Mi az, ami miatt olyan nagyon megéri megvilágosodni?

Nekem többször volt olyan élményem ami számomra a megvilágosodást jelenti, a leghosszabb egy napig tartott.

Drogot sosem használtam mielőtt valaki arra gondolna, de ezek a "betekintések" a megvilágosodásba rendszerint hosszú jóga/meditációs gyakorlatok ill. pszichodráma csoportjátékok után voltak. Érdekes mód rendszerint másnap vagy harmadnap történtek, sosem aznap amikor ezekkel foglalkoztam, sőt az "elvárás" mintha megölné ennek a lehetőségét is, mindig meglepetésként értek.

Úgy tudnám legjobban megfogalmazni hogy átláttam mindenen, mindennek, minden szituációnak átláttam a lényegét és semmi nem volt "komoly", mintha egy színjáték lenne az egész. Amiktől annyira féltem vagy szorongtam vagy másként szenvedtem azok szinte nevetségeseknek tűntek. Bármit meg tudtam tenni amit csak akartam, könnyedén, olyanokat is amiket azelőtt soha nem is mertem volna, vagy félelem vagy szégyenlősség miatt. Ami nagyon fura és "csodálatos" volt benne még, hogy fizikailag is olyan dolgokra voltam képes amikre egyébként nem, pl jógapózokat simán megcsináltam, mintha minden feszültség és merevség eltűnt volna a testemből (van olyan amit máig meg tudok csinálni, de egy ilyen élménykor sikerült először és valahogy megmaradt. Nem kicsi dolgokról van szó!), és ami még érdekes élmény volt hogy a balkezemmel is ugyanolyan ügyes voltam mindenben mint a jobbal.

Szóval kanalakat gondolat erejével ha nem is tudtam görbítgetni, de a testemet és az agyamat úgy éreztem 100% tudom könnyedén kontrollálni.

Volt még olyan is egyik alkalommal, hogy akikkel beszélgettem, azoknak a szavait mintha "láttam" volna, nem csak hallottam (meg a sajátomat is), és mintha pontosan láttam volna hogyan építi a beszélgetés az ő, az én ill. a "közös" gondolatterünket vagy világképünket vagy nem is tudom minek nevezzem. Pontosan láttam mit és hogyan "módosít" a beszélgetés az agyainkban, motivációinkban, majdhogynem a sorsainkban.

Mindegyik alkalmat úgy éltem meg mint valami varázslatot, mintha "szuperember" lennék, mégis olyan volt mintha ez teljesen természetes lenne, minden ember erre képes lenne, csak mindenki valamiért "játssza a hülyét meg a bénát" úgy hogy mintha nem is tudnának róla.

És nekem is olyan volt mintha ezt mindig is tudtam volna, normális béna gyarló untermensch állapotomban is, de valahogy mégsem tudtam. Mintha mindig egy sarokban röhögve szemlélő néztem volna mit játszom itt a szenvedést. :)

A fizikai lét korlátait nem tűnt úgy hogy tudnám befolyásolni (bár lehet hogy olyan is van csak ennél jóval magasabb szint elérésekor), tehát nem tudtam volna autót lebegtetni meg ilyenek, és a testem is ugyanúgy megöregedne és meghalna idővel (bár lehet sokkal egészségesebb lenne), de valahogy ez egyáltalán nem volt "gond". A legnagyobb szenvedéssel járó betegséget is úgy éreztem sima egykedvűséggel tudnám "szemlélni".

Sajnos ezek az élmények szalmalángéletűek voltak, volt amelyik úgy ért véget hogy megijedtem az élménytől, volt amelyik úgy hogy elaludtam a nap végén és reggelre "elvesztettem", az volt a legrosszabb, nagyon nagy veszteségként éltem meg :(

Nagyon rossz így élni ahogy most élek ahhoz képest, de mégis megnyugtató hogy tudom hogy van "olyan" is. Ráadásul olyan mintha ez a béna szenvedő lét a saját döntésem lenne, mintha az a szuper lét unalmas lenne, vagy azzal nem tudnám elérni a célomat. Csak ezzel tudom magyarázni hogy miért nem mindig úgy "működöm".

Nem tudom hogy az volt-e, de nekem nagyon úgy tűnik. Sokat gondolkodtam hogy esetleg csak valami mentális betegség epizódjának elszenvedője voltam-e. Nem tudok semmilyen ilyen betegségemről, de nem is tudom kizárni, bár fura hogy csak ilyen jóga/meditáció/pszichodráma által jöttek elő. Amúgy nem is hallottam megvilágosodásról akkoriban, a jóga nekem sport volt, a meditációt is relaxációként ismertették meg velem drámán. Az első ilyen élményem után kezdtem kutatni hogy mi is lehetett ez.

Amúgy már kb 10 éve nem volt ilyen élményem, és kb 5 éve nem is foglalkozom ilyesmivel (főleg mert nem sikerült velük újra előidézni ezeket az állapotokat).

A család meg gyerekek el is veszik az időt rendesen :)

Megértem hogy a jógik meg szerzetesek miért mondanak le a családról hogy megvilágosodhassanak :D

Az olvasmányaim alapján a megvilágosodás ha egyszer megtörténik, akkor az már maradandó, ezért nevezem az én élményeimet inkább "betekintésnek" a megvilágosodásba.

De arra is gondoltam, hogy valójában nem is akarok (még?) megvilágosodni, de ezen élmények nélkül esetleg nem tudtam volna folytatni ezt a "színjátékot".

Egy fenéket kiválasztott! :D Mégis ki választott volna ki? Ha bármi "igaz" abból amit megtapasztaltam, akkor abból az következik, hogy mindenki saját maga döntött a sorsa felett, csak mellette esetleg azt is döntötte, hogy nem akarja tudni hogy ezt ő maga választotta. Mint egy kb önként vállalt áldozatszerep amiben az áldozat és az elkövető egy és ugyanaz. Vagy nem konkrétan ezt választotta, csak a tudatlanság egyenes következménye a döntéseinknek.

Pl. amikor az ember húst eszik, direkt nem akar tudatában lenni annak, hogy mennyi szenvedést okozott az állatnak akár csak közvetve is emiatt, különben nem tudná élvezni a kajáját. Vagy amikor egy cégvezető kirúgja egyik alkalmazottját, direkt nem akar arról tudni, hogy hány gyerekszáj marad éhesen neki otthon, vagy mennyi nehézséget okoz ezzel a neki.

Vagy amikor nem akarjuk átérezni milyen nehéz lesz évekig nyögni a marhadrága mekkbukk részleteit, és megvesszük hitelre most és azonnal, "mert akarom"!

Vagy amikor halljuk hogy ennyi meg annyi ember halt meg valami katasztrófában vagy háborúban, ha totál átéreznénk, nem tudnánk folytatni az életünket úgy ahogy akarjuk.

Valami ilyesmi folyamatot képzelek el, sok sok ilyen "kis" elnyomás, nem-tudás választása az ami miatt egy szenvedő létbe "kényszerülünk" (igazából kényszerítjük magunkat), vagy mert meg akarunk tapasztalni olyan dolgokat az életben, amit nem tudnánk úgy hogy tudjuk hogy pl én meg ő lényegében egyek vagyunk. Vagy hogy ne vegyük észre hogy totál szabad akaratunk van (mennyivel egyszerűbb a másikat hibáztatni a sorsunkért? vagy pl "Te felidegesítettél!" :D ja persze, még véletlenül sem én magamat ).

Hogy miért váltunk le róla? Na hát ezért fontos talán a szerzetesként élés ehhez, hogy ne süppedjünk azonnal vissza. Totál kötöttségek nélkül élés. Már egy kolostor is sok kötöttséggel jár, ezért pl az igazi jógik nem ashramokba mentek, hanem anyaszült meztelenül a dzsungelba. "Normális" élet mellett is szerintem lehetséges megvilágosodottnak lenni folyamatosan, csak úgy extra nehéz és ahhoz tényleg nagyon profinak kell lenni.

Gondolj csak bele mennyi hazugságra és önhazugságra van szükség ahhoz, hogy egy civilizációban éljünk! Vagy akár csak egy családban! Ha pedig kötődünk pl a párunkhoz, családunkhoz, barátainkhoz, népünkhöz, munkánkhoz, szokásainkhoz stb. akkor már nem tudunk szabadon önmagunk lenni. Akkor olyan dolgokat kell tenni amik tudatlansággal, elnyomással járnak. Még egy jó hangosat fingani se tud a legtöbb ember nyugodtan egy buszon, pedig az jönne belőle úgy igazából :D Ha megtenné egy "normális ember", már nem ugyanaz az ember lenne akit "felépített". Nem akarja mindazt ami a természetességgel jár, ezért szépen elnyomja a fingot, vagy holmi óvatos mutatvánnyal, művi módon halkan kiereszti. :)

Akkoriban amikor ezek az élményeim voltak, nagyon szabadon éltem. Fiatal voltam, kötetlen kapcsolatban, marha sok pénzt kerestem egy (számomra) nagyon könnyű, bárhonnan végezhető netes munkával, jártam a világot, mindenem megvolt amiért mások a környezetemben folyamatosan güriztek (saját lakás, kocsi, motor, cég, nő :) ) szóval kb azt csináltam amit akartam, és nem drog felé, hanem önismeret felé nyúltam. Nem is tudtam igazából mit keresek, úgy léptem erre az útra hogy furcsálltam hogy mindenem megvolt amire mások csak vágynak, mégsem voltam boldog. Ebből gondoltam hogy valami baj van velem, elmentem egy terapeutához, utána meg kinyílt Pandora szelencéje.

A visszaesés pedig szerintem úgy volt, hogy elkezdtem, akár egy picit is ragaszkodni valamihez. A ragaszkodás, kötődés az ami kiránt belőle. Ha nem figyel oda az ember, egy pillanat alatt újra "belegabalyodik" a világ dolgaiba, és vége.

Ehhez az állapothoz szerintem az kell, hogy folyjunk az élettel, úgy marad az ember szabad és "megvilágosodott" - ami valójában csak a természetes embert jelenti.

Ebből meg az is következik, hogy nem kell "kiválasztottnak" lenni, se nyolcezer életet leélni ahhoz hogy "kiérdemeljük" vagy hogy "letudjuk a karmánkat" vagy egyéb hülyeségek. Ez mindig ott van a háttérben, minden pillanatban, és csak egy elég erős döntés kell ahhoz hogy azonnal előtérbe kerüljön, de persze vállalva mindent ami azzal jár, lemondani minden kötődésről. Ettől nehéz.

Lehet persze úgy felfogni hogy nekem nyolcezer életet kellett leélnem, mire olyan körülmények álltak össze az életemben, hogy baromi egyszerű volt ezt megtenni (már nem! :) ), de szerintem nincs olyan helyzet amiben lehetetlen lenne, csak sok olyan amiben nem akarjuk :)

Pl ha azt mondanám, most azonnal megvilágosodhatsz, de akkor le kell mondanod az összes vagyonodról, soha nem láthatod többé se a szüleidet se más szeretteidet, soha nem ehetnéd a kedvenc kajáidat és az erdőben kéne egyedül élned, lemondva minden eddigi eredményedről és státuszodról és elképzelt jövődről, megtennéd?

Nem mintha erre lenne szükség hozzá, de kb olyan érzés mintha azt kéne választanod.

Egy olyan fajta közömbösséget kell elérni (és nem megjátszani) a világ dolgai iránt, amit csak kevesek képesek választani.