Valaki tud segíteni? Valami van a házunkban már évek óta!
Először is, nem szeretnék vicces kommenteket, mert én se viccelek.
Már a születésemmel is "gondok" voltak. Anya terhessége alatt piros körök jelentek meg éjszaka a hasán 2db. Születésem előtt pár héttel megint megjelent 2db kör. S én úgy születtem, hogy rajtam is volt egy ugyan akkora piros kör.
Amióta én itt élek, Én már ide születtem, s emléxem dolgokra történtek rossz dolgok.
Amikor kis lány voltam, észleltem dolgokat. A nővérem is. láttunk érdekes dolgokat, hallottunk is. Nála is és nálam is ez elmúlt olyan 14-15 éves korunkra.
A nővérem egy balerina lányról mesélt anyának, hogy vele játszik mindig.
Én kicsinek a csengőnkből hallottam hangokat. (egy átalakított rádió volt, anya azzal magyarázta befog jeleket, de csak én hallottam, többször is, egy női hang, nem magyarul beszélt.)
Láttam alakot suhanni többször is.
Volt, hogy barátnőm is itt volt játszottunk a házban és kinyíltak az ajtók egyszerre, szekrény ajtó, becsuktuk és még egyszer.
Egyszer volt egy macskám, elpusztult, mindig a hasamon aludt az ágyamba. Évekig jéghideg volt az a rész rajtam ha feküdtem. Érezhetően, bárki végig húzta rajtam a kezét tapasztalta a hideget.
Volt olyan, hogy kopogást hallottunk éjszaka a padlásról, olyan hangosan mintha valami nagyon nehezet a földhöz csapkodnának. Felmentünk nem volt ott semmi se. És a zaj elmúlt miután megnéztük.
Anyáékkel szobát cseréltünk. A régi szobámban éjszaka volt, hogy lépéseket hallottam. Matatást.
Nem mertem csak tv és lámpa fény mellett aludni. Előfordult, hogy a lámpám nem égett mikor felébredtem, következő ébredésemre égett megint. Volt olyan, hogy felébredtem sötét volt, de egyszer csak fokozatosan jött vissza a lámpám fénye.
Tűntek már el dolgaink. Volt olyan, hogy a lakáskulcsomat kerestük, és már egész család azt kereste nem volt sehol. Anya kitalálta, ha valami eltűnik kérjük meg adják vissza. Ilyenkor kimegyünk a házból s rendszerint vissza kerül. A kulcsom is vissza került, a szoba közepén volt egy piros szőnyegen. Észre vettük volna.
Nekem minden éjszaka rémálmaim vannak, édesanyámnak is. Nem feltétlen szellemes, de nincs nyugodt álmunk. Ráadásul annyira kusza, hogy ha elmesélem valakinek az álmom lesápadnak és megkérdezik mit szívtam. És nálam ez a természetes.
Halott nagyapámmal is álmodtam már, aki elmesélte, hogy nagymamám kórházban van. érettségiztem, apukám érettségim után mesélte, hogy mamám kórházban volt, de nem akart idegesíteni, nehogy ez miatt rosszul teljesítsek.
A halálának az évfordulóján és a névnapján is álmodtam már vele. Volt, olyan hogy nagyon izgultam és vele álmodtam, hogy hoz nekem egy csokor rózsát és közli, hogy minden rendben lesz.
Kis testvérem, 3 éves. Tavaly egy bácsiról mesélt riadtan több alkalommal is aki egy fekete lyukba ment bele és barna ruhában volt. A bácsi a pincéből jött mindig. És "segített apának fát vágni".
Nem rég, is mentünk mamához és kijelentette minek megyünk hiszen itt vannak.
Tavaly halottak napján, én nem tartózkodtam itthon, viszont van egy buszom amivel fél 12-re haza szoktam érni. Fél 12-kor nővérem hallotta, hogy egy női hang és egy férfi hang veszekedve feljön a lépcsőnkön. És ott veszekszik a bejárati ajtó előtt. Már ki akart jönni, hogy szóljon fejezzem be a veszekedést barátommal, mire beljebb "jöttünk" a házba, de itt bent is veszekedtünk. Kijött és észre vette nincs itt senki. És nem én jöttem haza, pedig előtte azt hitte. A hangokat továbbra is hallotta, de nem lehetett érteni miről beszélnek, olyan volt mintha messziről beszéltek volna, de bent a házunkban.A beszélgetés olyan veszekedős zilált sürgetős volt. Az egész család hallotta. A hangok mellé motoszkálás kopogás is társult. A hangokat hajnal 3-ig lehetett hallani vagy 4-ig nem emléxem pontosan mit meséltek nekem.
2 hete kb nővéremnek a szobájában dög szag volt. Sehol máshol nem csak ott. Azt hittük valami egér a padlásfeljáróba, de estére nem volt dög szag.
7-8 éve játszottam a telefonommal a nappaliba, felvettem diktafonra a hangomat ahogy énekelek, és a stb. játszottam. És mindig vissza hallgattam. Egyszer egy hang is volt rajtam kívül: egy két há egy két há. szöveggel.
Mostanában inkább olyan dolgokat tapasztalok csak mintha valaki nézne, vagy elsétálna mellettem mögöttem. Tárgy se tűnt el mostanában, legalább is én nem észleltem ilyet.
Viszont jó lenne valamit csinálni. Rossz a tudat, hogy van itt valami, vagy volt itt valami. :( :( :( :( :(
Váááááá!
Nem kellet volna elolvasnom ezt! Nagyon félek!! Nem tudom mit tegyél.
De hha ez vicc volt akkor nagyon jól csináltad
De ha igaz akkor nem lennék a helyedben :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!