Van egy elmélet, miszerint magunk választjuk meg, kik közé születünk, szerintetek ezen elmélet szerint milyen céllal születhet valaki olyan anya mellé, akin idővel súlyos pszichés betegség uralkodik el?

"sok mindent tapasztalt elvész az élet értelme, vagy maga az, hogy tovább éljen, mert nincs ami motiváljon"

Vannak ilyen "motiválatlan", megfáradt emberek. Ez akár lehet ettől is.

Az életet sokan, sokféleképpen értelmezik és értékelik, nem egyformán.

"annyi sok mindent átéltél, hogy megkeseredtél tőle és érzéketlenné váltál"

Tabula rasa van, ezért újnak tűnik minden "élet". Mégis van, amit a lélek hordoz tovább, mélyen, tudatalattiból előhívható (képesség, tehetség, furcsa emlékek, érzéslenyomatok, stb.).

"a szellemnek biológiai tulajdonsága van, mint az életösztön."

Az életösztön inkább a fizikai részhez tartozik, ahogy az ego alapműködései is (pl. elkerülni a fizikai fájdalmat, biztonságra törekedni, stb.). Az ego nagyon fontos összetevője annak, hogy ne dobjuk be a kulcsot.

"életeken át kínzom magam."

Azért nem minden élet kín és szenvedés! Vannak jó oldalai is, hullámvölgyei és -hegyei(...), és legfőképpen sok tapasztalata. Nyilván "megéri", ha csináljuk.

"Vannak ilyen "motiválatlan", megfáradt emberek. Ez akár lehet ettől is.

Az életet sokan, sokféleképpen értelmezik és értékelik, nem egyformán.">

Ebben igazad lehet, de amikor sokadjára születsz le erre a világra és tapasztalsz utána pedig meghalsz és odaátra kerülsz eszedbe jut, hogy "ennek nincs semmi értelme".

"Tabula rasa van, ezért újnak tűnik minden "élet". Mégis van, amit a lélek hordoz tovább, mélyen, tudatalattiból előhívható (képesség, tehetség, furcsa emlékek, érzéslenyomatok, stb.).">

Értem én, hogy újraindítás van, de a tudatalattinak semmi köze ehhez. Az képesség és tehetség sok mindentől függ és sokaknál változó, mert nem mindegy, hogy jó énekes, vagy jó író valaki, ez nem lélektől függ, hanem testi adottságoktól és látásmódtól. Az érzéslenyomatok és fura emlékek pedig szerintem csak belemagyarázások.

"Azért nem minden élet kín és szenvedés! Vannak jó oldalai is, hullámvölgyei és -hegyei(...), és legfőképpen sok tapasztalata. Nyilván "megéri", ha csináljuk.">

Így van nem minden ki és szenvedés, viszont amikor már sokadjára tapasztalunk és folyton végigmegyünk azon a ranglétrán, onnantól fogva egyre jobban veszít az értékéből. Ez olyan, mintha kényszerítve kéne nézned reggeltől estig ugyanazt a sorozatot és ugyanazt a részt életed végéig. Ez leépítés és kínzás egyszerre.

Az alapján választhatsz nyák közül akik mellet legmegfelelőbb élett kapod fejlődésedhez. Ez sokaknak olyan, leki terrorban tartjá, nem is szülők csak megszülték, stb.

Megkell tanulj bzonyos dolgokat, ehez kapsz háttreket, amiknek egyike a családi háttér.

"de amikor sokadjára születsz le erre a világra és tapasztalsz utána pedig meghalsz és odaátra kerülsz eszedbe jut, hogy "ennek nincs semmi értelme"."

Ez az, amit nem tudunk. Ha "ott" (inkább: abban az állapotban) egyszerre szemléli a lélek az összes inkarnációját, lehetséges, hogy egy hihetetlen fejlődési ívet lát, vagy mákszemnyi, ugyanakkor rendkívül fontos szerepet az emberiség történetében. Más távlatból mást látni, mint a hétköznapok egyhangú szenvedését.

"Az képesség és tehetség sok mindentől függ és sokaknál változó, mert nem mindegy, hogy jó énekes, vagy jó író valaki, ez nem lélektől függ, hanem testi adottságoktól és látásmódtól."

Ezt igazából senki nem tudja, de valahogy furcsa az, ha egy ötéves gyerek zenét szerez, mégpedig nem óvodás/középiskolás szinten.

"Az érzéslenyomatok és fura emlékek pedig szerintem csak belemagyarázások."

Lehetnének akár azok is, de annál sokkal több konkrétum van egyes esetekben. Nem az enyémben, én is sokat gondolkozom azon, az én "emlékeim" közül mennyi lehet valós, mennyi lehet belemagyarázás.

"amikor már sokadjára tapasztalunk és folyton végigmegyünk azon a ranglétrán, onnantól fogva egyre jobban veszít az értékéből. Ez olyan, mintha kényszerítve kéne nézned reggeltől estig ugyanazt a sorozatot és ugyanazt a részt életed végéig. Ez leépítés és kínzás egyszerre."

Mivel tabula rasa van, ugyanaz a fejlődési pálya teljesen más színezetet kap. Meg hát nem ugyanaz a fejlődési pálya, mert más itt felnőni, más Afganisztánban, és más egy buddhista kolostorban. A sorozatos példáddal élve olyan, mintha mindig újonnan és más aggyal néznéd ugyanazt a sorozatot. Mást fogsz fel belőle, más csapódik le.

"Kizárt, hogy ne egy eltorzult pszichopata disszociatív személyiség legyen belőled, akire ránehezednek az előző életei."

Miért volna kizárt?

Abból indulok ki, nem ok nélkül, hogy az a jelenleginél egy jóval tágabb tudatállapot, nagyobb rálátással, bölcsességgel, teljesen más szemlélettel. Nem nehezedik rád semmi az "életekből", mert felfogod, hogy ezek az életek illúziók.

Most is álmodsz sok mindent, a legelképesztőbb szerepeket és eseményeket, mégis csak legfeljebb ideig-óráig nehezednek rád. Felfogod, hogy nem az a "valóság", csak mindegyik tanított valamire (talán és többé-kevésbé), nem azonosulsz velük és az abban átélt szerepeiddel a végtelenségig.

"Azt sem fogod tudni, hogy hová tartozol, és ki számodra a legfontosabb."

Állítólag lélekcsoportok vannak, és ezek együtt általában inkarnálódnak. Vagyis nagyon is tudhatod, ki kicsoda és miért fontos neked.

"Miért csinálod? Kiért csinálod? Miért te? Nem fogod tudni, csak reménykedni tudsz benne. Ha meg tudni fogod vajon megéri?"

Ezek mind olyan kérdések, amelyekre innen nem adható válasz. Minden nap a túlélésért küzdünk ebben a tér/idő/tudat stb. szempontjából lekorlátozott, egyetlen valóságnak tűnő valamiben, már az is csoda, hogy az EMBER eljut odáig, hogy túl akar látni rajta, és összefüggéseket keres.