Érezted már úgy, hogy látsz valamit az előző életediből?
Például álom, meditáció, vagy egy személy/helyszín hatására egy bevillanás, akármi útján?
És ha igen, mi volt az, milyen érzés volt?
Volt. Pár dolog csak úgy beugrott elalvás előtt, ilyen félalváshoz hasonló állapotban - ezek azért voltak gyanúsak, mert a semmiből megjelent előttem egy helyszín, vagy arc, és vele együtt intenzív érzések, plusz gondolatok, amiket nem tudtam mihez kötni, főleg, hogy a hely is olyan volt, hogy soha nem voltam ott. Arcokkal meg olyan volt, hogy az egyik arcnál, mikor megjelent, valahogy az "jött", hogy ő anya. Már úgy, hogy a mostani anyukám. Ez elég abszurd volt, mert nem is úgy nézett ki, de valahonnan én mégis tudtam, hogy de, az anya. De asszem csak pár alkalom volt így.
A legtöbb álmokban volt, és azok között elég durvák is akadtak. Utána meg mindig kellett az egy nap "aftermath".
* Elég abszurd volt, mert nem is úgy nézett ki, mint most
Egyáltalán nem.
Körülbelül két hónapja találkoztam az előző életbeli párommal, akit anno elhagytam a szeretőm miatt.
Előző életünkben én voltam a a férfi, ő pedig a nő - jelenleg fordítva van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!