Sokan miért nem fogadják el hogy a halál után nincs semmi?

Semmit nem tudunk az élet esszenciális mivoltáról. Hogyan jöhetett létre, hogyan létezhet egyáltalán, miért van, van-e utána valami..? A leghomályosabb kérdések a világon. Olyan dologról vársz kollektív meggyőződést, amiről semmi információnk. Az, hogy nincs a halál után semmi, ugyanolyan álom, mint a reinkarnáció, semmivel sem valószínűbb annál. Ostobaság lenne bármelyik lehetőséget elfogadni a jelenlegi ismereteink alapján.

misz erzsi jól le lett pontozva:D

Nem eladható, mert túl más az etalon.

A problémát inkább ott látom, hogy ezzel foglalkozunk, miközben az életünkkel meg nem. Még senki sem jött onnan vissza, hogy elmondja mi van halál után. Lehet az is, hogy csak a mi agyunk nem képes felfogni azt, hogy valaminek vége és kész.

A lélek hallhatatlan,a test nem.A tested a templomod, az elméd a szolgád, a tudatod pedig a lélek földi kivetülése és minden tapasztalásod, tetted,megszerzett tudásod valamilyen szinten beépül a lelkedbe,de csak az igazán fontosakat viszed tovább.

Sokan azért nem fogadják el, hogy a halál után semmi nem vár rájuk, mert nem értik meg, hogy az ő szerepük ennyi volt. Egy nagy és komplex rendszer szükséges részei vagyunk ugyan, nagyságrendileg annyira, mint bármelyikünk testében egy bélbaktérium. Biztos az is álmodozik arról, hogy majd az utolsó kört is leosztódta, akkor jön egy olyan világ, ahol csak bocicsoki jön felülről, meg dianás cukorka. De a valóság sajnos ettől gépiesebben működik. Nincs nagy jelentősége sem az öntudatnak, sem az azt mozgató szikrának. Ha tűzet raksz este, és látod a felfelé szálló parazsat idővel kihunyni, azt nyugodtan vonatkoztathatod erre a kérdésre is. Az őt megteremtő tűz könnyedén elengedi, a maga erejéből a parázs hiányával nem veszít, és nem ő fogja fenntartani a továbbiakban a tűznek az erejét, semmilyen formában. A legtöbb embernek igen nehéz feldolgoznia, hogy az őt teremtő erőnek csak egy véges eleme. Az meg egy más kérdés, hogy cukiságból a halál beálltakor, vagy akkor, mikor az elménk tudatalatti része tévesen úgy gondolja, hogy éppen most pusztulunk, akkor megajándékozza a tudatunkat egy kis adagnyi hormonnal, ami segít elterelni a figyelmet a megsemmisülésről. És ezek alatt a pillanatok alatt, mivel az időérzékelésünk relatív, a szellemi kapacitásunk pedig effektíve jelentős, nyugodtan végigtekinthetünk akár 100 évnyi történést is akár virtuálisan. Apró kis figyelmesség evolúció papától, akinek egyébként a bélbaktériumai vagyunk, anélkül, hogy tisztában lennénk a helyzetünkkel.