Ha létezik agytól független tudat miért van az, hogy bizonyos agysérülések után nem ismerik meg a saját családtagjukat?

A Sérülés c. filmet láttad? Ha túl sok ütés éri az agyat, akkor az konkrétan eldeformálódik, és egy idő után személyiségzavart produkál, indokolatlan agressziót, önveszélyességet. Szerintem a test és főképp maga az agy egy tároló, ha a tároló megsérül az zavart okozhat az egész test működtetésében. Jobb esetben csak emlékek vesznek el, amik vissza is térhetnek. A rosszabb eset meg a fentebbi film például. De látható agysérülés nélkül is vannak személyiségzavarok, rossz működések. Szélsőséges disszociatív személyiségzavarok a szervek működésére is hathatnak. Ez egyre inkább lázszik, hogy nem a lélek vagy tudat, inkább a hardveres rész zavara. Persze ehhez el kell fogadnunk az agy-számítógép párhuzamot.

A tudomány nem feltétlenül veti el a halálközeli élményt, inkább egy vita van jelen arról, hogy mi a tudat és a lélek, magyarázhatóak-e. Ha tegyük fel ezek fizika, kémia, biológia szempontjából megmagyarázható dolgok lennének, akkor a halálközeli élmény profanizálódhatna, és ezzel együtt valószínű a látomások és megérzések is hétköznapi, bárki számára természetesen megélendő tudományos dolgok lennének. Illetve egy idő után újraalkothatóvá válhatna a rendszer. Nem mint MI, hanem mint organikus rendszer. Ebben az esetben a vallásos megélés 100% pszichológiával magyarázható, ahogyan a halálközeli élmény is ezzel összefüggésben kezelhető dolog lesz. Persze nem biztos, hogy valaha racionális magyarázatot talál az ember, de akkor vissza kéne követni mi az igaz hit, mert az embernek magyarázatra van szüksége, hogy biztonságban tudhassa magát. Egyre inkább globalizálódunk és ennek következménye az is, hogy megláttuk, vallásaink mikben hasonlítanak és különböznek. Egyszer csak létre kell jönnie egy egységes magyarázatnak. Csak az a kérdés, hogy ez egy vallás lesz vagy a tudomány által alátámasztott információk. Hát ez nem az én életemben lesz még, az egyszer biztos.

A tudatot és a lelket el kell választani, mint külön fogalmak. Szerintem a tudatot az agy hozza létre, ez kell a léleknek a testtel együtt, hogy megélhessen dolgokat, amikre szimpla energiahalmazként képtelen lenne. Az más kérdés, hogy energiahalmazként meg képes olyan dolgokra, amikre kézzel fogható testként nem. A tudathoz kapcsolódik a memória, rengeteg emlék, tanult viselkedés. Mivel ez mind az agyhoz köthető, így a sérülésével ezek ellenkezőjére változhatnak, elveszhetnek. Egy halálközeli élmény során félig a testhez kapcsolódva megélhetővé válhat az anyagtalan világ. Viszont nem tudhatjuk, ha teljesen elszakadunk az anyagi testünktől, akkor biztosan valami mennyei helyre térünk-e, avagy a lélek megsemmisül, az egyéni tudatunkat használhatatlanná téve.

Szerintem a lélek nem egyedi. Az valami egységből származó áramszerű energia. A tudat teszi egyedivé, a megélt élmények, nevelés, különböző hatások által válunk a fizikai létben egyedivé. Mivel a lélek egy egyenmasszából jön, ezért van egy kollektív tudat, amire bárki ráhangolódhat, illetve az ugyanonnan származó lelkek is könnyedén érzékelhetik egymást. Persze ez külön testekbe zárva nehezebb, mint kilépve abból, tehát tanulnunk kell. Ikrek az anyaméhben nagyon szoros kapcsolatban állnak, így már ott összehangolódhatnak, vagy az anya és gyermek kapcsolat is ehhez hasonló. Mikor meghaltunk a lelkünk visszatér a kollektív energiahalmaz állapotába. Megsemmisül mint egyéni, de mégis megmarad, majd újra felhasználódhat.

Pont tegnap olvastam egy cikket, ahol a gondolkodásba a szívet is belekeverik, mint az intuíció és paraképességek forrása. Én ezt kizárnám, szerintem az intuíció is az agyból jön. Mint valami adó-vevő készülék tudja összekapcsolni a részenergiát másokkal vagy az egésszel és így a tudatösszesből tudhatunk információt nyerni. Ezt tanulni kell, valakinek könnyebb ráhangolódni, valakinek kevésbé. Az empatáknak például könnyebb lehet mások energiáival kapcsolódni, a telepaták pedig könnyen adnak és küldenek jeleket. Viszont az abszolút közósbe kapcsolódni az szerintem sokkal nehezebb.

Na hát még nem tókéletes az elméletem és biztosan van némely fogalmi zavar is benne, meg biztosan kilépek a buddhizmus kereteiből is, de valami ilyesmit tartok valószerűnek.

Ja, még van egy jóleső filmélményem, az Egyenesen át (1990). Bár ez abszolút fikció, de nagyon érdekes, ahogyan a halálközeli élmények tanulságát kezeli.

Az én megközelítésem is hasonló. Maga a tudat nem az elme része, hanem az elmén keresztül nyilvánul meg.

Az elménkkel gondolkodunk, érzünk, észlelünk, a tudatunkkal pedig tudatában vagyunk ezeknek a tapasztalatoknak, és a saját tudatunknak is, vagyis annak, hogy "vagyok", tudatában vagyok annak, hogy vagyok.

Ha megsérül az agy, ami befolyásolja az elménk működését, attól még ugyanúgy tudatában vagyunk a tapasztalatainknak. Az viszont már elképzelhető, hogy saját magunknak nem leszünk a tudatában, mint ahogy pl. egy gyermek vagy egy állat is csak a tapasztalataiknak vannak tudatában, saját maguknak nincsenek (nincs öntudatuk). A gyermeknél ez később fejlődik ki.

Azonban a tudatunk egyforma, a "tudatában lenni" valaminek tapasztalatát mindenki ugyanúgy tapasztalja meg. Mindenki tudatában van a gondolatainak, érzéseinek, észleléseinek.

Na most az elme nélkül a tudat nem tapasztalhatná meg ezeket. Mivel a tudat nem tud önmagában gondolkodni, érezni és észlelni, erre csak az elme képes. Viszont a tudatnak is van egy alapvető természete, amit akkor tapasztalhatunk meg, ha az összes gondolatot, érzést, észlelést elkülönítjük a tudatunktól (pl. meditáció során). Ilyenkor békével és szeretettel szembesülünk.

A legelső tapasztalatunk az életben, mikor megszületünk, az az, hogy tudatában vagyunk a tapasztalatainknak. A személyiségünk, bár az egó jobb kifejezés erre, a tudatunkra rakódik rá az elmén keresztül, szép lassan épül fel rá. De ez az "én" csak egy illúzió, aminek a valósága a tudat, amely az elejétől kezdve ott van, és az életünk során sosem változik. Csakis kizárólag az elménk, vagyis a gondolataink és érzéseink változnak. Ha megkérdezném, hogy ugyanazaz az ember voltál-e 5 évesen, mint most, mit felelnél? Az érzéseid és gondolataid mások voltak, de a tudatod, amivel tapasztalsz, az ugyanolyan. Annak nem számít az idő.

Miközben alszunk, és az elménk kikapcsol, de a tudat akkor is jelen van. Mindenkinek feltűnt már, hogy röpke 6-8 óra eltelik úgy, mintha egy perc lenne. Viszont nem emlékezünk arra, hogy mi történt ezidő alatt, mert nem vagyunk tudatában egyetlen tapasztalatnak sem, amit az elménkkel képesek lennénk tapasztalni, így az időt sem érzékeljük. Kivéve, amikor az elménk mutat egyfajta aktivitást alvás közben, ezt hívják REM fázisnak, amikor álmodunk. Látszólag az elme, mivel nincs jelen az ébrenléti valóság, teremt magának egy másikat. Megesik, hogy egy másik emberként, személyiségként vagyunk jelen az álomban, vagy egy teljesen irreális világot alkotunk. A tudatnak szüksége van az elmére, hogy megnyilvánuljon, és az álmaink tulajdonképpen az elme valósága, mert minden kép és szimbólum az elménkből származik. A fizikai valóság sem létezhetne elme nélkül, de

az nem közvetlen az elme terméke.

Ha meghalunk, valószínűsíthető, hogy bár az agyunk és testünk meghal, az elménkben elraktározódott képek és érzések, mint (feloldatlan, kiegyenlítetlen) energia, nem szűnnek meg csak úgy a semmiben, hanem átalakulnak, hasonlóképp, mint az álomban. A test korlátai megszűnnek, viszont az elménk egy része energia formájában megmarad, és így lehetünk képesek halálközeli élmények megtapasztalására, asztrális utazásra, stb. Ezek a "maradványok" pedig belesodornak minket egy másik életbe, hogy az ellentétes energiák feloldódhassanak.

ajánlom Joe Dispenza könyveit google....

ő elég tudományosan boncolgatja ezeket a témákat továbbá a kék vér gyermekei is választ adnak a kérdéseidre