Szerintetek lehet bajom egy ilyen szertartás után?
Figyelt kérdés
A hétvége folyamán részt vettem egy szertartáson a városunkhoz közeli erdőben, egy Elpoep Gninnoc Siohw nevű sámán rendezésében került rá sor. Este 11 órakor történt meg a szertartás egy tisztáson, a sámán faágakból készült bábukat aggatott a közeli fákra, a tisztás közepén pedig egy kecskekoponyát helyezett el, köré pentagramma alakban rizsszemeket szórt el. Én és a többi résztvevő lehajtott fejjel és az arcunk előtt keresztbe helyezett kézzel körbeálltuk a sámánt, aki a szájában valami növényt rágva és sámánéneket mormolva négykézláb ugrált egy darabig, majd mindenkihez odaugrott, és fura kézmozdulatokat tett felénk, közben rázkódott egy zsinórral a fején, amire vaddisznó agyarak voltak felfűzve, és aztán felakadt a szeme, és vergődött a földön, kérve az istenek segítségét. Először a Termékenység Istenét kérte, majd az Erdő Istenét, azután a Hadak Útjának Istenét. Amíg a sámán ezeket csinálta, addig a segédje félmeztelenül, símaszkkal a fején, fekete, oldalt két fehér csíkkal díszített melegítőben Bruce Lee-ra és egyéb kung-fu harcművészekre emlékeztető mozdulatokat tett, majd utána ezt egy kis baltával is megismételte. Valami kung-fu mester lehetett, mert a mozgása nagyon is arra utalt. A szertartás végén a segéd és a sámán egy hosszú bottal egymásnak estek, de a segéd legyőzte a sámánt, aki ezután hirtelen levetette magáról a nadrágját, majd őrjöngve, kikelve magából, igéket ordítva transzos, önkívületi állapotban futni kezdett a patak felé, amiben megmártózott, és visszarohant a városba, a segéd pedig máglyán elégette a nadrágot, majd ránk üvöltött, és a sámán után rohant. Nagyon fura szertartás volt, de kicsit félek, nem lesz bajom ezután?2013. máj. 7. 22:00
21/28 anonim válasza:
németek voltak, de magyarul beszéltek..ezen azért gondolkodj már el..fizetős volt :D
22/28 anonim válasza:
már nem azért,de egyáltalán nem is voltál tisztában azzal,h. tul. képpen mi is volt az egész szertartás célja? és egyáltalán minek mentél oda?
23/28 anonim válasza:
Számomra eleve bohóckodásnak tűnik...
24/28 anonim válasza:
Elpoep Gninnoc Siohw! Én még mindig ezen a néven röhögök.
Nem szabadna ezeket a sámánokat webes jedi névgenerátorok közelébe engedni.
25/28 Művész Úr válasza:
Ez egy sátánista sámán volt,nem szabad az ilyenekhez még közel menni se.Nagyon veszélyesek,butaságvolt.Máskor gondolkozzatok aztán cselekedjetek!
26/28 anonim válasza:
Kerdezo, ez kitalacio ? Gyanus hogy ha rakerestem a nevukre, semmi utalast nem talaltam a te kerdeseiden kivul ...
27/28 anonim válasza:
Nem az az ijeszto, hogy ilyen szovegek a humkr kateglriabannszoktak lenni, hanem az, hogy van aki komolyan valaszol:D
28/28 anonim válasza:
#4. Mi az hogy nincsenek sámánok ? Hol élsz te ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!