Van olyan aki emlékszik az előző életére?
Évek óta űzök egy relaxációs technikát (belső utazás), amelynek az a lényege, hogy különböző érzéseket és testi tüneteket úgy dolgozok fel, hogy megkeresem a hozzá kapcsolódó emléket és feldolgozom a gyökerénél. Remekül működött a dolog évekig, sok kellemetlen érzéstől, testi bajtól szabadultam meg így.
Aztán egyszer egy olyan emlékben találtam magam, ami nem az enyém... teljesen ismeretlen helyen voltam, ismeretlen emberek között, más korban, más földrészen, mégis teljesen életszerű volt. Belülről érzékeltem a környezetem, intenzív érzéseim voltak az adott helyzetben. Tehát teljesen ÉN-ként éltem meg az egészet, csak éppen nem volt, nem lehetett ilyen emlékem! Hónapokba telt megbarátkozni a gondolattal, hogy ez lehetett egy korábbi élet emléke, ugyanis én egyáltalán nem hittem a reinkarnációban. Aztán később "visszatértem" az emlékbe, és kitisztult. Utána ugyanezzel a módszerrel további életek emlékeit is átéltem, hasonló módon (belülről látva, érzésekkel).
Azért tudok hinni benne, mert olyan helyszíneket, körülményeket láttam meglehetősen részletesen, amikről egyébként nem lehetnek fogalmaim, nincsenek róla ismereteim. Olyan is volt, ami ellentmondott a meglévő tudásomnak.
Nekem ezekből az emlékekből a traumatikus élmények maradtak meg intenzívebben, olyannyira, hogy még a jelenlegi életemben is hatottak, anélkül, hogy arra bármilyen magyarázatot találtam volna. Vannak pozitív, vagy semleges emlékeim, benyomásaim is, de a negatív élmények az igazán meghatározóak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!