Nincs menyország?

1. Nem létezik bizonyíték sem a pokolra, sem az inkarnációra, sem pedig a mennyországra.

Egy viszont biztos, hogy ahol vagyunk az egyik sem. Pokolnak gyenge, Mennyországnak horror.

2. Én nem emlékszem előző életre. Csak addig vagyok én, amíg önmagam lehetek. Tehát vagy egészen új vagyok, vagy kimosták az agyamat. (vagy tényleg nincs inkarnáció).

A következő életből pedig senki nem üzent vissza. Gyanús. Hol az én lelkem? Mi az én lelkem? Mi az ő sorsa? Miért? (de válasz nem érkezett sosem).

Menyország nincs.

Max. mennyország.

Ahogy az idő, úgy végső soron a tér is illúzió. Nincs itt és ott.

A mennyország, ahogy a pokol nem egy hely, hanem egy tudatállapot. Annak a minősége, ahogy a világot érzékelni véled.

Nincs pokol, menyországot pedig hívd otthonnak inkább. Én valóságnak hívom.

1#, rosszul kérdezted, nem látod, pedig válaszoltak. Én a rendes válaszokat meg tudom adni, de konkrétat ne várj, mert nincs dolgod a jövőd ismeretével.

#4 ez a világ nem normális, de ha jobban tetszik más megfogalmazás, nem kívánok a része lenni ennek az állapotnak (pontosabban ezt az állapotot nem kívánom senkinek). Sajnos páran eltévednek ott, hogy az élet rossz. Pedig az egyetlen rossz dolog a hiány, a pusztulás (hiába eröltetünk bele jó oldalt). Mindegy milyen szinten állok, ehhez sosem fogok jópofát vágni.

Nem a jövő érdekel, hanem az élet és hogy megszabaduljak mindenkitől, ami ennek az utába áll. (legyen az bármilyen isten).

#5

Nincs olyan, hogy normális, nem normális, jó és rossz. Ezek csak az elméd ítéletei.

#6 És miért ítél így az elmém? Mert primitív korlátolt gyáva barom vagyok, amiért nem akarok közösséget vállalni olyanokkal, akik erőszakosak, pusztítanak?

Vagy legalábbis a tettük eredményét nem akarom elfogadni? Baj, hogy hiányzik valaki, aki fontos volt? Gyengeség? Ostobaság?

Lehet megint azzal jönni, hogy nincs erőszak és a pusztítás is relatív. Akkor viszont értsd úgy, hogy megszabadulsz a szubjektív jelzőimtől. Viszont ettől még ezek a tettek megtörténnek, mindegy hogy minősítem őket. A te értelmezésedben legalább nem mondod azt, hogy az elkövető az áldozat. Viszont ez egy sötét, hideg kijelentés, hogy valójában nincs áldozat.

Vagy tényleg erről szól az élet, hogy vannak érdekcsoportok, amik megeszik a másikat? Jönnek mennek?

Ez a semmi sem számít, semmit sem minősítek felfogás nem tetszik. Akkor úgy fogalmazom, hogy én annak a csoportnak a része vagyok, aki nem öl, nem rabol, nem erőszakoskodik és most nem minősítettem. Egyszerűen kijelentettem, hogy ha van nálam egy kés, evésre használom, nem mások torkának az elvágására. Ez létezik. Nem relatív.

#7

Az ítéletből ered minden szenvedés és fájdalom.

Nem a történések és a körülményekből fakad, hanem azok megítéléséből.

#3 Egyik sem illúzió. Az idő egy számolt érték állapotváltozás viszonyítására, a tér pedig bár felfogható ürességnek, attól még nem állom, nem csak az elméd játéka. Engem sem csak képzelsz.

Persze arra senki nem válaszol, hogy mi az elme, mi az illuzió, miben vagyunk mások, ha egyek vagyunk. Mi az energia, honnan ered stb...

"A mennyország, ahogy a pokol nem egy hely, hanem egy tudatállapot. Annak a minősége, ahogy a világot érzékelni véled."

Mi az a tudatállapot? Honnan jött? Mi az a mennyország meg pokol?

#8 szerintem meg a hiányból.

Persze szembrebbenés nélkül megfojthatsz egy gyereket és kijelentheted, hogy a családja a szenvedést választotta, hogy erre lett ítélve az elméjük, de én nem fogom így gondolni.

Ki és mi alapján ítél?