Lehet, hogy a spirituális Isten/ Teremtőnk, nem is jóságos, de létezik?

Nemrég volt egy látomásszerű álmom Isten keletkezésével kapcsolatosan.

Ott abban azt az információt sikerült kigyűjtenem, hogy Isten a lelkeket a saját dimenziójából (a Backrooms egyik félhomályos szobája), azért küldi le a fizikai létezés síkjára, hogy minden életüket oly módon tudják leélni, hogy másoknak ne ártsanak.

Ez egy tanulási folyamat. Függetlenül attól, hogy egy adott lélek (ember vagy állat), hogyan élt, minden lélek addig le fog születni, ameddig az összes lélek sikeresen el nem ér egy olyan állapotot, hogy a legutóbbi élete során szerzett karma egyensúlya már nem követeli meg, hogy ott az Isten előtt vizsgát kelljen tenni egy következő élet megkezdéséhez.

Tehát mindent összevetve Isten nem jóságos, hanem igazságos, de az igazságosságra kőkeményen törekszik, a lelkeket minden leszületés előtt, ha rossz a karmájuk, levizsgáztatja (az igazságosság tananyagából).

Én nem tartom kizártnak a létezését (hisz se bizonyítani, se cáfolni nem tudom). De hogy nem jóságos, az biztos. Legjobb esetben is közömbös, rosszabb esetben szadista.

Amúgy meg elvileg az embert a "saját képmására" teremtette. Nézzünk szépen tükörbe. Isten kissé skizofrén lehet.

"Azt hiszem azzal mindnyájan egyetértünk, hogy az Isten felfogásunktól eleve elválaszthatatlannak gondoljuk annak jóságos és vigyázó voltát."

Magad nevében szerintem, "istenfelfogás" egy szó egyébként, kisbetűvel az adott kontextusban.

Nem értek egyet, az evolúció végtelen közömbösségét és kegyetlenségét nem ismerik fel sokan, holott erről szól a földi élet.

Különféle isteneket csak kitalálták az emberek, jobban esett így elviselni a mulandóság gondolatát, hogy lehet valami "feljebb" is, illetve "odaát".

Később meg már társadalomszervező funkciót is elláttak a vallások, de mélyen ez is evolúciós gyökerű, hiszen nagyobb csoportokban erősebb a faj.

Annyira sokat képzelnek egyesek önmagukról, a fontosságukról, holott mindenki lecserélhető, eldobható, pótolható. Az evolúció mennyiséggel operál, ha egy elhullik, legyen még bőven tartalék.

A vallások sokfélesége is bizonyítja, hogy nem lehet mindegyik igaz, valójában egyik sem igaz.

Isten teremtette a Sátánt: minden rossz forrását. A teremtett világnan minden Isten része, és minden rész egyszersmind Isten egésze. Tehát a Sátán is Isten maga.

A létezés (a tudatosság) különböző létszintjei különböző perspektívákat adnak a létezés érzékelésére, megtapasztalására. A legalacsonyabb szinteket nagyon élesen elhatárolódik egymástól a jó és a rossz, az élvezet és a szenvedés valamint a materiális és a szellemi.

Ahogy a lelkek a szellemi evolúciójuk során egyre magasabb létszintekre kerülnek (egyre magasabb tudatszinttel rendelkeznek) egyre kevésbé látják élesnek a fentebbi dolgok közti "szakadékot"/ ellentéteket.

Isten a teremtéskor 2 pólusra oszlik (alacsonyabb létszintek perspektívájából szemlélve): a Jóistenre- a szeretet, az éltető fény és minden jó forrására valamint Sátánra: a sötétség (tehát az éltető fényt elnyelő minőség) és minden rossz forrására.

Minél alacsonyabbrendű létsíkon vagyunk, annál inkább a Sátán uralkodik, minél magasabbrendű létsíkon vagyunk annál jobban csökken a Sátán hatalma és annál jobban nő a Jóisten hatalma.

A teremtéskor a teremtett világ tele van sötét, alacsonyrendű létterekkel, ahol a Sátán uralkodik, ahol nehéz az élet, ahol sok a szenvedés.

Ezekbe a létterekbe (ezek különböző bolygókon kapnak helyet) az Isten új lelkeket küld. Akik belemerülnek a sötét világok sötétségébe, átitatódnak vele, és megtapasztalják azokat az élettapasztalatokat, amiket csak az alacsonyrendű, sötét léttereken lehet megtapasztalni (anyagi élvezetek: "pénz, kaja, pia, szex...", öncélú hatalom, irigység, gonoszság (gonosznak lenni, gonoszság áldozatául esni), fájdalom, szomorúság stb...)

Az Isten a lelkeket a sötét világok sötétségének megtapasztalásának vágyával együtt teremti meg. De minden lélekben ugyanúgy elülteti a fény és a tudati fejlődés vágyának magvát is. Tehát a Sátán helyett a Jóisten felé való fordulás vágyának magvát is.

Az új lelkek életében, valahány inkarnáció után elérkezik egy pont, ahol már telítődött lesz a legmélyebb sötétség megtapasztalásával, és elkezd kicsírázni a lelke mélyén a kezdetek óta oda ültetett vágy-mag: a fény, a tudati fejlődés és a Jóisten (a fény és a jóság forrása) felé való fordulás vágyának magva.

A Jóisten sosem szakítja meg a kapcsolatot egyetlen lélekkel sem, folyamatosan kapcsolatban áll velük, folyamatosan ott van minden lélek mélyén, mint a fény és a jóság végtelen forrása.

A lélek szabad akaratának döntése, hogy szeretne-e a Jóisten felé fordulni, szeretne-e felé indulni, szeretne-e az ő benne is ottlévő végtelen jóság forrásából meríteni.

Máshogy megfogalmazva: a világmindenséget teremtő Egyisten a teremtés kezdetének első pillanatától kezdve hívja vissza a sötétségbe küldött lelkeket a Jóisteni minőségén keresztül, hogy a végtelen szeretet és jóság Isteni egységében újra egyesüljön velük.

Isten Jóisteni vetülete az, ami visszahívja, visszacsábítja a lelket, aki a jóság és a szeretet forrása, amely forrás a lélek saját belsején keresztül is elérhető. Ez a Jóisteni eszménykép a fáklya, amelyet követni kell, ha valaki több szeretet, örömöt és fényt akar behívni az életébe, ha valaki tudatilag, spirituálisan fejlődni szeretne, ha valaki magasabbrendű, "fényesebb" létsíkok felé vágyik.

Ennél fogva Isten nemcsak létezik, de következetesen jóságos is.

Az emberben, az ember lelkében is kezdetektől benne van a Jóisten szeretettel és jósággal teli forrása, a Jóisten fénye. Az ember döntése, hogy szeretne-e meríteni belőle (ennek a merítésnek sok módja van, vannak módok leírva vallásokban is és újabb spirituális tanokban, módszerekben is). S ha merít belőle, akkor feltöltekezhet Isten jóságával, szeretetével, az Isteni fénnyel.

És ami még fontosabb: mivel ennek a fénynek a VÉGTELEN forrása ott van az emberekben, az emberek döntése az is, hogy ezt a fényt megosztják-e más emberekkel szeretet, kedvesség és jócselekedetek által.

Minél több ember minél többet merít ebből a forrásból, és minél többet oszt meg másokkal, a Földön és az emberiségben annál több lesz a fény, annál több lesz az öröm, annál kevesebb lesz a szenvedés és a tudatszint is emelkedik.

Tehát igazából MINDIG IS AZ EMBERISÉGEN MÚLT, az emberek saját döntésén múlt, hogy mennyi fény (jó) és mennyi sötét (rossz) legyen a Földön. Az emberek döntöttek úgy, hogy elfordulnak a fény forrásától, abból nem merítenek, azt nem osztják meg egymással, hanem inkább lesznek önzők és gonoszak.

A fény az nem olyan, mint az anyag: az anyagból nehéz szerezni, és ha adsz belőle, akkor neked kevesebb lesz; de a jóságból (a fényből) annál több lesz, minél többet adsz. Ha a jóságot megosztod, akkor az nem elfeleződik, mint az anyag, hanem megduplázódik.

Sokszor a bolygók (létterek) spirituális emelkedése azáltal valósul meg, hogy a rajta lévő lelkek elkezdeneke a Jóisten felé fordulni, egyre többet merítenek a forrásából és egyre többet osztanak meg balőle egymással, az élővilággal, a civilizációjukkal, tehát a bolygójukkal. És minél több a fény, annál nagyobb a spirituális emelkedés.

A fény és a sötétség bevonzásának, megosztásának néhány főbb mechanizmusa:

-a jósággal, jó tettekkel, kedvességgel, szeretettel egyre több fény lesz a Földön.

-a gonoszsággal, gyűlölettel, rosszindulattal egyre több sötétség lesz a Földön, ami elnyeli a fényt.

-a haragtartással magadhoz szorítod a sötétséget és eltaszítod a fényt.

-a megbocsátással elengeded a sötétséget és nem taszítod el tovább a fényt.