Lehetséges, hogy nekem a bosszúállás a karmám, ez a feladatom az életben?
Majdnem 3 évvel ezelőtt mély ponton voltam, és még az alvás sem ment egyáltalán, 4 napig nem aludtam... A sok feszültséget a családomon vezettem le.
Én nem akarom, hogy ideges legyek, de közben meg másokat idegesítek, ez így nem működik. Szóval inkább meghaltam volna a sok mocsoktól, ami bennem volt, mintsem hogy másra kenjem.
Aztán több mint fél évre rá úgy tűnik, hogy sínem van az életem, szeretnek az emberek, van sok haverom, de egy személy nagyon csúnyán elárult. Én próbáltam megtudni az okát, de mindhiába. Tavaly nyáron találkoztam vele, és megbocsátottam, holott bocsánatot sem kért, és őszintén, jóindulatúan segítettem neki. Utána persze megint elárult. Akkor ott eltört bennem valami, és ha olyan szinten gyűlöltem, hogyha egy kis kárt tudtam volna okozni neki a halálom árán, akkor boldogan megtettem volna. Később lehetőségem lett volna a bosszúállásra, de az empátia még mindig ott volt bennem. A legelső árulás nagyon felemésztett, még most is emészt, de már kevésbé, ugyanis bosszút álltam 2 hónappal ezelőtt, aztán még csúnyábban 1 hónappal ezelőtt. A legelső árulásakor kaptam tanácsokat, hogy meditáljak, sétáljak sokat, foglalkozzak a dologgal, ne nyomjam el magamban, mert az akkor ott mélyen legbelül fog mérhetetlen károkat okozni. Én pedig volt, hogy a probléma kezelésére napi 5 órát is rászántam. Boldog voltam a jó tanácsokkal, a relaxációs gyakorlatokkal, és azt hittem, hogy ezek megoldanak mindent, de nem.
Egyszerűen nem lett semmivel sem jobb. Majd redditen olvastam, hogy valaki bosszút állt, és helyreállt az érzelmi egyensúlya, gondoltam akkor én is megpróbálom ezt az utat. Annyira felőrölt mindez, hogy valami kiutat próbáltam keresni. Most már egyébként sokkal jobb, de még mindig nem teljesen.
Rólam annyit kell tudni, hogy általános iskolában nagyon bosszúálló voltam, emiatt csesztettek is. Középsuliban ezen változtattam, és nem álltam bosszút sosem, de ekkor visszaéltek vele, gyengének tartottak.
A dédipapám volt ilyen, hogy érte egy nagy igazságtalanság az életben, ő pedig élete végéig a bosszúra vált, emiatt nagyon sokáig élt. Mondták is a családomban, hogy a bosszú tartotta életben. Én is ilyen lennék?
Egyébként tegnap jöttem rá, hogy a sérelmeket sosem tudtam elengedni. Középsuli első fél évében történt valami, ami miatt nagyon kiközösítettek. Esélyem sem volt havert szerezni ezek után. És én hülye mit csináltam?? Az utolsó év utolsó napjáig bíztam abban, hogy ez meg fog változni, és igazából tegnap jöttem rá arra, hogy ezt a személyt sem tudtam elengedni, és a sosem eljövő változásra várok. Ez így a tegnapi napon világosodott meg bennem, azelőtt pedig mindig büszke voltam arra, hogy sosem adom fel, én vagyok az állandóan reménykedő. Ez lehet karmikus?
Ha 4 napig nem alszol akkor meghalsz
Szoval kamu az egész
#2 10 napig él túl az ember alvás nélkül.
Szóval tudatlan vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!