Hangokat hallok, mitől lehet ez?
Leginkább akkor amikor egyedül vagyok itthon, akár nappal, akár éjjel szoktam mindenféle hangot hallani. Lépéseket, azt hogy kinyílik a bejára ajtó. Ilyenkor mindig kimegyek a nappaliba, átnézem a szobákat, hátha haza jött a család többi tagja de senkit sem találok. Egyszer még suttogást is hallottam, de olyan halk volt, hogy nem értettem. Legutóbb amikor egyedül voltam itthon és a konyhából éppen indúltam volna vissza a szobámba, a hátam mögül azt hallottam, mintha valaki csukott szájjal sóhajtott volna egyet. De amikor itthon van mindenki és este lefekvés előtt kinyitom a szobám ajtaját és hallom, ha valami történik a nappaliban, akkor lépéseket szoktam hallani és szinte mindig van olyan érzésem, mintha valaki ott lenne a szobában és figyelne.
Nem tudom pontosan, hogy mióta van ez de viszonylag régóta. Tavaly erdei iskolában az is történt, hogy egyik este gondoltam egyet és kimentem sétálni az épület elé ahol a szállásunk volt, egy erdőben. Mentem az épület mellett és amikor vissza fordultam, pont szembe velem a fák lombjai egy emberi alakot formáltak. Mármint úgy, hogy nem a lomboknak volt emberi alakja, hanem ahol nem voltak levelei a fának tehát a zöld háttérben egy fekete forma. Még az is szokott lenni, ha egyedül vagyok itthon, nyitva van az ajtóm de csak a szemem sarkából látom az ajtót, hogy néha egy-egy fekete folt elmegy az ajtóm előtt. Mitől lehet mindez?
15/F
A szellemek nem árthatnak neked. Hiszen a szellemek a halott lelkek, nem? Nos, egy halott mit árthat neked? Max eltáncolja a Thriller számot Jacksontól :D Nyugi már!
Szerintem jobban kellene félned élő emberektől. Azok sokkal veszélyesebbek.
+ Egy fontos kérdés, ha tudsz légyszi válaszolj: csak akkor hallasz/látsz ilyeneket ha egyedül vagy otthon? Vagy ha egyedül vagy egy szobában? Vagy simán társaságban is?
Mert ha csak egyedül hallasz, akkor legyél mindig valakivel, ha pl. anyudék elmennek vásárolni, menj velük, meg ilyenek, h ne maradj egyedül.
És, mivel 15 vagy (én is annyi vagyok, és lány) akkor gondolom cikinek tartod h erről dumcsizz a szüleiddel, de előbb utóbb mondd el neki.
A doki sztem se jó ötlet, hiszen a gyógyszer meg a dilibogyók nem segítenek, csak még rosszabb lesz, és élő zombivá válsz- már ha van ilyen XD.
De a szüleidnek szerintem okvetlen kéne szólnod, hogy segítsenek.
Sok sikert =)
Velem is történnek mostanában ilyen dolgok.. :/
Kinézek az ablakon, megpillantok egy kislányt, a következő pillanatban meg már nincs ott senki.. vagy macskát látok, meg furcsa zajok.. meg ha nincs semmi zaj, akkor hallom, hogy valami a nevemen szólit...
Szóval furcsa dolgok ezek... Eddig nem volt velem ilyesmi.. szerintem ez a korral jár, és idővel kinövöd :)
Ez az egész csak a fantázia szüleménye... Egyik ismerősöm azt mondta nekem, hogy vele is szoktak régebben ilyen dolgok történni, de rájött, hogy csak ő képzeli ezt, és el is szokott vele szórakozni xD hogy hogyan, azt nem tudom :D
De nem kell megijedni :)
14L
Sziasztok!
Gyerekkoromban én is hallottam hangokat, de az más volt. Olyan volt, mintha sok ember beszélne egyszerre a fejemben, de nem értettem, hogy ki mit mond. Több volt mint szörnyű, szenvedtem. Akkoriban kerültem az emberi kapcsolatokat, vagyis nem voltak barátaim, a szüleimmel se beszélgettem. A legszorosabb kapcsolat a tévéhez fűzött :D Két testvérem van (én vagyok a középső); az idősebb (+5 év) mindig kínzott és megvert, míg a kisebbel (-2 év) többnyire jól megvoltam. Általános iskolában én voltam a kirekesztett, tehát nem igazán voltak még csak emberek se, akikkel beszélgethetnék. Bár, nem is akartam barátokat. 8. végére tudtam, hogy meg akarok változni ezért a középiskolát már máshogy kezdtem, akkor szereztem pár igazán jó barátot. (Szépen lassan egyre többet) Szerintem ez segített.
Két hónap múlva leszek 20 éves és azt kell mondjam, hogy önerőből meggyógyultam, pszichiáter és gyógyszerek nélkül. :)
19/L
Szia!
Szerintem szellem van nálad,mert velem is hasonló dolgok szoktak történni....
Mondjuk írtad,hogy hallani szoktad,hogy kinyílik a bejárati ajtó.Ez velem is megesett már,de én ajtónyikorgást szoktam hallani,közben semmi nincs nyitva....
Nagyon ijesztő tud lenni.
Nekem egyszer volt egy olyan is,hogy aludtam,és valami belelehelt a fülembe!
Úgyhogy nem vagy egyedül.
Én azt ajánlanám,hogy hívj egy szakértőt és ő majd tudja,hogy mit kell tenni.
Mert ez nem játék,nem lehet tudni,hogy milyen fajta szellem van nálatok!
Bár a leírásod alapján szerintem egy poltergeist-ről(kopogó szellem)van szó.
Remélem tudtam segíteni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!