Hogy van ez az egész? Teljesen összezavarodtam.
Az van, hogy eddig, 24 éves koromig katalikus szemléletben hittem, úgy hittem, hogy nem születünk újjá, hogy a pokolba vagy a mennybe kerülünk majd. Kb. másfél éve elkezdett érdekelni az ezotéria, a jóga meg az ilyenek, de a reinkarnációban még mindig nem hittem.. Azóta voltam jósnál és azt mondta, hogy ebben az életemben a női szerepet kell kipróbálnom, ezért születtem nőnek és meg kell tapasztalnom, hogy milyen feleségnek, anyának lenni. Elgondolkodtam ekkor ezen (mert ebben az életben a múltamat, hogy hol laktam, meg a családomat is pontosan leírta, pedig nem is ismer) de az még mindig nem hittem neki, mert ugye a hitem szerint nincs újjászületés. Napokban viszont találtam a neten egy számomra teljesen érdekes videót, miszerint jézus is hitt a reinkarnációban csak ezt a bibliából a kanonizáció során kihagyták, mert nem fért össze az ószövetséggel. És még sok ilyen úgymond apokrif iratot találtak, amiben Jézus elismeri az ezotériát és állítólag volt keleten meg tibetben is, ahol meditált meg jógázott. Ez nekem nagyon jól esett, mert így össze tudom magamban egyeztetni a két vallást.VISZONT az a probléma, hogy nagyon összezavarodtam...
1. Ha van reinkarnáció és nekem itt a földön az a feladatom, hogy megtaláljam a szerelmet, és életem végén majd meghalok, akkor ezt a szerelmet én elfelejtem és egy másik testben mást szeretek? Én ezt annyira nem akarom elfogadni... Még nem voltam szerelmes, de a jósnő azt jósolta, hogy megtalálom és ezt kell beteljesítenem. De én úgy érzem, ha megtaláltam, akkor örökké érezbi akarom őt, még a halál után is, azt akarom, hogy örökké velem legyen... Akkor ilyenkor mivan?
2. Én úgy érzem, hogy nem akarok már újjászületni, a halál végen én Istennel szeretnék maradi. Ez lehetséges ugye? Úgy érzem nem akarom újrakezdeni egy másik testben, másik emberként...
1. Jónak soha ne higyjèl!
2. Igen,majd mást fogsz szeretni.
3. Igen,ez is lehetsèges. De ezt bízzuk Istenre.
ne bulvarmediabol tajekozodj, meg bulvar ezoterikusoktol
szellemileg, gondolkodasodban még rengeteget kellnfejlodnod
de van sokkal konnyebbnut is minden helyen
minden vallasban, nem tudom hogy nem talaltalnra ha "katolikus"nvoltal
meg ezoterianaknis vannak ilyen agai
ellenben ott konnyen elveszhetsz...
nem olvastam el kifejtesed mikor #5 valszom irtam, ennyire hasonlo esetek vannak itt? mert nem hiszem hogy ugyanaz lennel aki nagyjabol egy eve kerdezett szinten akoriban egy masik hasonlo kerdezo is volt
#3 eleg jol ramutatott
kifejtesben amiket irsz nepi babonakat es meseket azok nelkul is osszeegyzetetheto minden
azert sem lehetsz ugyanaz mert ott is irtam hogy reinkarnacio altal is kovetkezo eletedben (es eleteidben is!) egyutt lehetsz szerelmeddel (es szereteiddel)
ellenben a Mennyben (TulVilagon) sem feltetlen leszel a szerelmeddel (még ha oda is kerul) az orokkevalosag is Elet, OrokElet, persze evilagon se vagy allandoan szerelmeddel, hiszen nem vagytok osszenove, van sajat eletetek is, megha a legtobb kozos is, es lelekben allandoan egyutt is vagytok, de az igaz szerelmes parja halala utan is egyutt marad szerelmevel, lesulytottsag nelkul, te szerintem majdnem allando fizikai kozelsegre vagyhatsz, es ez nem helyes (ilyen fokon)
* nagyon erzekenynek tunsz
es nem tudom miert nincs Bizalmad Istenben hiszen ö ezt is megadhassa hogy az OrokkeValosagban szerelmeddel es csaladoddal lehess, de nem automatikusan onmagatol jar, a sirassal nem tudod elerni amit akarsz, "sajnos" ezert tenned (es hinned) kell hogy "megadja amit megerdemelsz"
nem tudom mennyire segit neked de masoknak segit ha olvassak a SzentIrasokat:
Bhagavad Gita (Vekerdi Jozsef)
Tao tö King (Tökei Ferenc)
4 Evangelium (Mate, Mark, Lukacs, Janos) (Karoli Gaspar)
Xy4
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!