Az emberek mégis egy időben éltek a dinoszauruszokkal?
Nem, ez nyilvánvaló baromság.
A leletek bizonyítják, hogy nem igaz.
Már látom is magam előtt, ahogy ezek a gaz dinoszauruszok aljas módon mind lerágták pár lábujjukat, hogy még a lábnyomaikkal is ilyen csúnyán becsaphassák azokat a gonosz tudósokat!
Kérdező, ugye ezt te sem gondoltad komolyan? :D
Az ilyen oldalakat hanyagolni kéne.
De amúgy az itza-i (Ica, az nem a Szomszédokban szerepelt vagy ilyesmi?) kövekről a mai napig van vita, sem a hitelességük, sem a hamisítás nem került bizonyításra.
Arról az oldal bölcsen hallgat, hogy a korazonosítás szerint a köveken látható ábrák kora nem millió, hanem öt-tízezer évben mérhető (és ez is inkább legfeljebb, mint legalább).
Szóval az tuti, hogy nem egyidős a dinókkal. Ettől még, ha nem modern kori hamisítvány, továbbra is rejtélyes.
A hamisítás ellen szól a mennyiségük és megtalálásuk módja is.
Aki ilyennel el akar valamit érni, az nem fog azért éveket tölteni kővéséssel, hogy utána elássa és várja a véletlen csodát.
Az azért tény, hogy rejtélyességük ellenére nem bizonyítják emberek és dinók együttélését. Csak azt, hogy valamikor valaki ilyen ábrákat készített, vagyis esetleg tudott a dinók valahai létezéséről (esetleg maga a régészet nem modern találmány?).
Kedves kérdező énis szeretem a dinókat xd oda vagyok értűk de 4es valaszodnal nem 1csontvazrol van szo hanem tobb szazrol.
+ A mai néven számba vett "ember" mindössze csak 10ezer van éve a földön. 65 millió éve haltak ki a dinók és 65 millió éve vannak jelen az emlősök. Ezt úgy lehet h miután elpusztultak a gigászi titánok (dinók), Szabad maradt és nem vadásztak rájuk semmi. Eltelt kb 4év a meteor után aztán újra kezdet virágozni a bolygó. És akár 100ezer év alatt sokat változik az állatvilág.
+ Ha érdekelnek a dinók akkor inkább a tudomány kategoriába keresgélj. Nem az ezotéria őket vissza hozni. Ha valaha lesz rá alkalom akkor a tudomány fogja ezt kivivni. (Érdekeség hogy a foszilidálozodot dino csontba találtak szövetet)
És sztem eljön az a idő hogy az ember vissza tudja majd hozni vagy ahoz nagyon hasonló állatokat talán a mi életünkbe is.
Az jobb kérdés, hogy miért vagy ilyen kishitű?
Mellesleg már több éve kiderült, hogy ezek a fránya Ica-kövek egytől egyik hamisítványok, ha nem hiszed, járj utána.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!