Hisztek a karmaoldásban?
Van ilyen jóga fajta ami karmaoldással foglalkozik, de azt nem oktatják európai jóga kurzusokon.Idősenbb yogik adják át ezt a tudást, pár kiérdemelt tanítványnak, akik egész életükben őrzik ezt a tudást, majd mikor érzik hogy itt az idejük, ők is tovább adják.
Buddhista szerzetesek is foglalkoznak ezzel, ők más oldalról közelítik meg ezt a kérdéskört.
Ők meditációval igyekeznek ezen felülkerekedni, és ezt gyakorolni.
Van még néhány módja, de szerintem ha az első kettőt amit leírtam magadtól távol állónak érzed, fölösleges volna tovább írnom bármit is.
Ha érdekel a téma, rákeresel címszavakból.
Szerintem ez olyan mint a katolikusoknál a gyónás. Azt hiszik hogy ezzel a bűnök el vannak tüntetve és le is vannak tudva. A karma lényege is az hogy a büntetés vagy a jutalom mindenképpen utolér. Különben minek lenne karma rendszer ha csak egy oldással bárki számára ki lehetne pattintani? Egy módja van mégpedig hogy csak jót cselekedsz és megpróbálod helyrehozni a hibáidat.
Egyesek meglátták benne az üzleti lehetőséget és megszületett a karmaoldás nevű humbug ami már nem új keletű hanem amióta a karma fogalma létezik azóta vannak szélhámosok is.
Az útkeresést neked kell elvégezned és nem teheti meg helyetted senki más. Minden szempontból a te kezedben van a megoldás.
Legalább annyira, mint abban, hogy egy szegény kislány hét facér bányász háztartását vezette mindaddig, amíg eljött érte a herceg.
.
A Karma nem más, mint az Okság Törvényének megtestesítője több életen, leszületésen át.
A 'karmaoldás' viszont annak elhitetése, hogy mágikus hókuszpókuszok használatával ekerülhető a tettek következménye, azaz bárki bármi rosszat cselekedhet, az elvégzett karmaoldás után megszabadul a következményektől.
.
Bár a 'Karma' ezoterikus fogalom, a 'karmaoldás' mégis ellentmond a Természet, a Világegyetem alapvető törvényének.
igen. mivel minden hozzállásunk és lényegében cselekedetünk a bennünk lévő hitrendszereken alapul. Mindig egy adott dologgal kapcsolatbana saját hitrendszered keretein belül cselekedsz.
A hitrendszerek nagy része pedig karmikus, előző életbeli cselekdetek, fogadlmak esük alapján mozgatnak bennünket.
Érdmemes magunkba és hitrendsuereinkbe 'beleásni', ha pl a jövedelemszerzés, vagy nőkkel való kacsolat, párkapcsolat problémáink vannak. stb-
"igen. mivel minden hozzállásunk és lényegében cselekedetünk a bennünk lévő hitrendszereken alapul. Mindig egy adott dologgal kapcsolatbana saját hitrendszered keretein belül cselekedsz.
A hitrendszerek nagy része pedig karmikus, előző életbeli cselekdetek, fogadlmak esük alapján mozgatnak bennünket.
Érdmemes magunkba és hitrendsuereinkbe 'beleásni', ha pl a jövedelemszerzés, vagy nőkkel való kacsolat, párkapcsolat problémáink vannak. stb-"
Na oké, de honnan tudod, hogy volt előző életed?
Leszületésed előtt az elmúlt életed tettei következményeképp tervezed meg a jelenlegi életedet. A fizikai halálodkor magaddal viszed azt a naplót, melyet a tudatod írt az életed során. Benne van minden gondolatod, tetted és az is, hogy azok hogyan hatottak másokra, tehát hogy mit okoztál vele másoknak. Ezt ledolgozandó, kiegyenlítendő, úgy kell megtervezned a következő életedet, hogy hasonlót élj és tapasztalj meg, mint amit korábban mások éltek és tapasztaltak meg miattad. Vállalhatsz plusz leckéket is, ahogy jónak látod, amiben ki szeretnéd magad próbálni. Így tudsz fejlődni és még többet megérteni a létezésből. A karma törvénye alól senki sem kivétel, amit másoknak okoztál, annak ellenhatását addig nem tudod megszüntetni, amíg hasonlót nem élsz és nem értesz meg. Tehát feloldani ezen egy féle képpen tudod, ha megéled és megérted azt, amit a sors (valójában te magad, a felsőbb éned, a jelen életed tervezője) neked szán.
Az utad mindig az, amit a sors eléd tesz. Ha van valami, ami nem tetszik, tegyél meg mindent, annak jobbítása érdekében. Ha minden erőfeszítésed ellenére sem megy, akkor bármennyire is rossz az, el kell fogadnod. Mindenkinek, így neked is van olyan képességed, az élet bármely területe iránti szenvedélyed, kimagaslóbb szakértelmed, amihez úgy érzed, a legjobban értesz. Ezt kell csináld, méghozzá úgy, hogy közben magadat és másokat is szolgálj vele.
Tehát mind a cél, mind az út, ahány ember, annyi féle, de az közös, hogy ezt mindenki megérezheti és megtalálhatja, ha igazán elmélyed magában és igazán végig néz a saját életén.
Párkapcsolat terén, folyamatosan nyitottnak kell lenni egy lehetséges kapcsolat létrejötte irányában (ha persze van rá igényed), keresni kell az alkalmat és a személyeket is, és tenni is kell érte természetesen, s így akinek jönnie kell, úgy is jönni fog.
Egy közös még mindannyiunkban; azért jöttünk ide, hogy a múlt vetésének (ilyen és olyan) gyümölcsét learassuk, esetleg pluszban vállalt (képességeinkhez kötődő) feladatainkat elvégezzük, és közben megértük és elfogadjuk azt, amivel az élet szembesít velünk. Igyekezzünk minden helyzetben a lehető legoptimistább és legboldogabb lenni, s a leglényegesebb, hogy mindeközben mindig olyat tegyünk másokkal (és magunkkal is), amit szeretnénk, hogy mások tegyenek velünk.
Ha így élünk, minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, amiért idejöttünk.
"Leszületésed előtt az elmúlt életed tettei következményeképp tervezed meg a jelenlegi életedet. A fizikai halálodkor magaddal viszed azt a naplót, melyet a tudatod írt az életed során. Benne van minden gondolatod, tetted és az is, hogy azok hogyan hatottak másokra, tehát hogy mit okoztál vele másoknak. Ezt ledolgozandó, kiegyenlítendő, úgy kell megtervezned a következő életedet, hogy hasonlót élj és tapasztalj meg, mint amit korábban mások éltek és tapasztaltak meg miattad. Vállalhatsz plusz leckéket is, ahogy jónak látod, amiben ki szeretnéd magad próbálni. Így tudsz fejlődni és még többet megérteni a létezésből. A karma törvénye alól senki sem kivétel, amit másoknak okoztál, annak ellenhatását addig nem tudod megszüntetni, amíg hasonlót nem élsz és nem értesz meg. Tehát feloldani ezen egy féle képpen tudod, ha megéled és megérted azt, amit a sors (valójában te magad, a felsőbb éned, a jelen életed tervezője) neked szán.
Az utad mindig az, amit a sors eléd tesz. Ha van valami, ami nem tetszik, tegyél meg mindent, annak jobbítása érdekében. Ha minden erőfeszítésed ellenére sem megy, akkor bármennyire is rossz az, el kell fogadnod. Mindenkinek, így neked is van olyan képességed, az élet bármely területe iránti szenvedélyed, kimagaslóbb szakértelmed, amihez úgy érzed, a legjobban értesz. Ezt kell csináld, méghozzá úgy, hogy közben magadat és másokat is szolgálj vele.
Tehát mind a cél, mind az út, ahány ember, annyi féle, de az közös, hogy ezt mindenki megérezheti és megtalálhatja, ha igazán elmélyed magában és igazán végig néz a saját életén.
Párkapcsolat terén, folyamatosan nyitottnak kell lenni egy lehetséges kapcsolat létrejötte irányában (ha persze van rá igényed), keresni kell az alkalmat és a személyeket is, és tenni is kell érte természetesen, s így akinek jönnie kell, úgy is jönni fog.
Egy közös még mindannyiunkban; azért jöttünk ide, hogy a múlt vetésének (ilyen és olyan) gyümölcsét learassuk, esetleg pluszban vállalt (képességeinkhez kötődő) feladatainkat elvégezzük, és közben megértük és elfogadjuk azt, amivel az élet szembesít velünk. Igyekezzünk minden helyzetben a lehető legoptimistább és legboldogabb lenni, s a leglényegesebb, hogy mindeközben mindig olyat tegyünk másokkal (és magunkkal is), amit szeretnénk, hogy mások tegyenek velünk.
Ha így élünk, minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, amiért idejöttünk."
Ez az egész igazolatlan.
Ahogy a karmaoldást csinálják manapság úgy biztosan nem működik.
A karma elengedése a megbocsátáson alapszik.
Ha két lélek életeken keresztül öldökli egymást akkor a körből kitörni csak úgy lehet, hogy A megbocsát és nem öli meg B-t amikor soros lenne.
B-t megöli majd valaki más akinek szintén hasonló karmája van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!