Más is érezte már úgy, hogy egy felsőbb erő próbálja rávezetni a helyes útra?

Elég érdekes életem van, és hát sajnos túl sok a véletlen ahhoz, hogy az életem szimpla véletlen legyen.

Mindig azt mondják van egyszer fent egyszer lent, ha most rossz az életed akkor majd valamikor jó lesz, csak ne add fel. De az én életem nem ilyen. Nem is tudom mióta kezdődött, talán már kezdetek óta megvan, csak lehetséges hogy nem tudatosult bennem időben.

Az én életem úgymond elég érdekes, gyakorlatilag minden mindig egyből lefelé ível, a kilátástalanság és összeomlás felé, és amikor már ott vagyok a legmélyebb helyzetben akkor úgy hirtelen mindenféle előre láthatatlan megoldásként megoldódik. Gyakorlatilag minden. Pár példa a korai életemből.

Elég régen volt már, de pl. nagyon jó tanuló voltam általános iskolában. Viszont 7.-ben eljött a majdnem bukás, ahol már azt hittem megbukom igaz csak 1 tantárgyból, de mégsem. 8.-ban a pontjaim épp hogy úgy nézett ki hogy nem elég a továbbtanuláshoz, mármint oda amit megjelöltem iskolát, közben pedig dehogynem. De már ott is bennem volt hogy nem tudok majd tovább tanulni.

10.-ben 9 db 1-es érdemjegyem volt Földrajzból, mindenki azt hitte hogy meg fogok bukni, mert hogy menthetetlen volt a helyzet. Nem buktam meg, sőt, 3-as átlaggal végeztem. Érettséginél elcsesztem az irodalom írásbelit, az egész úgy nézett ki hogy na most itt végleg bukta van, mivel hogy szóbelin is olyan tételt húztam amiről fingom sem volt. Ugyanakkor az elnök nem akart megbuktatni.

Aztán angolból csúszott ki alólam a talaj, ott meg is buktam, ugyanakkor pótvizsgán azt mondták hogy nem kell csinálni semmit, felejtsük el az egészet, megadják a 2-est.

Aztán ott volt a nyári gyakorlat, úgy nézett ki hogy nem találtam semmi melóhelyet, míg egyszer egy boltnál, hirtelen egyik napról a másikra megjelent egy plakát, amiben egy úgymond "állás" volt pont ilyen kategóriában, nappali tagozatos diáknak, ahol sikerült nyári gyakorlatot szereznem.

Most megint úgy nézett ki, hogy nem folytathatom a sulit, mivel hogy 20 éves korban nem lehet(ett) évet kezdeni az aktuális törvények szerint, ugyanakkor most nyáron, mikor már melóhely után néztem, hogy ne üljek itthon, pont egyszer álláskeresés közben az internetnél, kaptam egy emailt, hogy megemelték a nappali korhatárt 20.-ról 24. életévre nappali tagozaton, sőt a 2. szakma is már térítésmentes.

De ez még mindig kevés, hiszen rengeteg ilyen sztori van ahol teljesen a kilátástalanság látszik, majd hirtelen, megmagyarázhatatlanul valami felránt engem a mélyből, és mihelyst felrántott, újra elindít a mély felé, de mihelyst újra leérek megint felránt.

Ez valami útmutatás akar lenni? Hogy nem találom a saját utam és ezért lenne az hogy mindig lefelé ívelek, egészen addig amíg kilátástalan a helyzet?