Minek/ mit / miért kéne áldozni bármit egy démonnak, istennek, angyalnak, entitásnak idézéskor?
Az isteneknek készített áldozat többnyire jelképes. Hajlandó vagy feladni az ételed egy részét az istennek. Persze vannak kivételek is. Yahweh égő áldozatokat, és véráldozatot kért, és el is magyarázta miért. A vérben lakik a lélek, és az az élet forrása, ami csakis istené. Ezért nem ihat vért a zsidó ember, mert a vér csak az istené. Az égőáldozat füstjét pedig jó illatúnak találja Yahweh.
A jelképes ételáldozatokat utólag kidobják, elégetik, vagy a templom, szentély személyzete fogyasztja el. Attól függ mi az áldozat, és mely vallásról van szó.
A démonoknak nem nagyon szoktak ételt áldozni a nyugati felfogásban, legalább is nem tudok róla. Nekik különböző füstölésekkel, vérrel, és bizonyos cselekedetekkel áldoztak. Ahol a démonokat is tisztelet övezte, és áldozattal engesztelték őket, hogy ne ártsanak, ott olyan helyen áldoztak, ami viszonylag távol van az emberi lakhelyektől, és amit feláldoztak, azt ott is hagyták, nem nyúltak hozzá. Mindegy, hogy vér, állat, étel, vagy italáldozatról volt e szó.
Azért mert ha valakitől kérsz valamit, miért adná ingyen. A szellemek/entitások nem egy segélyszolgálat, segítségüket, jóindulatukat el kell nyerni. Ez pedig elvileg úgy érhető el, hogy kapocsolatott alakít ki az ember az adott entitásal, tisztelettel fordul hozzá és add valamit. Nyílván ha felajánlasz egy kehely bort nem fog másnapra eltünni. Hagyhatod elpárologni, vagy másnap a szabadban Földre öntöd, vagy ha nem italról van szó akkor elásod (NEM dobjuk ki, nem öntjük a lefolyóba stb.).
A régi természeti népek hite szerint minden rendelkezik manával (amit talán láthatatlan erőnek lehetne leírni, hasonló mint ahogy ma "energiákról" beszélünk) így a felajánlásból a manát fogyasztja el az adott szellemlény.
A felajánláoknak több formájuk van: italok (leginkább tej vagy alkohol), vér, olajok, füstölők stb.
#4
Igen. Mivel a téli napfordulós ünnepeken Európa szerte szokás volt felajánlást hagyni az ekkor világot járó szellemeknek, főként az ősöknek. Nálunk pl. Luca napján lepényt hagytak éjszakára a konyhaasztalon.
....A Mikulást istennek vagy szellemi entitásnak tartod???
Nálunk az iskolában tanították, hogy réges régen egy szegény faluban karácsony elött a falusiak a küszöbük elött egy kis zsák pénzet találtak azok a szegények ahol gyerekek is voltak. Aztán megakarták lesni H ki az a jótevő, ezért az ablakba tették ki a csizmájukat H az ablakban lássák H ki az. Látták H egy Miklós nevű férfi volt S ezért lett ő Szent Miklós. Aztán ez a hagyomány a gyerekeknek téli gyümölcs, magvak lettek. Aztán mindenki csinálta ezért édesség és játék lett az ajándékozások.
Még jó H sok gyerek ezt nem tudja, mert akkor egy zsák pénzt követelne.
Ja S azért tették ki sütit S kekszet mert az létező személy volt. Valszeg be is engedték Miklóst a házukba stb. Aztán lett a bugyuta humbug H a Mikulás szánnak, szarvasokkal csoda segítségével a kéményen át jön és titokban teszi le az ajikat.
Hiszen titokban akart adományozni pénzt a szegényeknek, csak a falusiak kilesték.
#6
"A Mikulást istennek vagy szellemi entitásnak tartod???"
Öm... nem, nem ezt írtam. Úgy értem, hogy az a szokás amit a 4-e írt, az valószínüleg annak a szokásnak a maradványa amit kifejtettem.
De a kiírt kérdésed így hangzott:
-Minek/ mit / miért kéne áldozni bármit egy démonnak, istennek, angyalnak, entitásnak idézéskor?
Figyelt kérdés
Feltételezem ez olyan, mintha vendég jönne. De valahol nem tudom elképzelni, hogy jön az netitás és megissza a kikészített bort...Viszont akkor mi legyen az áldozati italal vagy ételel vagy tárgyal dobjam ki?
Akkor inkább így kérdezted volna:
Minek, mit, miért kell áldozni ünnepek álltal a szenteknek, ünnepi lakóknak, mint pl a Mikulás nak?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!