Hogyan oldjátok meg ezt a gondot?
Megkérdezném a véleményeteket és érdekelne, hogy ti ezt hogyan csináljátok ?
Amikor bekőltöztünk az új építésű kis lakásunkba nagyon megdöbbentünk, hogy a Toálet az éppen a bejárati ajtó előtt van, persze nem közvetlenül, de arra néz. Tudtuk, hogy gondolni kellett volna erre, de ezt sajnos nem tudhattuk előre, nem volt mit tenni a reklamációval és beköltöztünk. Mint tudjátok a Feng-Shui szerint melynek rendjéban a családom éli az életét, azt jelenti hogy a pént lehúzza a WC.
Átalakíttatuk a lakást, pontosabban szólva lebontottuk a toálettet. Sajnos olyan az elrendezés, hogy a fűrdőszobába ami csak egy tusuló nem fér el más, így nem lett külön mellékhelyiség. A kissebb dolgot (pisilés) beffőttesüvegben végezzük és a csapba ürítjük, a nagyobb dolgot már nem a szobában, hanem a konyhában - más helyiség nem lévén - egyágytálba végezzük, persze tisztasági zacskóval ami lehúzható és kidobjuk a szemeteskonténerben. Az a baj, hogy már meguntuk, hogy látogatás esetén ferde szemmel néznek ránk a kollegák, hiába mondjuk nekik hogy a Feng-Shiu szerint ez a helyes, amikor a mellékhelyiséget említve egy ágytálat vagy beffőttesüveget nyomunk a kezükbe és kiküldjük őket a konyhába.
Hagyjátok a csudába a Feng-Shuit,és normálisan rendezzétek be a lakást. Egy babona miatt nem szabad a lakást elviselhetetlenné tenni. Az pedig egészségtelen,hogy lényegében a konyhában van a WC.
Ha valaki pisil,vagy kakil,akkor a többieket hova küldi? A vendégekről már nem is érdemes beszélni.
Remélem,hogy ez az egész sztori kamu.
Nekem ez teljesen undorító!
Én a helyetekben le se bontattam volna a mellékhelységet!Nem kell hinni ilyen-olyan babonáknak.
Írtad,hogy a feng-shui alapján éltek/éltetek eddig is.Szerinted bevált a bőség,a szerencse,a pénz le nem húzása?Nyilván nem,mert nem csak egy akkora házban élnétek amiben a fürdőszoba olyan kicsi,hogy nem fér el egy wc.
Szerintem felejtős ez a feng-shui a Ti jelen helyzetetekben...
Jó kis troll kérdés!!! :DDDDDDDDDDDDD
Ha egyáltalán vágnád a feng-shuit tudnád, hogy elég lett volna egy szélcsengő a budi, meg a bejárat közé.
Még nem igazán írtatok átütő hasznos véleményt.
A családomat a Feng-Shui szerint neveltem, a párommal együtt és mindent ezzel értünk el, ebből kifolyólag igencsak ragaszkodok hozzá és nem lehet szélcsengővel kijátszani a csít. Azért nem tudunk a fürdőszobába tenni WC-t, mert a csővezetéket nem lehet olyan messzire vezetni. Építési engedély kell hozzá, de akkor sem lehetne. Azért pici a fürdőszoba, mert az újépítésű lakásokban ami méregdrágák ! Teljesen más elrendezésűek. Gyakra a konyha a nappaliban van, azonban az ára duplája a panelnak és még a kertes házat is kenterbe veri. Csak eltólták a tóálettet a kóklerok.
Szóval üvegbe végzitek a dolgotokat...
Ez teljesen komoly? :D
A konyha közepére építsetek egy wc-t, és meg van oldva...
Borzasztó..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!