Élhettem előző életemben Vikingként?
Sziasztok.
Most elmondom nektek egy furcsa érzésemet. Ezt azért teszem, mert szeretnék egy esetleges, vagy konkrét választ kapni erre a talányra. Megvan rá az esély, hogy nem Tőletek kapom meg azt, amit szeretnék, de mindenképp úgy érzem, biztosan tudtok a véleményetekkel és a tanácsotokkal olyat mondani, amikből kitudok bogozni valami olyat, ami közelebb segít a megoldáshoz.
Szóval a Vikingek és az előző élet.
Az már bizonyos, hogy rengetegszer születtem újjá, sajnos (vagy sem?), ezt viszont nem érzem a Vikingekkel kapcsolatban. Az egyetlen dolog, amit érzek; hogy nagyon vonzódok a Vikingek "életérzéséhez" (nem véletlenül írtam ezt így, ugyanis nem akarom beskatulyázni ezt a dolgot, pl.: Viking stílus, életmód, életvitel, stb. Az Életérzés a legmegfelelőbb kifejezés számomra), egyfajta "vágyódást" érzek, a közéjük tartozással kapcsolatban - de semmi többet. Egészen konkrétan; nem érzem azt, hogy előző életemben esetleg éltem-e volna Vikingként. Az Isteneik is számomra olyan idegenek, hogy sajnos nagyon nehezemre esik hinni bennük (az Indiai Istenekben jobban hiszek, mint a Viking Istenségekben). Továbbá én Pacifista vagyok, kerülöm az erőszakot és igyekszem, akire csak lehet, Emberként tekinteni és a Békés megoldások híve vagyok. Tehát igazából a külsőségeket leszámítva nagyon sok Viking mentalitás hiányzik belőlem.
Ez sajnos konkrétan azt jelentheti, hogy ez valóban így volt? Hogy eddigi lélekvándorlásom során valóban nem voltam Viking? Vagy van erre esély, pusztán csak "valamit nem oldottam még fel"...?
Arra is gondoltam, hogy éltem ugyan a Vikingek között, de nem oda születtem, tehát valószínűleg bevándorló lehettem, aki "csak úgy oda került". Erőszakosságra, például arra, hogy esetleg rab, vagy rabszolga, netán' ellenség lehettem, nem gondolok, mert nem érzek semmi negatívumot a Vikingek iránt.
Mit gondoltok erről, mi a véleményetek?
Előző életekből származó információtöredékek a fogantatás során átadódhatnak, ami hipnózissal is előhívható lehet, vagy traumák hatására felszínre törhet.
Tehát az adathordó fizikai szerintem, nem egy misztikus valami.
Noha tudományosan még ez sem elismert, de magam részéről ezt egyelőre nem tudom tagadni, nem részletezett okból.
Misztikus, természetfeletti dolgok nincsek szerintem, ez egyfajta paradoxon lenne egyébként is.
Aranyos..Nekem mindig a 13. harcos jut eszembe erről a viking mentalitásról,vagy életérzésről...de nem valószínű,hogy közéjük tartoztál ha nem érzel ezzel kapcsolatban konkrétumot..
A mostani magyarok többsége Egyiptomtól kezdve,Azték,Maya,Suméron át Indiáig bezárólag "spiritualizálódott" és született le,majd jött a katolikus európa így nem meglepő ha nem érzed magad közel az isteneikhez..Mi sokkal öregebb lelkek vagyunk..
A mostani dánok a vikingek a leszármazottai,a beszületéseknél energia kiegyenlítésként és frissítésként jöttek a plejádi rendszerből (tehát emberek,kinézetre Tolkien 2,5 méter magas tündéi).. 5. dimenzió mi magasabbról jöttünk de a végidőkben Ahrimán korában sokan megkapják a hívásukat,álmokon-érzéseken keresztül,mert ez az "életérzés" kulcsfontosságú..
Egyrészt az örök gyermek isteni bölcsessége,amivel nevetve átlépünk minden bajon és elhagyjuk az áldozati mintákat,a földdel való erős kötődés,az életfánk kitisztítása utáni egységérzet...aztán innen sokan oda mennek tovább..Másrészt a dnsünk nagy része is plejádi tehát csillagtér viszonylatban is testvérnép..
Előző, ez mind nagyon érdekes, amiket írtál. Ezt, hogy a mostani dánok a plejádi rendszerből érkeztek, azt jelenti, hogy onnan inkarnálódtak ide? És hogyan kell érteni azt hogy 5. dimenziósok, de mégis fizikailag le lehet írni a kinézetüket, magasságukat?
Ami minket illet, én úgy tudom, hogy az őseink a Szíriusz-rendszerből érkeztek. Vagy itt esetleg azt kell érteni ez alatt, hogy mi, a mostani magyarok lelkei közül sokan a plejádokból inkarnálódtak? És a dns-ünk sem szíriuszi ezek szerint, tehát a fizikai eredetünk?
Emellett hogyan kell elképzelni, hogyan zajlott le annak idején a földönkívüliekkel történő kereszteződése bármelyik népnek?
Az a helyzet, hogy olyan kevesen írnak ide, akik ilyen szinten jártasak ebben a témában, hogy felgyülemlett ennyi kérdés ebben a néhány sorban, amit leírtál. Tudnál esetleg ajánlani olyan forrásokat, amikből az ismereteidet szerezted? Nagyon érdekes ez az egész téma.
2-es vagyok..Az anyaghoz közeli létállapotokban mint az 5.D még bőven van forma,egyre feljebb már kevésbé..ahogy a tudatosság tágul úgy születsz bele a felsőbb világokba és ugyanez onnan lefelé sajtolódva..
Azt írtam a dánok a vikingek közvetlen leszármazottai csak ott maradt egy "a" betű ami bezavart..ez annyit jelent,hogy ők a plejádiak legtisztább hordozói,hogy azóta mennyit keveredtek és torzultak az eredeti kódjaik és mintáik azt jól látni a külsejükön,de valószínűleg a mai napig onnan inkarnálódnak..
Tolkient azért hoztam fel példának,mert szabadkőműves beavatott volt aki jól ismerte a külső fajokat és történelmüket,aki akarja nézze meg a filmet képzelje hozzá a magasságukat,kultúrájukat..elég harciasak,az andromédaiak azt mondják békésebbek (gyógyítók)..
Az EMBERISÉG dns-e van úgy összerakva,hogy a plejádi legyen többségben és abba kelljen belenőni,a földiekből még ugyanis nagyon sokan hibridek állati vonásokkal..
Aztán az emberiség 85%-a uralkodói fajokból való de mi magyarok zömében Orioni érdekeltségűek vagyunk többmilliárd éves múlttal (szárnyas oroszlán-draco-annunaki)..a lázadás és a nagy háborúk után menekültünk szanaszét..Először a Szíriuszra, A-B-ből az utóbbi katonai ön/védelemre berendezkedve,a tejút rendszerre,Lyrára akárhova..
Nem tudom mire gondolsz "kereszteződés" alatt..a beszületésekkel veszünk föl idegen faji energetikákat..Ha elmész innen te is elmondhatod majd magadról,hogy vannak már "emberi" csillagkódjaid,pluszpont az evolúciós táblán.. :)
Küldök valami linket..
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!