Ha "színház az egész világ", akkor hogy van, hogy valaki szeret a szerepében lenni valaki meg nem?

Egy lélek eljátsza, hogy ebben az életben ő az Aladár, egy másik meg hogy ő a Béla, és egyik szereti ezt az egész színházasdit, a másik nem.

Mindketten tudnak arrol, hogy ez csak egy szerep, de pl Aladár imád Aladár lenni, elvezi, hogy ő most Aladár, és 180%-ig belemerül az egészbe.

Közbe meg Béla ugyanúgy tudja mi a pálya, de úgy van vele, hogy ő nem akar játszani, nem is élvezi, és neki egy kényszer, hogy mégis kell.

Aladár úgy kezeli az egeszet, mint valami farsangot, ahol ő épp beöltözött Aladárnak, és milyen jó, Béla meg úgy kezeli, hogy be lett öltöztetve Bélának, mert ő nem akart beöltözni, meg amúgy is kenyelmetlen a jelmez, meg hülyén is néz ki, és röhej az egész.

Mi dönt abban, hogy a lelek így vagy úgy kezeli ezt?

Miért nem szeret az egyik "szerepelni", a másik meg élvezi a reflektorfényt (mintha lenne)?