Ha "tudnám" van lélekvándorlás és ezért megölném magam, hogy "restartoljak", az nem járna következménnyel?

Ez szép és jó. És tényleg elzárom magam, mert egyáltalán nincs lehetőségem teljesíteni semmilyen karmikus feladatot vagy tartozást sem. És mint írtam, nem azért, mert nekem annyora rossz sorom lenne és nem is az üvegcipellő szorít. De mégis vannak olyan személyes okaim, problémáim, hogy ez így képtelenség. Ezzel az egyszerű életemmel semmilyen befolyásom sincs, nem termelek semmit, tehát etetni se etetek se senkit, se családom, barátok is alig, és őket is alig ismerem, a szüleimnek csak tárgyként funkcionálok, nincs érdeklődésem és további csemegék, amik megkoronázzák az életem.

Most nem nyavajogni akartam, :D csak reagáltam arra, hogy én tutira nem befolyásolok senkit, semmit, főleg nem egy ugrást a fejlődésünkben.

És az is tuti, hogy vannak még így páran. Persze lehet ők nem annyira "szerencstélenek", mint én.

Az, hogy itt ki kell bírni, mert büntit kapok, hát nem igazán zavar. Szóval ettől nem félek. Ez a kilátástalan helyzet sokkal nagyobb büntetés mindenkinek.

És lehetne kérdezni: vajon miért?

Hisz lehetnék egy szerencsétlen árva Ukrajnában, akit már 8 éves korában pornóban szerepeltetnek, megvernek, utcára tesznek, azátn 40 éves koromban megkéselnek egy névtelen falucska névtelen pöcegödrében. Persze.

Viszont szerintem az is egyfajta szenvedés, hogy meglenne a lehetőségem, és az egyetlen akadály, ami előttem áll, az saját magam vagyok. Ez az ukrajnai árváról nem mondható el, őt fogva tartja a rendszer és gonosz emberek. Engem nem.

És most ha így belegondolok, akár ezért is kaphatok már eleve mínuszpontokat, tökmindegy mit lépek következőnek. Mert nem használtam az ugródeszkát. Lehet.

Aztán még valamit akartam írni, de elfelejtettem. :)

:) Amire utalni akartam azzal, hogy az ősök sz*rnak ránk nem az, hogy nem tettek le semmit az asztalra, mert megtették. :D Node őket ez nem érdekli. Egy mamutvadász 12 ezer éve nem szorítsa a szívéhez a kezét ránk gondolva, hogy "Igen, megcsináltam!". Mert azt se tudja, hogy mit, azt se tudja, hogy most mi van, meg semmit.

Ez a cél nem éppen tudatos, mindenki csak éli a maga életét és sodródik az árral.

A véletlen, Isten, istenek, természeti erők dobálnak minket, játszanak velünk. Most gyorsan csinélok 2 gyereket, felépítünk egy világcéget, piszkusol meggazdagszunk, kisegítjük a világ nyomorgó országait, tovább sokasodunk és valóban tettem valamit. De bumm, ekkor valami őrült leszabadít egy biológia fegyvert, mind kinyiffanunk. Aztán jön ET, megtalálja a csontjainkat, de az nem lesz beleírva, hogy xy segített jobb hellyé tenni ezt a bolygót vagy, hogy az idióta kinyírt mindent. Csak nagy rakás csontkupacok leszünk a hideg, száraz földben.

Ha van lelkünk, az se fog visszaszálni, hogy bizony ez én voltam és több tiszteletet ha kérhetném. Ahogy most se teszik.

Aztán még olyasmikre is gondolok, hogy valaki csak azért születne, hogy meghaljon?

Pl. egy vonatbaleset. Meghalnak válogatás nélkül idősek, felnőttek, fiatalok, gyerekek, kisbabák. Nem hagytak utódot, nem tettek a közért se jó, se rosszat, csak voltak. Nézték a tévét, eljártak a suliba/melóba, robotoltak keményem, avagy nem. Aztán most csak meghalnak, hogy történjen is valami. Ilyen van?