Néhány ember hibásan értelmezi a Máté 17:10-12 -ő Bibliai idézetet és azt állítják a biblia tanítja a reinkarnációt, de valójában ez hibás? Utánna néztem és az alábbit találtam
Néhány ember, aki hisz a reinkarnációban, a Máté 17:10-12- re hivatkozik hitük bizonyítékaként, és azt állítja, hogy Jézus Keresztelő Jánost Illés reinkarnációjaként azonosította. Ez az értelmezés azonban téves. Jézus úgy hivatkozott Keresztelő Jánosra, mint aki „Illés szellemében és erejében” jött ( Lk 1:17 ), ami azt jelenti, hogy János szolgálata hasonló volt Illéséhez, nem pedig azt, hogy János szó szerint Illés volt egy új testben.
Továbbá, amikor Keresztelő János teljesen rákérdezett, hogy Illés-e, tagadta ( János 1:21 ). Sőt, Illés valójában soha nem halt meg ( 2Királyok 2 ), így ebben az értelemben semmiképpen sem tudott reinkarnálódni.
Vicc azzal jönni, hogy az egyház torzított, cenzúrázott...
Még egyszer: Jézus életéből semmilyen írott tanítás nem maradt fenn. Igény se volt rá, hiszen a visszatérést várták, és nem is voltak különösebben tanultak a tanítványok.
Azt írták le utólag, ami megmaradt, és jócskán hozzá költöttek, hogy filozófiailag is súlyt kapjon.
A reinkarnáció nem összeegyeztethető a testi feltámadással, vagyis végeredményben a kereszténység lényegével. És pl. eléggé problémás azt állítani, hogy Jézus egy egyszerű ember reinkarnációja, aztán Jánosnál meg világosan az áll, hogy az Ige örökkön volt, és testté lett Jézus fogantatása által.
Ez a konkrét szöveg Máténál:
"Erre megkérdezték tőle tanítványai: „Miért mondják akkor az írástudók, hogy Illésnek kell előbb eljönnie?” Ő így válaszolt: „Illés valóban eljön, és helyreállít mindent. Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is."
Itt Jézus kijelenti, hogy ő volt Illés. Nem átvitt értelemben mondja, nem kertel, vagy beszél példázatokban.
Lukácsnál Illés szellemével, és erejével, nem abban érkezik, hogy térítsen. Ezt egy angyal mondja János apjának. Ezt lehet értelmezni így is, úgy is.
János evangéliumában Keresztelő János mondja, hogy ő maga nem Illés. De azt is mondja, hogy nem próféta. A reinkarnáció feledéssel jár, de itt nem lehet ténylegesen így, vagy úgy dönteni, mert Jézus nem nyilatkozik(legalább is nem találtam meg), csak az ember önmagáról.
Ez három evangélista három leírása, három értelmezése. Attól, hogy nem egyeznek, Máté utalhat arra, hogy a reinkarnáció hite jelen volt az akkori zsidó hitrendszerben. Főképp mert abban az időszakban nem volt konszenzus a lélek halált követő sorsáról.
Ha a többi apostol írásait is elolvasnánk, azokban újból csak más megközelítést találnánk a témáról. Ők noha írtak, ezek az írások nem kerültek be a kánonba.
Azért az megjegyzendő, hogy azt szerintem senki sem állítja, hogy a biblia tanítja a reinkarnációt. Az erre vonatkozó kijelentések csak arra szoktak rámutatni, hogy utalások vannak rá az újszövetségben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!