Hogyan oldjátok meg ezt a gondot?
Megkérdezném a véleményeteket és érdekelne, hogy ti ezt hogyan csináljátok ?
Amikor bekőltöztünk az új építésű kis lakásunkba nagyon megdöbbentünk, hogy a Toálet az éppen a bejárati ajtó előtt van, persze nem közvetlenül, de arra néz. Tudtuk, hogy gondolni kellett volna erre, de ezt sajnos nem tudhattuk előre, nem volt mit tenni a reklamációval és beköltöztünk. Mint tudjátok a Feng-Shui szerint melynek rendjéban a családom éli az életét, azt jelenti hogy a pént lehúzza a WC.
Átalakíttatuk a lakást, pontosabban szólva lebontottuk a toálettet. Sajnos olyan az elrendezés, hogy a fűrdőszobába ami csak egy tusuló nem fér el más, így nem lett külön mellékhelyiség. A kissebb dolgot (pisilés) beffőttesüvegben végezzük és a csapba ürítjük, a nagyobb dolgot már nem a szobában, hanem a konyhában - más helyiség nem lévén - egyágytálba végezzük, persze tisztasági zacskóval ami lehúzható és kidobjuk a szemeteskonténerben. Az a baj, hogy már meguntuk, hogy látogatás esetén ferde szemmel néznek ránk a kollegák, hiába mondjuk nekik hogy a Feng-Shiu szerint ez a helyes, amikor a mellékhelyiséget említve egy ágytálat vagy beffőttesüveget nyomunk a kezükbe és kiküldjük őket a konyhába.
Remélem ez csak egy vicc.
Mert ha nem ne lepődjetek meg, ha elkaptok valamilyen fertőzést. Ha így történik késő lesz megbánni, hogy egy megalapozatlan keleti tradíció követése miatt képesek voltatok megkeseríteni a saját életeteket.
Alapvető emberi kultúrát kéne tanulni előbb mindenkinek ahelyett, hogy a külföldről beáramló kapitalista pénzszerző hagyományok szerint rendezzük be az életünket.
Meg kell tanulni relaxálni, logikusan gondolkozni, a külföldi "divat" és szemét helyett a tudást és a tanulást tekinteni értéknek.
Ha ez lenne a fontos az átlagember életében, akkor simán tudna aludni, nem lenne idegbeteg, és talán lenne egy kis rálátása a világra. Nem a varázslástól, mágiától, és egyéb természetfeletti erőkre várva kéne jobb dolgokat remélni az élettől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!