A lelkiismeret & erkölcsiség azt mutatja, hogy egy spirituális Isten létezik?

Az erkölcsi szubjektivizmus nagyon népszerű manapság, A modern ember gyakran mondja azt, hogy ő abban hisz, hogy nincsenek egyetemesen kötelező erkölcsi kötelezettségek, amit mindnyájunknak követnünk kellene az egyéni lelkiismeretünkkel. De pontosan ennek a premisszának az elfogadása elegendő ahhoz, hogy bizonyítsuk Isten létét.

Elég figyelemreméltó az, hogy nincs senki, még a legkövetkezetesebb szubjektivisták között sem, akik azt vallanák, hogy bárkinek jó, ha szándékosan és tudatosan nem engedelmeskedik a saját leliismeretének. Ez még akkor is így van, ha különböző emberek lelkiismerete teljesen különböző dolgokat mond nekik, hogy mit tegyenek meg vagy kerüljenek el, hiszen egy erkölcsi abszolútum fennmarad mindenki számára: soha ne kerülj összeütközésbe a saját lelkiismereteddel.

Nos, honnan vesz a lelkiismeret egy ilyen abszolút hatalmat - egy olyan tekintélyt, amit még az erkölcsi szubjektivisták és relativisták is elfogadnak? Csak négy lehetőség van:

1. - Valami kisebből, mint én vagyok (természet)

2. - Belőlem (egyén)

3. - Valami másból, velem egyenlőből (társadalom)

4. - Valami rajtam felette állóból (Isten)

Most nézzük át az összes lehetőséget sorrendben.

1. * Hogyan kötelezhet engem abszolút módon valami, ami kisebb mint én? Pl. az állati ösztön, vagy az anyagi túlélés gyakorlati szüksége?

2. * Hogyan kényszeríthetném magamat abszolút módon? Én abszolút vagyok? Van-e jogom ahhoz, hogy abszolút engedelmességet követeljek bárkitől is, akárcsak saját magamtól is? És ha én vagyok az, aki magamat bezárom a kötelezettség ezen börtönébe, akkor ugyanúgy ki is engedhetem magam, s ezáltal megsemmisítve a kötelezettség abszolút hatalmát, amit premisszaként fogadtunk el.

3. * Hogyan kötelezhet engem a társadalom? Egy velem egyenrangú milyen jogon kényszerítheti rám az ő értékeit? A mennyiség teszi a minőséget? Vajon egymillió emberi lény a relativot abszolúttá teheti? A "társadalom" Isten?

4. * Tehát az egyetlen forrása az abszolút erkölcsi kötelezettségnek csak az maradt, ami valamiképpen felettem áll. Ez köti meg erkölcsileg az akaratomat, a teljes engedelmesség jogos igényével.

Tehát csakis Isten, vagy valami Isten-szerű lehet az egyetlen kielégítő forrása és alapja annak az abszolút erkölcsi kötelezettségnek, hogy mindannyian úgy érezzük, engedelmeskednünk kell a lelkiismeretünknek. A lelkiismeret tehát egyedül úgy magyarázható, mint Isten hangja a lélekben. A Tízparancsolat tíz isteni lábnyom a lélek homokjában.

**

Kiemelve a moralitás és a vallás közötti kapcsolatot, nem zavart vagy félreértéseket kelteni akarunk. Nem azt mondjuk, hogy az emberek soha nem fedezhetik fel az emberi erkölcsi jókat anélkül, hogy nem hinnének Isten létezésében. Nyilvánvaló, hogy felfedezhetik. Hívők és nemhívők egyaránt felismerhetik, hogy a tudás és a barátság pl. olyan dolgok, amelyekre igazán törekednünk kell, és hogy a kegyetlenség és a csalás egyértelműen rosszak. A kérdésünk ez: a mindanyiunk által elfogadott erkölcsi szabályok melyik leírásának van a legtöbb értelme: a hívőé vagy a nemhívőé?

Ha mi egy jó és szerető Teremtő művei vagyunk, akkor ez megmagyarázza azt, hogy miért van olyan természetünk, amely egy értéket olyannak fedezhet fel, amilyen az valójában. De az ateisták hogyan magyarázzák ezt meg? Ugyanis, ha az ateistáknak van igazuk, akkor nem létezhetnek objektív erkölcsi értékek. Dosztojevszkij ezt mondta: "Ha Isten nem létezik, akkor minden megengedett." Az ateisták tudják, hogy néhány dolog nem megengedett, csak azt nem tudják, hogy miért nem.

Fontoljuk meg a következő analógiát. Sok tudós egész élete során anélkül vizsgálja a másodlagos okokat, hogy elfogadná az Első Okot, Istent. De, miként azt már láttuk, ezek a másodlagos okok nem lehetnének az Első Ok nélkül, mégha meg is lehetnek az Első Ok megismerése nélkül. Ugyanez igaz az objektív erkölcsi jók esetére is. Tehát az erkölcsi érv és a különféle metafizikai érvek szerkezetében egy bizonyos hasonlóság van.

Legtöbbünk számára, bármilyen vallásúak vagy vallástalanok is vagyunk, felismerhető, hogy az olyan ember, mint pl. Assisi Szent Ferenc életében az emberi természet jól működött, úgy, ahogy annak működnie kell. Nem kell teistának lenni ahhoz, hogy lássuk, hogy Ferenc élete csodálatra méltó volt, de ahhoz már teistának kell lenni, hogy lássuk azt is, hogy miért. A teizmus érthetővé teszi, hogy a válaszunk a hívő életre végsősoron válasz a Teremtőnk azon elhívására, hogy aszerint éljünk, amilyennek élni rendeltetett.

Négy lehetséges kapcsolat van a vallás és a moralitás, Isten és a jó-ság között.

1. - Vallás és moralitás elgondolható úgy mint amelyek egymástól függetlenek. Kierkegaard éles ellentéte "az etikus" és "a vallásos" között, különösen a Félelem és reszketés című művében, ilyen feltételezésre vezette őt. Azonban (a) egy erkölcs nélküli Isten, aki közönyös az erkölcs iránt, nem lehet teljesen jó Isten, hiszen a "jó" elsődleges jelentésének az egyike magába foglalja azt, hogy "erkölcsös": igazságos, szerető, bölcs, becsületes, szent, jóságos. Valamint (b) egy ilyen moralitás mögött, amelynek nincs kapcsolata Istennel, az Abszolút Léttel, nem lehet abszolút valóság.

2. - Isten elgondolható az erkölcsiség feltalálójaként is, úgy, mint pl. a madarak feltalálójaként. Az erkölcsi törvényt gyakran gondolják pusztán Isten választásának a műveként. Ez az Isteni Parancs Teória: egy dolog csak azért jó, mert Isten ezt parancsolta, és csak azért rossz, mert megtiltotta. Ha csak ennyi lenne az egész, akkor komoly problémába ütköznénk: Isten és az erkölcsisége önkényes és puszta hatalmon alapul. Ha Isten azt parancsolta volna, hogy öljünk meg ártatlan embereket, akkor az jóvá válhatna, hiszen itt a jó azt jelenti, hogy "akármit parancsol Isten". Az Isteni Parancs Teória lecsökkenti a moralitást a hatalomra. Szókratész egy ügyes meggyőzéssel cáfolta meg az Isteni Parancs Teóriát Platón Euthüphronában. Megkérdezi Euthüphront: "Egy dolog azért jámbor, mert az istenek akarják, vagy azért akarják az istenek, mert az jámbor?" Az első alternatívát megcáfolta, a másodikat meg meghagyta mint egyetlen alternatívát.

3. - Csakhogy az az idea, miszerint Isten azért parancsol meg egy dolgot, mert az jó, szintén elfogadhatatlan, hiszen ez Istennél egy magasabb törvényt tételez fel, egy olyan törvényt, amely ugyanúgy átível Isten, mint az emberiség felett. A Biblia Istene nincs jobban elszakítva az erkölcsi jóságtól azáltal, hogy alatta áll, mint azáltal, hogy felette áll. Nem jobban engedelmeskedik egy magasabb törvénynek, amely megköti őt, mint törvényeket kreál, mint valami termékeket, amelyek megváltozhatnak vagy akár különbözőek is lehetnek, mint egy bolygó.

4. - Az egyetlen ésszerűen elfogadható válasz Isten és az erkölcs közötti kapcsolat kérdésére a bibliai: az erkölcsiség Isten örök természetén alapul. Emiatt van az, hogy az erkölcsiség lényegében változtathatatlan. "Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Ti megszentelődtetek, szentté lettetek, mivel én szent vagyok." (Lev 11,44). Kötelezettségünk, hogy legyünk igazságosak, jóságosak, becsületesek, szeretők és igazak "felér az egekig", a végső valóságig, Isten örök terrmészetéig, addig, ami maga Isten. Emiatt van az erkölcsiségnek abszolút és változtathatatlan kötelező ereje a lelkiismeretünkben.

Az erkölcsi kötelezettség további forrásai csak ezek lehetnek:

* a. A saját eszményeim, céljaim, törekvéseim, és vágyaim, valami, amit a saját eszem vagy akaratom teremtett, mint pl. a baseball szabályai. De ez egyáltalán nem tud számot adni arról, hogy miért rossz mindig az, ha nem engedelmeskedünk vagy megváltoztatjuk a szabályokat.

* b. Maga az erkölcsi akaratom. Néhányan ily módon olvassák Kantot: Saját magamnak írom elő az erkölcsiséget. De hogyan lehet valaki egyszerre megkötött és megkötő? Ha egy lakatos saját magát zárja be egy szobába, akkor valójában nincs is bezárva, hiszen ki is tudja magát szabadítani.

* c. Más emberi lények is elgondolhatóak, mint akik előírják számomra az erkölcsiséget: pl. a szüleim. De ez ugyancsak nem tud számot adni a kötelező jellegről. Ha az édesapád azt parancsolja meg neked, hogy áruljál drogokat, akkor az erkölcsi kötelezettséged az lesz, hogy ne engedelmeskedj neki. Nincs olyan emberi lény, akinek abszolút hatalma lenne egy másikon.

* d. A "társadalom" egy népszerű válasz szokott lenni az erkölcsiség eredetének a kérdésére, míg az "ez vagy az a specifikus személy" meglehetősen népszerűtlen válasz. Pedig mindkettő ugyanaz. A "társadalom" pusztán több egyént jelent. Milyen jogon írhatnának elő nekem ők erkölcsi szabályokat? A mennyiség nem előzheti meg a minőséget; az összeadott számok nem változtatják át egy relatív játékszabályt a lelkiismeret jogos abszolút követelésévé.

* e. A világegyetem, az evolúció, a természetes kiválasztódás és túlélés emlegetése még rosszabb magyarázatok az erkölcsiségre. Nem kaphatsz többet a kevesebből. Az oksági viszony alapelve sérül itt meg. Hogyan érhetne fel az ősi iszapos tavak bugyogása a Hegyi Beszédig?

Az ateisták gyakran azt állítják, hogy a keresztények egy kategóriahibát követnek el, amikor Istenre hivatkoznak avégett, hogy megmagyarázzák a természetet; azt mondják, hogy ez olyan, mint mikor a görögök Zeusszal magyarázták meg a villámlást. Valójában a villámlást a saját szintjén kellene magyarázni, mint anyagi, természeti, tudományos jelenséget. Ugyanez áll az erkölcsiségre is. Miért keverjük bele Istent?

Csak azért, mert az erkölcsiség sokkal inkább hasonlít Zeuszra, mint a villámlásra. A moralitás csak a személyek, szellemek, lelkek, elmék, akaratok szintjén létezik: nem molekulákból áll. Összefüggésbe hozhatjuk az erkölcsi kötelezettséget és a személyeket (pl. a személyeknek szeretniük kellene a többi személyt), azonban nem lehet összefüggésbe hozni az erkölcsiséget a molekulákkal. Senki sem próbálná meg megmagyarázni a jó és a rossz közötti különbséget olyan terminusokkal pl., mint a nehéz és a könnyű atomok közötti különbségek.

Tehát valójában az ateisták azok, akik azt a kategóriatévedést elkövetik, amit az ősi pogányok, akik a villámlást Zeusz haragjával magyarázták. Az ateisták egy puszta anyagi dologgal akarnak egy szellemi dolgot megmagyarázni. Ez ráadásul sokkal ostobább kategóriahiba, mint amilyent az ókoriak követtek el; ugyanis az lehetséges, hogy egy nagyobb (Zeusz, szellem) okozzon egy kisebbet (villámlás), és ez megmagyarázza azt. De az nem lehetséges, hogy a kisebb (molekulák) elégségesen okozzanak és megmagyarázzanak egy nagyobbat (erkölcsiség). Egy jó szándék okozhat molekulákat, de hogyan okozhatnának a molekulák egy jó szándékot? Az elektromosság hogyan tudna nekem kötelezővé tenni valamit? Csak egy jó szándék követelhet egy jó szándékot; csak a Szeretet követelhet szeretetet.

*

A lelkiismeret & erkölcsiség azt mutatja, hogy egy spirituális Isten létezik ? Mit gondolsz?