Történt már veletek valami paranormális esemény?
Figyelt kérdés
Komoly válaszok érdekelnek, bár gondolom lesznek akik unalmukban azzal fárasztják magukat, hogy hülyeségeket írnak.2015. febr. 6. 17:33
1/12 anonim válasza:
Komolyabb még nem, de apróbb dolgok voltak. TV magától kikapcsol, bekapcsol. Volt olyan is, hogy én a konyhában voltam, a nappaliban szólt a TV, majd mire beértem, kikapcsolt, nem tudtam visszakapcsolni, megnéztem és ki volt húzva a dugó a falból. Egyedül voltam otthon. A háztartási gépek is önálló életet élnek nálam, pl. a laptopom is, ha úgy gondolja ki-bekapcsol. Ezeket mondjuk rá lehet fogni mindenféle technikai dologra, de a dugó falból kihúzásra még nem találtam magyarázatot.
3/12 anonim válasza:
Láttad is, hogy konkrétan volt kép a képernyőn, vagy csak a hangjából hallottad? Mert lehet, hogy szomszédod hallgatott tv-t vagy rádiót, és a konyhádból könnyebb meghallani mint a szobából, vagy addigra kikapcsolta. Néha szokott lenni, hogy gépek bekapcsolnak maguktól pár mp-re, de igaz, elég ritka. Mindenesetre ha nagyon félsz, kérdezz meg egy papot vagy ördögűzőt, vagy valamit.
4/12 anonim válasza:
Én kapcsoltam be, tehát tuti, hogy be volt kapcsolva. Nem félek, nem szoktam ezekbe túl mélyen belegondolni, csak érdekesség képen írtam le.
5/12 anonim válasza:
Szóval kihúzódott magától a dugó a konnektorból?
6/12 anonim válasza:
Nem tudom, nem vita indítónak írtam le, így történt. Aki hiszi hiszi, aki nem, annak pedig azt mondom, hogy átjött a szomszéd jóskapista és kihúzta a dugót, míg a konyhában molyoltam.
7/12 anonim válasza:
Néhány napja éjfél után 13 perccel megszólal az óra.
Persze pont akkor lett takarítva, így mindennek megvan az oka.
Akkor lesz valami paranormális, ha sokat parázol.
8/12 anonim válasza:
Olyan nicns paranormális, hisz minden normális és egyszerüen elmagyarázható fizikával. Ez tény...
Paranormális, hogy csak a mai nap minimum már 30X láttam bele más dimenziókba, jósoltam hosszú másodpercekkel jövőbe, ezzel megváltoztatva s csak jöttek a flashbackek.
Ez teljesen egyszerü a már évkvadcsilliárdokkal ezelött ismert fizikai tudással.
S ez csak egy a sok féle "paranormális" dolgok között.
9/12 anonim válasza:
Ez semmi,amiket irtok.Nekemegyszer 7évesen itthon maradtam miközben szüleim és testvérem boldba mentek.Játszok és bekavsolt a melegítő a wcben szóbámból kimentem megnézni ment,de úgy,hogy ki volt kapcsolva 0 fokon volt.Oké leállt magától vissza megyek nagyon félénken bekapcsolt a tv úgy megijedtem,hogy kimentem inkább az udvarra.
10/12 anonim válasza:
kb 5-6éve a család párizsba járt én 12éves lehettem a hotelszobában este stét volt kinnt és mindenki aludni készült én egy szobába voltam az csémmel szerintem õ már aludt is éegyszer csak arra lettem figyelmes,hogy az ablak felsõ részén persze kinnt fehér golyók mint a vatta egymástól ugyanolyan távolságra vándoroltak el az ablak elõt 2féle mozgást végezve 1.balról jobbra haladás 2.le fel mozgás mindegyik ugyanakkor cikkcakkban. elöszr azt hittem valami füst gomoly de tökéletesen mozogtak ugyanolyan távolságra ezt a büvésztrükköt ember nem csinálhatta mivel teljesen lehetetlen lett volna. ha ez nem lett volna elég gondoltam lefotózom az uj telefonommal sony erricson w300i volt felnyitottam a tetejét erre se kép se hang többször próbáltam ki be kapcsolni de semmi a golyók ugyanugy cikáztak kb fél perc mulva abbahagyták nem eltuntek hanem mintha vége lenne a sornak az utolsó is elballagott ha még ez önmagában nem lenne elég hirtelen a telefonom életre kelt és a kezdõképernyõn találta magát. egyetlen magyarázható út az a holografikus kivetítõ(de ennek semmi nyomát nem láttam fény sem volt csak a fehér golyók azért a sötétben látszódtak az utcafény miatt) a telefont meg egy hacker is elintézhette de miért engem akartak szórakoztatni? a telefon viszonylag egyszerüen magyarázható egy profibb hackernek vagy egy vírust kellett eljuttatni a telefonomhoz elõbb ami idõzítõre bekapcsolja a bluetoothomat majd egy nagyobb antennával belemászik a telefonomba vagy a gsm hálózaton keresztül. de mind2 út sok elõkészületet igényel egy ilyen trükkért a golyókra meg még mindig nincs magyarázat mivel a kivetítõ az lézeres és sok fény lett volna de ez nem adott ki magából fényt..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!