Mindig a jelenben lenni olyan, mintha amnéziásak lennénk?
Úgy értem, hogy a múltban ránkragasztott negatív szerepekkel nem azonosítjuk magunkat, mintha nem is lettek volna? (Pl. amikor gyerekkorunkban rossznak tituláltak bennünket, szégyenérzetet keltettek stb.)
Viszont (!) akkor a pozitív "skatulyákkal" sem kell azonosítani magunkat? Ha kialakult egy kép, hogy "én jó vagyok"? Mert ezek adnak önbizalmat, de akkor ez hamis önbizalom, kívülről kapott programokkal való azonosulás?
Egyáltalán sehogy sem kellene önmagunkat definiálni? (Persze az ember tud magáról konkrét dolgokat, hogy pl "jó fejszámoló vagyok, barna hajam van", de az más. Olyan személyiségvonások, címkék magunkra aggatására gondolok inkább, mint pl hogy "szerethető vagyok, sikeres vagyok".)
A jelenben lenni szerintem azt jelenti, hogy teljes mértékben arra tudunk öszpotosítani ami itt és most történik, és ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk felhasználni az emlékeinket és a tapasztalatainkat arra, hogy jó döntéseket hozzunk, és hasznosan cselekedjünk.
A testünk, a gondolataink, a feltételekhez kötött érzelmeink és tulajdonságaink folyamatosan változnak, ezért az amit "én"-nek nevezünk nem valós.Ezért pl. Buddha bizonyos embereknek azt tanácsolta,hogy fedezzék fel a tudat nem változó tulajdonságait,és azonosuljanak inkább ezekkel.
"Ezért pl. Buddha bizonyos embereknek azt tanácsolta,hogy fedezzék fel a tudat nem változó tulajdonságait,és azonosuljanak inkább ezekkel."
Mik lehetnek ezek a nem változó tulajdonságok? Hogyan fedezi fel magában őket az ember?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!