Hogyan tovább? (Hosszan lent)

Nagyvonalakban: férjemmel 5 éve költöztünk össze, közben volt egy nagy törés a kapcsolatunkban (akkor még nem voltunk házasok), amikor ő nagyon figyelmetlen volt, én pedig találkoztam egy olyan fiúval/férfiaval akivel nagyon jó lelki társak voltunk. A fiú szerelmes volt belém, szó szerint mindent megtett, a tenyerén hordozott, megértő és kedves volt, elfogadott ahogy vagyok, minden hülyeségemmel együtt. Én ezt képtelen voltam érzelmileg ugyanígy viszonozni, hiszen én kapcsolatban voltam, testiségről pedig pláne szó se lehetett. Éreztem viszont egy nagyon mély barátságot, ami akkor os és utólag is elég kihasználósnak hangzik, de nagyon jól esett, hogy megkaptam tőle azt a figyelmességet, előzékenységet, romantikus programokat, amit a férjemtől nem. Mentségemre legyen mondva, sose titkoltam a fiú előtt, hogy párom van, szeretem, és azt sem, hogy mennyire gyenge lábakon áll a kapcsolatom. Aztán a srác döntéshelyzetbe kényszeritett, én hosszas huzavona után végül a férjemet választottam (miután ő is választást kért, és abba akarta hagyni a kapcsolatot, én úgy éreztem nem tudnék nélküle lenni). A srác viszont foggal-körömmel ragaszkodott, nem akart elengedni, barátként fordulni felém, folyamatosan mentek a megjegyzések, míg végül meglobogtatta, hogy a vele készült közös képeinket elküldi facebookon a férjemnek...(csak váll-átölelés, de bizonyíték az együtt töltött időre, amit már amúgy is tudott a férjem, de ő is igyekezett sokáig a homokba dugni a fejét). Akkor én ugy döntöttem, hogy többet nem beszélek a sráccal, mert ez eléggé aljas húzás ilyennel fenyegetni, és a férjemmel való kapcsolatom fontosabb és nem akartam ezt kockáztatni. Így is tettem.

Eltelt 1-2 év és nem beszéltünk, közben a férjemmel gyerekünk lett, és eléggé beszippantanak minket a hétköznapok, keveset is vagyunk együtt, de nagyon undok lett a férjem, nemtörődöm, figyelmetlen megint. Aztán idén meghalt a nagymamám, ebben sem kaptam kellő támogatást, igy írtam végül ennek a srácnak. Hát eléggé pofára estem, pedig korábban igérte, hogy vár rám, stbstb....most meg olyan hűvös volt, kimért, illetendően részvétet kivánt, csevegett, de semmi érzelem, személyeskedés. Neki is lett barátnője, nem is kapcsolatot, de barátságot azért el tudtam volna képzelni. Eléggé rosszul érintett, hogy már semmi hely nincs a szívében számomra, annak ellenére, hogy mennyire odavolt értem, és én is nagyon kedveltem. Így megint elköszöntem tőle. Ha akarna, elérne, de nem keres. Azóta valahányszor rossz kedvem van, vagy magányosnak érzem magam, a srác hiányzik, mindig eszembe jut az együtt töltött idő, és a sok figyelmesség, és elbizonytalanodok, jól döntöttem e...

Keressem még, vagy hova tegyem ezt magamban?