Szellemet hallunk?
Figyelt kérdés
Kislányom szobájába kapott egy nagy ágyat és egy nagy, tükrös gardróbszekrényt. Kislányom 9 éves. Megírtette velem, ha meglesz a nagy ágya, az első este vele alszom, mert már oda férek én is. Amúgy egyedül alszik a szobájában, így szokta meg, de örült, hogy most majd vele alszom. Ok. Eljött az este. Ő már elaludt, mire én odamentem mellé, de mivel megígértem neki, hogy ott alszom, gondoltam nem vágom át, odafekszem, milyen jó lesz, ha majd együtt ébredünk. Párom még nem ért haza, olyan 11 óra lehetett kb. Lekapcsolatam a lámpát, mert már nagyon álmos voltam, betakaróztam és azt hittem, hogy mindjárt elalszom, ám ekkor a szoba bejáratától olyan hangot hallottam, mintha meztelen talppal közeledett volna lassan valaki, egy idő után rátért a szőnyegre. Erre felültem és felkapcsolatm a lámpát. Ekkor megszűnt a dolog. Úgy hagytam a lámpát, de aztán butaságnak gondoltam a dolgot és lekapcsolatam megint, ekkor ez a hang újra megismétlődött, erre megint felkapcsoltam a lámpát. Mivel láttam, hogy a lányomat mindez nem zavarta, elhagytam a szobát. Valahogy éreztem, hogy az a valami a lányomat nem fogja zargatni, nem hozzá jött, ezért mertem ott hagyni. Másnap elmeséltem a páromnak a jelenséget, persze akkor, amikor a lányom még aludt. Ő nem hallhatott semmit. Eltelt jó pár nap, de nem történt semmi. Egyszer aztán egyik este átjött a kislányom, hogy anyu nem tudok aludni, mert olyan borzasztó hangokat hallok a konyhában, mintha morogna valami és olyan lépéseket hallok a parkettán, meg a szünyegen. Aludhatok itt? Azóta a nagyszobában alszik. Amit meséltem nem hallhatta, önmagától érzékelt ilyeneket, mindentől és mindenkitől függetlenül, de az volt az ijesztő, hogy ugyanazt, mint én. Na, párom, aki szkeptikus, bevállalta, hogy akkor ő is kipróbálja, ott alszik a lány szobájában. Este nem is jött át, semmi, reggel meg hozta a kávémat azzal, hogy na, hát nem ettek meg a szürnyek. Na jól van, mondtam. De nem is volt semmi? Erre ő. Hát azt nem mondanám. Olyan hangok voltak kb 5 percen keresztül, mintha valaki meztelen talppal lépegetett volna a parkettán és utána a szőnyeg..... Ezt nem akarom elhinni. Kérdeztem, hogy utána mi volt? Mondta, hogy furcsállottta, meg kereste rá a magyarázatot, de mivel nem hajlandó ilyen dolgokkal foglalkozni és már fáradt is volt, elaludt, de igazat adott nekünk, hogy nem csak hallucináltunk egymástól függetlenül, mert igaz, ő is hallotta, de fogalma sincs mi lehet az és hogy mit tegyünk. Mit tehetnék? Mostmár alvásra soha nem is használhatja azt a szobát a gyerek? Nappal sem mer bemenni, már utálja a "kis szobáját". Éppen jókor. Már nagyon szép kis szoba lett, új bútorokkal, tök dizájnos és most már nem mer ott elaludni. Mi lehet ez és hogyan lehetne megszűntetni?2018. máj. 18. 12:57
11/13 anonim válasza:
Én azért körül néznék először mindenhol, mert pont nemrég olvastam egy cikket, hogy valaki konkrétan bent lakott a pasi szekrényében, és mikor a pasi is fura hangokat hallott, bekamerázta a helyet, és lám, vele élt egy nő. Nem sok esély van rá, de ha megint halljátok, akkor járjatok körül, felnőtt emberek vagytok. Nézzetek meg minden helyet, ahonnan a hang jöhet. A kislány előtt továbbra se mutassátok, hogy megijedtetek, vagy tapasztaltatok ilyesmit. Maximum, ha nagyon fura dolgok történnek, akkor legyen szellem, de valószínűleg, van rá magyarázat.
12/13 anonim válasza:
a tükör átjáró, vigyétek ki onnan! Vagy takarjátok le éjszaka! És ami a legfontosabb, soha ne aludjatok úgy, hogy talpatok a tükör felé néz.
Égessetek fehér gyertyát, ima és meg fog szűnni idővel.
Szagokat egyébként nem éreztek? Vagy indokolatlan hideget?
13/13 anonim válasza:
A tükör pont az ágyunkkal szemben van, talppal arra mutarunk, köszi, még élünk! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!