Lehet valami negatív jelenlét a lakásban?
Már több éve élünk itt. Novemberben kezdődött a bogarakkal. Ágyi poloska. Ott megindult a lejtő, én is, lakótasam is felváltva betegek lettünk vagy lesérültünk. December végére lakótársam volt rosszul lelkileg, lezsibbadva, depisen, úgy, mikor energiát kell ahhoz is gyűjtened, hogy elmosogass, vagy lemenj a a boltba. Alapdolgokhoz. Emiatt voltak is konfliktusok (ami eddig nem volt jellemző).
A két ünnep között nem voltunk itt. Mióta visstajöttünk nekem volt pár nap, hogy mindenhez is erőt kellett gyűjtenem, alap dolgokhoz. Plusz hihetetlen és rám nem annyira jellemző düh volt bennem folyamatosan. Egyszer-kétszer előfordult olyan is, hogy éreztem mintha állnának a hátam mögött, pedig senki nem volt ott. Az egészből azzal lettem jobban hogy 3 itthondolgozós nap után kimentem.
Most ahogy hazajöttem, direkt figyeltem hogy érzem-e hogy valami más, az egyetlen amit érzek a lakásban, ami kicsit más, az a düh. De azt is csak egy kicsit.
Most van itt nálunk valami leszívó, vagy csak átvesszük a panel összes lakójának érzelmi-gondolati-hangulati buborékát (ami ugye jol reprezentálja a magyar valóságot tele feszültséggel stb.)?
Mert panekban lakunk, ahol véleményem szerint túl közel vannak az emberek egymáshoz, egymás életterében, minden irányból, szóval szerintem simán bármi átvehető.
Vagy hogy lehet ezt leellenőrizni valahogy, hogy mitől van ez?
Meg mit tudok kezdeni vele, bármi is ez?
Ha bogarakkal kezdődött ez a folyamat, az számotokra nagyon nem egy jó jel.
Lásd Ószöv. 10 csapás. Egyik csapása.
Volt itt két ember az egyik álmos kérdésnél-mindkettőjük álma egy nagyon komoly figyelmeztetést utatott-és nem jó írányban- A tőlem telhető legjobban próbáltam figyelmeztetni őket, hogy tegyék rendbe maguk körül a dolgokat-amig még van lehetőségük a rendbetételre-mint csapás megelőzés.
Ha az egyike vagy ebből a két személyből, akkor rohamléptékben próbálj visszaemlékezni kinek akartál ártani, és tedd rendbe a dolgaidat.
Valami olyasmit akartam volna én is írni mint 9#, egy panelházban rengeteg feszültség, harag viszonylag kis helyen sok ember által felgyűlhet, és odavonzhat negatív entitásokat.
Fényt és szeretet sugározni magad körül, megtisztítatni a lakást, és a házat is, a füstölőzés is jó ötlet.
Szentelhetsz fel vizet magadnak, a Teremtő nevében megáldva, és azzal a lakást, a házat felszentelheted.
De írod, hogy már több éve ott éltek. Ha a lakással lenne gond, akkor annak már korábban lett volna jele.
Inkább történhetett valami abban az időszakban, mikor ez az egész negatív időszak elkezdődött.
Az is lehet, hogy a baj bennetek volt, mert eléggé lent lehettetek lelkileg, szellemileg vagy fizikailag és az ilyen hullámvölgy ténylegesen odavonzhat nemkívánatos jelenségeket. Ez egy negatívabb időszak. Erőt kell venni magatokon és pozitív békés gondolatok, érzések irányába haladni. A friss levegő, kimozdulás, sport is valóban segíthet. Amint jobban lesztek lelkileg, fizikailag, máris tisztább lesz a lakóteretek is mert az erős ember nem érdekes a negatív entitások számára.
Pszichiáternek vannak ilyen műszerei, kimegy a terepre, beméri állítólag a házat.
Csak jelentkezz a háziorvosodnál, ez fontos! Félned nem kell, jó lesz.
Helex?
Öreganyám azt szedi, ilyenek ellen. Ne tudd meg, használ is valamennyire. Tüneti kezelés, de jobb a semminél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!