Az anyai átok mindig hat?

"Még mindig nem hagy békén, soha nem fog rólam leszállni, és semmit nem tehetek vele." Ezt -bármennyire is ellenkezel- félelemnek hívják. Én apám -legalábbis két évvel ezelöttig ezt állítottam- tönkretette az életemet. Ma inkább azt mondanám, hogy tanultam tőle. Elevenen el bírtam volna anno temetni. Bántotta anyukámat, engem, a barátaimat, mindenkit a környezetemben. Ma meg minden előítélet nélkül képes vagyok rá szeretettel gondolni. Mindezt hogyan? Elengedtem, letettem a sérelmeket. Mint már korábban említettem ezt egonak hívják. (nem összetévesztendő az önbizalommal, vagy önmagunk szeretetével)Ha eldöntöd, hogy márpedig Neked nem lesz jó sose a viszonyod Édesanyáddal, nem is lesz. De, ha amikor mondjuk felhív és hozza azt a formáját ami Téged zavar, és nem úgy teszed le a telefont, hogy 200 a vérnyomásod és legszívesebben a falhoz vágnál valamit, és ideges vagy, hanem úgy, hogy oké, beszéltem anyával, most ha idegeskednék semmit nem oldana meg csak a környezetemnek és saját magamnak ártanék vele- ez volna helyes. Egyszerűnek hangzik, ugye? Hát képzeld, az is. Ha úgy gondolsz rá, hogy oké, ő ilyen, őt így kell elfogadni ez van és ezt szívből gondolod, nem kényszerből, hidd el, hogy máris más színben látod majd a világot. Most biztos azt gondolod, hogy "Ez nem ilyen egyszerű." Pedig, de. Ezért volt nekem egy hatalmas pofára esés, amikor lerendeztem a dolgomat apámmal, hogy ilyen egyszerű lett volna az egész. Én elég fiatalon rájöttem erre, van aki 50 éves korában is ezzel nyűglődik. Az amit meg egy korábbi válaszoló írt, hogy költözz el jó messzire, azzal csak besöpörnéd a szőnyeg alá az egészet. Kvázi a homokba dugnád a fejedet. Attól, hogy letakarod a padlón lévő foltot, a folt még ott lesz, nemde?