Volt már, hogy előre láttál/megéreztél valamilyen jövőbeli eseményt?

Igen, nagyon sokszor van ilyen. Kisebb dolgokban leginkább, ma legnagyobb talán az volt, mikor megálmodtam, melyik tételeket húzom majd érettségin. :)

Nekem általában ezek a megérzések olyanok, mint "figyelmeztetések", de sajnos nem szoktam rájuk hallgatni és csak utólag jövök rá, hogy kellett volna.

Mikor elborultam biciklivel már akkor tudtam, hogy fájni fog, vagy pl tegnap este kettőkor részegen éreztem hogy ma másnapos leszek.

Médium vagyok.

Igen, nagyon sokszor.

A megérzésem még soha nem hagyott cserben.

Mondjuk ránéztem egy párra egy fényképen, és azt mondtam magamban, hogy a nő nagyon manipulálja a férfit, és ennek nem lesz jó vége, el fognak válni. Így is lett.

A jót is megérzem, akármilyen rossz is egy helyzet, és kilátástalan, mindig érzem azt, hogy jól fog-e végződni. És ilyenkor mindig jól végződik, bármilyen nehéznek tűnt is előtte. Én pedig nyugodt vagyok, bármilyen nagynak tűnik is a baj, mert érzem, hogy jó felé mennek a dolgok.

És a rosszat is érzem, ha valami szép és jó a felszínen, a mélyben viszont van valami baj. Ez is mindig bejön. Megérzem előre a rossz eseményeket, nyugtalan vagyok, nem találom a helyemet, csak jövök megyek, nem tudok koncentrálni.

Mindig bejönnek ezek a dolgok. Kivétel nélkül.

Szia!

Velem is vannak ilyenek...

A legdurvább az volt, amikor megálmodtam, hogy a baráti körünk szét fog hullani minden előjel nélkül..

Megálmodtam, hogy mi hogyan fog lezajlani.

Hogy én pártatlan leszek, de még is egy oldalhoz fogok tartozni, és hogy verekedni fogok.

Ezt elmondtam az akkori legjobb barátomnak...nem hiszem, hogy elhitte volna...

a lényeg, hogy pontosan így történt minden... egyedül én verekedtem, pedig én akartam kimaradni belőle...

Aztán mondtam psnnak, hogy emlékszel mit mondtam arról az álomról?

És azután mindketten keményen besokkoltunk:D

Azóta csak ilyen kicsi dolgokban van megérzésem..

Egyszer történt ilyen, legalábbis arra emlékszem. 2. osztályos voltam, és édesanyám a benzinkút felé ment, amerre a dédszüleim is éltek. Már akkor tudtam, hogy nagy a baj, és meg is éreztem, hogy valaki meghalt, de ezt próbáltam úgy felfogni, hogy csak képzelődök, mert félek attól, hogy valaki tényleg meghal(t). Aztán édesanyám visszafelé jött, majd nagymamámmal ment ugyanarra, mint azelőtt pár perccel. Majd 5 órakor, amikor vége lett az iskolának, édesanyám jött értem, fekete ruhában, kisírt szemekkel. Még akkor sem gondoltam arra, hogy tényleg meghalt valaki. Bementem az osztályba a táskámért és anyukám a takarítónővel beszélt közben. A végére kiértem: a takarítónő mondta anyukámnak: őszinte részvétem...

Szóval igaz volt.

De azóta is vannak olyanok hogy pl. utazunk egy kocsiban és eszembe jut, mintha pontosan így elhelyezkedve utaztam volna már így.

Egyébként a dédnagymamám is megálmodta, hogy ő 80 évesen meg fog halni, ezt az anyukája mondta neki álmában. Dédnagymamám ezt elmondta nagymamámnak, és ő rettegett édesanyja 80. születésnapjától. Amelyik nap betöltötte a 80-at, egész nap vele volt, és a nap végén megkönnyebbült: nem történt semmi. Másnap édesanyám délig vele volt, majd elment, és még egy fél óra sem telt el, már a szomszéd néni hívta, hogy nagy baj van.

Utolsó voltam.