Miért állnak így az emberek az ezotériához?
Azt vettem észre és nem csak itt hanem az életben is bárhol hogy általában két fajta ember van
Az első a szkeptikus aki teljes mértékben elhatárolódik a mágia létezésétől és úgy gondolja ilyen dolgok nem léteznek képtelenség miért gondolják így (tegyük fel nem az ateisták mert ők megint egy teljesen más tészta) azért mert még nem tapasztaltátok? És ha valamit nem tapasztaltatok személyesen akkor már nem is létezhez annyi minden van amit az ember nem látott tapasztalt még is hisz benne hogy létezik pl a vallásotokban szereplő isten alak
A levegőt is tudjuk hogy létezik még se látjuk és csak azért tudjuk mert elég fejlett a technológia ha nem tudnánk megvizsgálni csak állítanák hogy létezik akkor ugyanígy lennétek vele "hazugság" "ilyen nincs" "nem létezik"?!
A másik fajta amit szintén miért kell minden mögött esetlegesen valamilyen paranormális természetfelettit sejteni? Miért kell mindenbe beleképzelni valami mágikusat?
Én egy boszorkány vagyok családomban felmenőim közt is többen voltak használom a mágiát (ha nem is minden nap) de amikor esetleg valami furcsát vagy érdekeset tapasztalok én megpróbálom racionálisan végiggondolni az egészet még is mi történhetett nem fogom egyből a természetfelettire
+1 kérdés: Aki teljes mértékben elzárkózik mindenfajta féle ezoterikus témától miért jön ide csak hogy egy kérdés alá beírja "nem létezik..."
Elnézést ha kicsit hosszasra sikeredett
#3
Igen, mindenki hazudozik. Na jó, nem feltétlen hazudozik, csak gyakran műveletlen és lusta.
Tudtad hogy többezer évig azt hitték a Föld lapos? MINDENKI? Tényleg 100%? Mégsem volt igazuk.
""Nincs mágia."
Nem értem hogy tudod ezt ennyire biztosan kijelenteni... "
Ha végigolvasnád a mondatot drága! Így folytatódott: " Törődj bele, vagy mutasd meg független (szkeptikus) tanúk előtt. "
Tehát a kérdés: mitől vagy benne olyan biztos hogy van?
A "rendőrségi nyomozások"-nál igénybevett "médiumok"-ról szólva ajonlom neked a Mentalista c. sorozatot:
------------
#4
Elárulom hogy a SZÁZ%-ot használjuk. Iszonyat pazarlás lenne a természet részéről engedni hogy ne így legyen.
A "10%" városi legenda az agykutatás kezdetéről származik, amikor még csak a közvetlenül észrevehető reakciókat tudták mérni. Ma már többet tudunk.
Btw, én a környezetemre a testemmel hatok. Tudod, kézzel-lábbal.
Továbbra is HALANDZSÁZOL. Mégis milyen hatásokat "váltasz ki" a "mágiával"?
Szerintem semmiet, csak hazudozol.
------------
#6
A placebó-hatás egy bonyolult, pszichés folyamatok indukálta biokémiai folyamat. Semmi "paranormális" nincs benne, nincs szükségünk "medzsik"-re hogy megmagyarázzuk.
Ja, és jobb ha tudod hogy csak KIS sérüléseknél, csak RÖVIDTÁVON van pozitív hatása. Valójában a szervezet próbál megfelelni az elvárásoknak és túlpörgeti magát, így ha a betegség/sérülés nem múlik ela placevo-kezelés hatására (mert annál súlyosabb), akkor a beteg még rosszabb állapotba kerül mintha semmilyen kezelést nem kapott volna. (ez egyébként parapszichológiai lapokban is megjelent, és orvosi lapokban, és ateista kiadványokban, ugyanis a jelenséget az imádkozás kapcsán sikerült megfigyelni).
Tipikusan az "én nem tudom, tehát nem is létezik" érvelést alkalmazod, ami butaság (vagy hazugság).
a középkorban hitték de az ókorban már voltak sejtések róla hogy nem egészen lapos...
nagyon szívesen mutatok neked független szkeptikus embereket amennyiben meglátogatsz engem :)
de az interneten is vannak független szkeptikus vélemények de gondolom a te olvasatodban akkor az már rögtön hazugság és nem nem azok nem függetlenek pláne nem szkeptikusak
de ha valaki azt mondja nem nincs mágia nem tudták bebizonyítani na akkor az már biztos igazat mond..
igen ismerem a mentalistát és sajnos nagyon sok kuruzsló jós ezt kihasználva hitet el az emberekkel dolgokat ami még inkább aláássa az igazi jósok tekintélyét de a rendőrség valóban használ igazi médiumokat
nem városi legenda akkor tessék utána olvasni...
Ismerjük az emberi agyat de korántsem annyira hogy mindent tudjunk róla a legfontosabb agyterületeket már elég jól ismerjük és be is tudjuk azonosítani de a neurobiológia még igen csak gyerekcipőben jár még azt is nem olyan rég fedezték fel miért van szükségünk alvásra illetve ilyenkor mi történik
az utolsó pedig sokszor az orvosok se tudják hogy mitől is gyógyult meg a beteg mert orvostanilag lehetetlennek tartják sok esetben hogy a szervezet egy olyan jellegű betegséget leküzdjön
"sok mindent megtapasztaltam, amiknek nincs ésszerű magyarázata"
Attól, hogy nem ismered valaminek az ésszerű magyarázatát, az nem azt jelenti, hogy nincs ésszerű magyarázata. Azt meg főleg nem jelenti, hogy akkor természetfeletti erők vagy lények állnak a jelenség mögött.
Régen a villámlásnak se ismerték az ésszerű magyarázatát, ezért azt gondolták természetfeletti lények állnak a hátterében.
A 21. században azért elég kínos ez a típusú gondolkodás.
"nagyon szívesen mutatok neked független szkeptikus embereket amennyiben meglátogatsz engem :) "
Ne embereket mutogass, én magam is szkeptikus vagyok, minek nekem emberek? Mutass nekem MEDZSIKET!
Ja, és ADJÁL CÍMET, mert én nem vagyok "medzsikhasználó" hogy a semmiből csak úgy leakasszam ezt a tudást!
Más: a rendőrségnek dolgozó médiumok PONTOSAN OLYANOK MINT A MENTALISTA. Azért alkalmazzák őket mert jó abeleérzőképességük, elemzőképességük. Olyat is meglátnak amit a rendőr nem, mert másként gondolkodnak. Olyanok mint az indián nyomkereső - se több, se kevesebb. Semmi medzsik egyiknél sem.
Az agyról: NEM kell ismernünk a teljes agyat ahhoz hogy tudjuk, az egészet használjuk. Csókolom.
A végén meg csak ennyit látok: "balablabla, nem tudom tehát nem is létezhet, blablabla".
Hagyd már abba a sok blablabla-t. Fárasztó.
Miért?Miért jó olyan ostobának lenni mint egy macskakő?
Sőt,még ostobább vagy kérdező mert a macskakő legalább nem hangoztatja a tudatlanságát.
Szerintem MEG TE OLVAS UTÁNA a modern neurológiának,mert ez egy több mint 60 éves HOAX.Képzeld,az agy teljes tzömege ellát valamilyen funkciót.
Istenem...Legalább gondolnád végig...Vajon miért halálos az esetek 99%-ában a fejlövés?Ha az agy 1/10-ed részét használnánk akkor baromi nagy eséllyel túlélnénk egy főbelövést...Szerinted minek maradt volna meg az evolúció során az agy használatlan része?Zombicsemegének,vagy mi?
Szépen nézz utána SZAKCIKKEKBEN.Ne női magazinokban ami éppen unatkozó háztartásbelieknek lett kitalálva.
neurobiológia még igen csak gyerekcipőben"
Jesszus,mi lenne ha legalább ezt a gyerekcipőnyi tudást helyesen ismernéd?El se tudom képzelni hogy ennnél 10X-szer idősebb tudományokat mint például a matematikát mennyire nem ismerheted.
Na menjél inkább kifestőzni.
"akkor minek magyarázod más emberek gyógyulást teszem azt rákból vagy más betegségekből? "
Sok ember hisz a gyógyulásában, meg kuruzsláshoz folyamodik, aztán meggyógyul, sok más ember is hisz a gyógyulásában, meg mindenféle kuruzslással gyógyítja magát, és a végén meghal. Ebből ésszerűen következik, hogy a kapcsolat a kettő között pusztán véletlenszerű.
Az orvosok meg nem tévedhetetlenek, attól, hogy valakit gyógyíthatatlannak neveznek, még nem biztos, hogy az. Ráadásul a betegségek esetében mindig valószínűségről beszélhetünk csak. Ha valakinek a túlélési esélye néhány százalék, akkor azt az orvosok már nem fogják kecsegtetni semmi jóval, de attól a gyógyulása még nem földöntúli csoda.
Nekem nem célom senkit sem meggyőzni a létezéséről ahogy említettem nem vagyok cirkuszi bohóc (ami lehet a válaszaimból nem úgy tűnik de mivel én is ember vagyok mint bárki más egyszerűen muszáj megvédeni az érveimet)
15-ös Nagyon szépen köszönöm de nem tartom magam ostobának és mivel nem ismersz és csak pár válaszomból következtettél erre te is biztos nagyon értelmes lehetsz mindenesetre én senkit sem neveznék ostobának függetlenül attól hogy miben hisz illetve miben nem...
16-os Igen NAGYON sokmindent nem tudunk még az aggyal kapcsolatban és a legtöbb tudásunk még mindig a náci németországból származik ahol kegyetlen módon tárták fel az agy és elme rejtélyeit ajánlom figyelmedbe Mengyelejev "munkásságát" az utolsó mondatod pedig nagyon mélyreható volt...
Mindegy nem is szeretnék ezen vitatkozni a materialistákat nehéz meggyőzni pláne így látatlanban :) (lehetetlen)
Mindenesetre egy kérdésemre nem kaptam tőletek választ miért jöttök ide hogy egy "hívő" ember kérdése alá beírjátok nem létezik ilyen nincs teszem azt a vallás kategóriába ha jézusal vagy egyéb vallással kapcsolatban kérdeznek valamit oda is beírjátok ilyen nincs nem létezik?
A másik(ez nem hozzátok szól) ezoterikában hívő emberek válaszolnátok a kérdésben feltett kérdésemre :)
Na látod kérdező,ezért tartalak ostobának.Mert képes voltál egy 19. századi orosz kémikust (Mengyelejevet) összekeverni egy német huszadik századi haláltáborokban dolgozó orvossal,Josef Mengelével.Csak gratulálni tudok!
Mert szegény Mengyelejev bácsinak a periódusos rendszert köszönhetjük te ostoba...
utolsó igazad van és ez most felettébb kellemetlen nekem :)
(de legalább én is nevettem egy jót magamon) a nevet összekevertem de legalább érted hogy mit szerettem volna mondani nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!