Ki, milyen céllal ment vissza az előző életébe?

Vigyázz, ha visszamész, az ott tapasztaltak hosszú időre nyomot hagyhatnak benned, akkor pedig nem csak te éspárod, hanem a gyerekek is megsínylik a változásod.

Ne akarjad, hogy gyerekitek felnőve ezt mondják: "Ha nem megy vissza anyám, lehetett volna boldog gyermekkorom is!"

"el tudom különíteni a valóságot az ott látottakról"

Ezt mondod most, lehet, hittel teszed.

Ha viszont az derülne ki, hogy az előzőben sokkal jobb volt, de olyat tettél, aminek most éled következményét nem tudnál arra gondolni, hogy mekkora zuhanás mostani életed.

Akarva-akaratlanul is előjönne, mennyivel rosszabb mostani életed. Ugyanez vonatkozik ellenkezőjére is, ha úgy tudnád, akkor rosszabb volt, az okozna zuhanást, hogy elbízod magad, mennyit fejlődtél.

Márpedig mindkét eset negatív eredménnyel jár.

.

Omar Khajjam megfogalmazása helytálló:

- az elmúlt idő,

- a kilőtt nyíl és

- a kimondott szó vissza nem fordítható.

Az ember csak úgy tud tanulni a hibáiból ergo fejlődni, ha már felismerte azokat. Egy előző élet történéseiből is úgy tudnánk tanulni (mert elvileg ez a cél), ha ismernénk azt az életünket. De így hogy nem emlékszünk, cseszhetjük.

A gyerek sem tanul abból, ha két hét múlva büntetik meg olyasmiért, amit már rég el is felejtett. Csak nézni fog, hogy ezt most miért kapta, ha eddig nem volt baj?

Mi is valahogy így vagyunk az élettel.

Én hiszek abban, hogy visszatérünk egy-egy másik életbe, viszont semmi értelmét nem látom annak, hogy az előző életbe utazgassunk nézelődni, amikor a jelenlegit kellene megoldani. Nem véletlenül felejtjük el az előző életet. Az emberek megbolondulnának, ha minden életükre emlékeznének, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a skizofrénia is ebben gyökerezik. Hogy a beteg emlékszik az összes korábbi énjére, és ugye tudjuk jól, hogy milyen problémákkal jár ez.

Elhiszem, hogy sz@r gyerekkorod volt (az enyém is borzalmas volt, és nem csak a gyerekkorom, ráadásul a halál kapujában voltam nem egyszer), de amíg állandóan visszafelé nézegetsz (főleg korábbi életekbe), addig meggyógyulni és fejlődni sem fog tudni a lelked. És pont ez lenne a feladat. Hogy az átélt szörnyűségek ellenére képesek legyünk felállni, a nulláról felépíteni egy olyan életet, amilyet élni szeretnénk. Hiszen rajtunk múlik, nem máson. A múlton nem tudunk már változtatni, akármit csinálunk, de ha mindig azon kattogunk, elmegy mellettünk a jelen és a jövőnket, a maradék életünket is boldogtalanul fogjuk eltölteni olyan dolog miatt, amin már nem tudunk változtatni.

Megbecsülni azt, amink van, neked történetesen ott vannak a gyermekeid és a férjed, szeretnek téged, van hol laknod, van mit ennetek, van kezed-lábad, amit használni is tudsz, vannak szüleid, akikkel ha mindannyian akarjátok, helyre lehet hozni a kapcsolatot. Nekem is sikerült, pedig volt mit helyrehozni, nagyon sok mindent... és amikor meghaltak, úgy haltak meg, hogy egyikünknek sem volt a szívében harag és fájdalom a kegyetlen múlt miatt.

Ezért mondják, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Mert igaz, hogy a múltban történtek rossz dolgok, de a jelent és ezzel a jövőt mi alakítjuk jobbá azzal, ahogyan a dolgokhoz hozzáállunk. Hogy megbocsátók vagyunk, szeretők, támogatók, segítők és megmutatjuk, hogy igenis jó emberek vagyunk mindannak ellenére, amit át kellett élnünk! Hogy csak azért, mert régen belénk rúgtak és porig aláztak, nem kell nekünk is olyannak lennünk, sőt! Pont azért kell kedvesnek és segítőnek lennünk, hogy megmutassuk, rajtunk nem tudott felülemelkedni a rossz!

Becsüld meg nagyon, amid van, mert sajnos nem tudhatod hogy mikor veszítesz el valami nagyon értékes személyt vagy dolgot. Vigyázz rájuk, nézz egyenesen előre, a fejedet a magasba emelve és azt mondod, hogy ÉN bármire képes vagyok, mindennel megbírkózok, mert erős vagyok, mellettem áll a családom és csak előre nézek, hátra soha többet.

Élvezd amid van és legyél hálás értük. Az hogy mi volt életekkel ezelőtt régen, semmit sem számít. A mostani a fontos, a mostanit kell rendbetenned, ez a feladatod!