elkezdtem érezni valamit iránta. Rátaláltam instán és megtaláltam youtubon is, ahol többször is nyilatkozott elég mély témákban és olyanokat mondott, ami a szívemig hatolt. Valahogy a gesztusai, a mimikája, a mosolya meg minden olyan szerethetővé tette számomra, hogy már 3 éve minden nap ő az első és ő az utolsó gondolatom, sőt egész nap a fejemben van, pedig már nem egyszer próbáltam elfelejteni, mert tudom, hogy ez így elég gáz, de egyszerűen nem megy.. valahogy a szívem mélyén mindig bíztam benne, hogy egyszer valamikor vele lehetek, semmi másra nem vágynék jobban, mintha szorosan átölelne vagy csak egyszerűen rámmosolyogna és én visszaölelhetném és azt érzem, hogy meg akarom védeni mindentől. Tényleg nagyon sokszor akartam elfelejteni, mert ez nekem is rossz volt ez a beteljesületlen vágy és gáznak is éreztem, hogy én egy olyan férfi iránt érzek ilyet, akit személyesen nem is ismerek, csak egyszer láttam élőben (ő engem szerintem nem látott).. Kb. fél éve megláttam instán, hogy a barátnője terhes, akkor egy világ omlott bennem össze. Akkor valahogy abban bíztam, hogy nem az ővé a gyerek. Azóta láttam a pici babáról is képet és hasonlít rá... Még ilyen fájdalmat sosem éreztem, hogy megszűnt minden reményem, mert innentől nem bízhatok abban hogy ezzel a férfival valaha is együtt leszek, mert ettől a pici babától sosem venném el az apukáját. Ráadásul csodaszép baba és úgy értem őt is szeretem, mivel azt a férfit is. De most már tudom, hogy muszáj lesz teljesen elfelejtenem, még ha tudtam is hogy soha nem lett volna köztünk semmi, de bennem a remény eddig megvolt, de már az sincs. Mit tegyek, hogy örökre elfelejtsem és ne őt keressem más férfiakban? Talán ez az egész ilyen karmikus dolog akar lenni?2019. febr. 16. 14:47
1/6 anonim válasza:
Nem,ez nem karmikus. Engedd el.
2/6 anonim válasza:
"3 éve minden nap ő az első és ő az utolsó gondolatom, sőt egész nap a fejemben van"
Akkor talán ideje kiverni onnan és élni az életedet.
Mert a karmád máshol vár.
3/6 anonim válasza:
Minden emberi kapcsolatunk karmikus, az is, ha ki kell hívnod a duguláselhárítót. De attól, hogy egy kapcsolat karmikus, még nagyon sokféle oka és célja lehet, nem csak szerelmi. Karmikus a szülő-gyerek, a testvéri, a tanár-diák kapcsolat is, az is, hogy kikkel jársz együtt oviba, kik a kollégáid, a szomszédaid...
5/6 anonim válasza:
Ha a kérdezőben nyomot hagyott, annak oka van, és a kérdezőnek valami dolga van ezekkel az érzésekkel, nem feltétlenül az, hogy kettőjük között lesz valami, lehet más is, erre viszont a kérdezőnek kell rájönnie egyedül vagy segítséggel.
6/6 anonim válasza:
Sziaa. Ha gondolod irj privatban. Hasonlokon estem en is tul es hatha segitene ha beszelnenk vagy hatha tudnek segiteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!