Ahhoz hogy valaki pl. ilyen életet kapjon, milyen “karmát” kell felhalmoznia?

Hármas vagyok.

Véleményem szerint egyébként ez a sok vallási és ezoterikus büntetés pl. a rossz karma stb. a korábban élt embercsoportok akkori társadalmi struktúrájának megfelelő és kikényszeríthető szankciórendszere volt.

Hogyan győzöl meg egy paraszt embert, hogy ne kövessen el bűncselekményt? Az akkori parasztok élete számunkra elképzelhetetlenül nehéz volt és ezt a vallási vezetők is jól tudták. Ezek az emberek egy jobb életben reménykedtek folyamatosan. Nem sokan másztak ki a fizikai életükben ebből a nyomorból és abban reménykedtek, hogy majd a túlvilágon jobb sorsuk lesz vagy a következő életükben jó karmát kapnak.

A társadalom 80-90 %-át a paraszti réteg tette ki. Ha megoldod, hogy ők mind nagyjàból egy dologban higyjenek, akkor könnyű a népet kordában tartani.

Csak az eredeti cél túl lett “misztifikálva” egy kicsit az évszázadok során.

Szerintem nem baj, ha ilyen "agyalós" alkatú vagy. Én is ilyen vagyok alapjában véve, erre pedig rájön még a sanyarú sorsom. Tehát én is keresem a válaszokat, és képtelen vagyok megérteni, hogy miért kell nekem ezt a gyötrelmes, kínokkal teli sorsot megtapasztalni.

Írtad a lebénulást példaként. Nos, én nem bénultam le testileg, de egy pár éve teljesen váratlanul egy súlyos betegség elindított egy hosszú folyamatot, aminek más testi következményei is lettek. Mindez olyan katasztrofális károkat okozott bennem lelkileg is, hogy néhány hónap alatt megszűnt a régi önmagam. Azt vettem észre magamon, hogy mire az eredeti betegségből kigyógyultam (legalábbis nagyon remélem, hogy nem fog kiújulni), tehát mire ez az időszak véget ért, azt láttam, hogy már nem vagyok olyan, mint régen. Kicsúszott a lábam alól a talaj, és a szellem kiszabadult a palackból.

Csak találgatok, hogy mi történhetett, lehetséges, hogy ez a fentebb leírt óriási sokkhatás, amiket ez az egész kálvária okozott, kicsapta és összeomlasztotta az idegrendszeremet. Tehát gyakorlatilag lelkileg vagyok lebénulva, és fizikailag sem vagyok jó állapotban a régi önmagamhoz képest. Mindezt úgy élem meg, mint mások egy testi lebénulást, mert annyira felfordult az életem. Olyan ez, mint egy pusztító természeti katasztrófa, hiába múlt el, az okozott károkat, a meghalt embereket nem lehet visszahozni. Hiába jók a kontroll-leletek az eredeti betegséget illetően (aminek persze nagyon örülök), de sajnos a végzetes lelki katasztrófát nem lehet már helyrehozni.

Ma már meghatódva emlékszek a régi életemre, és borzalmas abba belegondolni, hogy mindez már a múlté. Pedig az is, a régi életem is olyan volt, amit szerintem a legtöbb ember nem kívánna magának. De ehhez a mostani életemez képest aranyidőszak volt. Gyakran olyan furcsa belegondolni, hogy nekem volt egy régi életem is. Arra is szörnyű gondolni, hogy még ennél is lehetne rosszabb.

Képtelen vagyok felfogni, feldolgozni, hogy vajon miért történt ez az egész velem, soha nem ártottam senkinek.

Tehát emiatt fejtettem ki bővebben a helyzetemet, mert ahogyan írtam, én is el szoktam gondolkodni ilyen dolgokon. Már a régi életemben is ilyen voltam, nem azóta lettem ilyen töprengős típus. Vajon miféle karma lehet ez? Hát, jó kérdés, a mostani életemben erre nem tudok választ találni, ha abból indulunk ki, hogy van reinkarnáció.

Én sem tartom egyébként egy ésszerű dolognak, hogy a rossz karma miatt a következő életben kell bűnhődni, hiszen akkor már úgysem emlékszik rá az ember, hogy miket csinált előző életeiben.