Mi motiválna bárkit a tudatosodásra ha sz*r?

Kedves Kérdező! Engem érdekelne egy konkrét példa, amikor jobb lett volna szerinted semmiről nem tudni, csak lenni és ugyanúgy elszenvedni. Korábbi kérdések is voltak már hasonló tartalmúak, de konkrét példa nélkül nem igazán megfogható, hogy mi volt az a nagy sz*r. Csak látom, hogy pattognak le az érvek, tanácsok.

Nyilván van ilyen probléma, hogy környezetszennyezés. Oké tudod, hogy rajtad kívülálló szennyezés is van, de tudod, hogy csak a sajátodat tudod kontrollálni. Nekem is megvannak a negatív érzelmeim emiatt, de az energiát nem a tehetetlen dühöngésbe teszem, mert tudom, hogy az sehova nem vezet. Saját környezetemben teszek a probléma ellen, kevesebb szemetet termelek, gyalog járok. Nem oldom meg a világ baját, mert arra egyes emberként nincs kapacitásom. Ha nem tudnám ezt, akkor szűklátókörű lennék, társaságból kinéznének miatta. Ez a tudatosságban egy nagyon materiális szint. Érezhetnék hiábavalóságot, de az az ember érezzen inkább szégyent, aki meg sem próbálja. Haragudhatnék a multikra meg a kormányokra, kicsit haragszok is, de az ő terhük nem az enyém, azzal semmit nem tudok csinálni. Max tüntetni tudok ellene, az meg lutri, hogy ez mennyire hatásos.

Ha zavar valami, akkor a tudatossággal lehet találni tevékenységet, amivel tehetsz ellene. Nyilván bizonyos keretek között, mint egyes ember.

"Most attól ha én ezekről az érzésekről/gondolatokról tudok, akkor azzal csak arra emlékeztetem magam hogy mennyire nem vagyok kibékülve a helyzettel, és mennyire nincs semmi befolyásom rá."

Ezen a szinten még mindig a gondolatok és érzések véleményezésében ragadsz, de valójában a legutolsó valamire jutás sem te vagy, csak erre már nem vagy tudatos, ez így csak elme játék, és pont az elme játékon kéne túllépned azzal, hogy felismered ezt a játékot önmagadban, különben csak körbe fogsz járni és újra és újra elszenveded az érzéseidet és gondolataidat.

"csak arra emlékeztetem magam hogy mennyire nem vagyok kibékülve a helyzettel"

Ki az aki nincs kibékülve a helyzettel? Hiszen ez is csak egy felmerült gondolat és érzés benned, ha innen visszalépsz egyet akkor mi marad? A figyelem marad, a tiszta jelenléted, az vagy te, nem pedig a gondolat és érzés folyam benned.

K@rvára kevered,fogalmad sincs a tudatosodás folyamatáról..

Általános iskola amikor felismered és megnevezed a saját érzelmeidet,gondolataidat de ez itt az ezotéria rovat..

A tudatosodás azt jelenti megnyitod magad a tudatalatti tartományaidnak,hogy feltárd a mélyen gyökerező traumák elfojtások,illúzióid és kivetítéseid hátterét..

Megértsd és ezzel megszüntesd...pont

Vagy fogadd el,hogy ez nem a te szinted..

Az ítélkezés, arrogancia stb, az elme szintje.

"Az melyik szint, ahol már nincsenek szintek?"

Az a szint ahol nincs szint, maga a "végső" figyelemként létezés, a samadhi.

Minden szinten a figyelem valós, de minden szinten azonosságot élünk meg a formákkal. Álmunkban is csak a figyelem valós, mégis az álomtest formájával élünk meg azonosságot és megélünk egy történetet egy álomvilágban, holott maga az álomvilág is a figyelem terében jött létre, és ha így nézzük akkor minden ami az álomban létrejött mi vagyunk.

Az ébrenlétben szintén a figyelem valós, egyik gondolatunk és érzésünk sem vagyunk, mégis azt mondjuk hogy ettől jól érzem magam, attól rosszul, mert azonosságot élünk meg az érzés "formákkal", aztán ahogy növekszik a figyelem tere, úgy elkezdünk távolról rálátni ezekre a gondolati és érzelmi azonosságokra, amit pedig megtudunk figyelni az nem lehetünk, de ezzel még nincs vége, mert ahogy a figyelem tere tovább növekszik, egy bizonyos szinten megfogja haladni a test határait amivel jelenleg azonosnak érezzük magunkat, és ahogy a testre kívülről rálátunk és megfigyelhetővé válik, egyszerűen felébredünk az emberi létből, hasonlóképpen mint egy éjszakai álomból, mert amit megtudsz figyelni az nem lehetsz, és ekkor csak a tiszta figyelem marad, nevezhetnénk ezt végső figyelemnek is, amiben az univerzum formái és létformái keletkeznek és elmúlnak, ezzel megteremtve a tér és idő fogalmát, de a figyelem az túl van mindezeken mert benne jön létre a tér és az idő, tehát ez a figyelem időtlen és öröklétű, erre ráébredni maga a megvilágosodás. Ekként a végső figyelemként létezni a samadhi, amit az istentudat csúcsának is neveznek. Ez a végső figyelem mindentől mentes, mert minden időlegesen jelenik meg benne, de maga a figyelem örök időtlen, hasonlóképpen ahogy az emberben is időleges minden gondolat és érzelmi állapot ami váltakozik, csak a figyelem valós. Mindvégig egyetlen figyelem hatott át minden tudatszintet, az álomszintjét, az emberi ébrenlét szintjét, mert csak egyetlen figyelem létezik, de ahogy a létformán áttekint ez a figyelem, a sokaság illúzióját éli meg és személyiség jegyekkel azonosul, de a végén nem marad semmi, de az a legtökéletesebb semmi, mert AZ mindentől mentes időtlen lét.