Az igazolt ismereteink (más néven tudomány) elleni utálatod miből fakad?

"A tudomány pont hogy elismeri hogy ha valamit nem tud, de persze keresi rá a magyarázatot."

Egy bizonyos körön belül. És ez a baj. Mert hiába számos dokumentált eset, amikor például testen kívüli élmény közben valaki más helyszínen szerzett utólag bizonyítható benyomást, a tudósok kizárólag az agyműködésben hajlandóak keresni a választ. Mert az most a feltevés, hogy a tudatot az agy működése hozza létre. Ebből a körből aki kilép, azt áltudományossá minősítik, és nevetségessé teszik.

"Persze, olyan dologgal nem foglalkozik amire semmi felmutatható ismeret nincs."

Pedig ez volna a tudomány dolga. A nem ismerttel is foglalkoznia kellene, mert ez biztosítja a haladást.

"Ezért szoktam ilyenkor megkérdezni hogy akkor az ezoterikus honnan tud a létezéséről és ilyenkor jön elő a mese a valóságról amit a tudomány nem tud kutatni."

Tapasztalati és érzékelési úton. Elfogadom, hogy empirikus módszerekkel nagyon nehéz kutatni az ilyesmit, de statisztikai és egyéb alapon meg lehet(ne) közelíteni a kérdést.

Engem az zavar, amikor a tudományos világ a saját farkába harap. Ma az a feltételezés, hogy a materialista szemlélet az alfa és az omega, az anyagon kívül nem létezhet semmi, és a tudományos vizsgálódás is beleragadt ebbe a mocsárba.

Kár érte, mert többet érdemel.

Kedves bérkommentelő kéredző, ismét a szokásos sablont vetetted be, mint a cinkosaid:

1. gőgös, lenéző vagy,

"odavetek pár mellébeszélésből eredő sort, utána ha számon kérik rajtam, akkor továbbra se méltatlak ÉRVELÉSSEL"

-típusú a hozzáállásod, holott eddig se érveltél.

2. nem vagy vitaképes.

3. kivetíted saját hibáidat a tiedétől eltérő, egyúttal megalapozottan kutatókra, gondolkodókra.

4. szókiforgató vagy.

5. mellébeszélsz, csúsztatsz.

6. Összemosod a független , kikezdhetetlen logikájú, és/vagy tárgyi bizonyítékok sorával a hivatalos álláspontot alappal tagadó tudatókat a divat-ezoterikusokkal.

7. Letagadod a múltatok sorozatos hibáit -csalásait-, melyeket a jelenben is jelentős arányban elkövettek, ahogy a korábbi írásomban előre megemlítettem cinkostársaidról.

________

Megkérdeznélek, vajon az hogy lehet, hogy az akadémikusok közül a hivatalos állásfoglaláson lévők akkor is gőgösen és alap nélkül lenézik más kutatók kikezdhetetlen logikáját, melyeket akár régészeti bizonyítékokra is alapoznak, ha akit lenéznek, történetesen azon személy is is akadémikus kutató, sőt, NEMZETKÖZILEG is elismert - hogy lehetséges ez?

Mégis milyen alapon?

Akinek eddig a popsikáját ízlelgetted, ha váratlanul bebizonyítja kikezdhetetlen logikával és tárgyi bizonyítékok sorával az ellenkezőjét annak, amit eddig a dogmatikus tudományvallásos hipotéziseddel valósnak hittél, avagy pedig csaló módon hazudtad

- akkor már mindjárt neked áll feljebb...?

Ugyanis a magad fajta dogmatikus akadémikusok zöme rendre ezt műveli. Mégis milyen alapon...?

Rengeteg ilyen eset volt a történelem folyamán és van is.

ÉRDEKBŐL. Olajlobbi, gyógyszerlobbi, ezrével...

A hivatalos állásfoglalások zöme szándékos csalás.

_________

ÚJABB PÉLDA - most egy nyelvészeti:

A szabadságharcot követően, politikai okokból a habsburgok sok mindent megpróbáltak a magyarok alaptalan lejáratására.

Egészen addig, kb az 1867-es kiegyezésig, és még utána levő pár évekig is Európa szerte, ÉVEZREDEKEN ÁT közismert tény volt, hogy a magyar nép ősnép, a magyar nyelv ősnyelv, és az ókori görögök szkítának neveztek minket.

De akkoriban egy Budenz József nevezetű akadémikus csaló német "nyelvész" addig mesterkedett, míg kiagyalt egy "finnugorizmus" nevű,

NEM LÉTEZŐ "nyelvrokonságot",

mert ezáltal a magyarok ősi múltja megtagadható a látszat szintjén agymosással, ezáltal esélyesen a magyar nép bomlasztható.

Csalással, tudományosnak nevezett hazugsággal, mely hipotézis ezer sebből vérzik logikailag.

Manapság

! ! ! MÉG OLASZ NYELVÉSZPROFESSZOROK IS

(semmi részrehajlás! OLASZ! Nemzetközi hírű prof!)

(és számos magyar kutató)

régészeti leletekre is, logikára is építve bebizonyította, hogy a finnugorizmus elmélete csalás, hazugság:

Angela Marcantonio, olasz nyelvészprofesszor,

aki a római La Sapienza Egyetemen történeti és uráli nyelvészetet tanít.

Az alábbi, több, mint 500 oldalas szakkönyvében,

amelyben csak az irodalomjegyzék kb 50 oldalt tesz ki,

-mely műve alapos megértéséhez szükséges nyelvészeti alapismeretekkel rendelkezni-,

bebizonyítja, hogy a finnugor nyelvrokonság hamis és alaptalan hipotézis,

téves feltételezés:

Angela Marcantonio: "Az uráli nyelvcsalád, Tények, mítoszok és statisztika",

Magyar Ház KFT (kiadó), 2006,

ISBN 963 9335 290

(tehát magyarul is megjelent e műve.)

_____________________

Azonban ennél mélyebben nem érdemes beszélgetni veled, kérdező, mivel vitaképtelen vagy, csak megpróbálod kiforgatni a másik szavát, és letagadni a rendszeresen visszatérő hibáit a hivatalos álláspontot képviselő akadémikus "tudomány"-dogmásoknak.

Kapod a simogatást a fejedre, kedves provokatőr, az akadémikus megbízóidtól.

Nem baj, ugye, hogy rajtam keresztül kapod meg? És hogy honnan tudom? Legyen az én titkom, édes.

Már boldognak is tudhatod magad, ugyanis csaló állásod megtartva. Néptömegek rovására.

További nyugodt lelkiismeret kívánok számodra.

És legfőként azt, hogy végre egyre az életben elkezd felülvizsgálni ERKÖLCSI nézeteidet.

Nem elsősorban a tudományos hozzáállásodat,

bár azt se értana, mert avval is hadilábon állsz.

Ha te független, OBJEKTÍV módon a tudományhoz hozzáálló személy volnál, és értelmes lennél,

akkor vitaképes volnál,

nem pedig mellébeszélnél rendszeresen, kérdező.

Az elgépeléseimet remélem dekódolod, én kérek elnézést, ha esetleg a gépelési hibákat is "tudománytalannak" bélyegeznéd, csak saját magadat nem tartod tudománytalannak, meglepő módon.

Egyébként ami viszont talán nehezen értelmezhető elírásom, az elején a hatos pontnál ez:

"tudatókat"

Értsd: kutatókat.

A többi elírásomhoz pedig javaslom szíves figyelmedbe a kreatív jobb agyféltekédet, ugyanis azt se árt használni. Köszönöm megértésed.

Az akadémikus dogmák ugyanis egyfelől erkölcstelenségből, másfelől a bal agyfélteke használati túlsúlyából ered.

ÓÓÓmen.

(...vagy hogy is mondja az akadémikus dogmatikus tudományvallásotok...)

Azon pedig, kérlek gondolkozz el, mitől volna mégis az azonos módszer más módszer. Önellentmondás részedről.

A hivatalos NASA fotókat ugyanis ugyanazon logikával vizsgálták laikusok és alternatívnak nevezett tudományos kutatók, amikor rájöttek, hogy víz van a Marson, amit akkoriban még évekig tagadott a NASA, és épp oly lenézően, mint ahogy te teszed, ok nélkül lenézően.

Az a NASA, aki szándékosan meghamisította, retusálta a saját hivatalosan közzétett fotóit.

Mivel magyarázod ezt, és mivel magyarázod, hogy telis-tele hamisították a közzétett hivatalos fotókat?

Kedves Kérdező!

Eredetileg nem akartam válaszomi, mivel nem utálom a tudományt, sőt, magam is tudományos kutató vagyok (így a kérdést nem érzetem magaménak). Mivel azonban 22-es hozzászólásodat olvasva nyilvánvalóvá vált, hogy valójában kérdéseddel csak provokálni és veszekedni akarsz (ráadásul valósíznűleg fogalmad sincs a tudományos gondolkodás lényegéről), ezért szeretnélek ellátni pár tanáccsal.

A tudomány nem úgy működik, ahogy te képzeled. A tudomány színtiszta logika, amely MINDIG a következő fonalon kell, hogy végigmenjen:

0. Új gondolat/új vagy eddig ismeretlen jelenség észlelése.

1. Kérdésfelvetés.

2. Hipotézis.

3. KORREKT módszertan kidolgozása.

4. A kísérlet/vizsgálat végrehajtása.

5. A tétel bizonyítása és/vagy az adatok statisztikai elemzése, és ez alapján a hipotézis elfogadása/elvetése.

6. Hipotézis elfogadása tudományos tényként / hipotézis cáfolata.

Tehát ami valahol elhelyezhető ebben a láncban, az tudomány. Fontos, hogy ami nem jutott el a 6. lépésig, arról ne is úgy beszéljünk, mint tényről, hanem mint lehetőségről.

Másrészt, az elért tudományos eredményeket BÁRKINEK joga van vitatni, ahhaz mindössze annyit kell tennie, hogy leírja, hogy szerinte hol van a probléma a folyamatban. Pl. módszertani hibát vétettek, vagy hibás következtetést vontak le az eredményekből, stb. Aztán ezt meg lehet vitatni értelmesen. Ehhez nem kell sem PhD, sem szakirányú végzettség, még csak diploma sem. Ha az illető ért hozzá, a vita szempontjából lényegtelen, hogy hogyan szerezte meg a tudását. Ha hülyeségeket beszél, akkor meg a szakember úgyis könnyen cáfolni tudja, amiket ír...

Az „ezoterikus” témákkal szintén lehet tudományos igényességgel foglalkozni, amennyiben pl. vannak dokumentált jelenségek, amelyek kapcsán esettanulmányokat lehet végezni, azok alapján hipotéziseket felállítani, ezeket valahogy tovább vizsgálni, stb.

Amit eddig leírtam, az a tudomány.

Amikor egyes megmondóemberek (mert amíg nem tudományosan érvelnek, addig bizony azok), kijelentik, hogy x jelenség a tudomány szerint létezik, akkor amellett tudományosan kell érvelni. Egyébként a dolog nem tudomány, hanem hit.

Ugyanígy, a szkepticizmusnak sincs semmi köze a tudományhoz. Sajnos nagyon gyakori, hogy egyesek kijelentik, hogy y jelenség a tudomány szerint nem létezik, mert nincs bizonyítva, hogy létezik. Ez azonban nem elég. Ha vannak érvek y jelenség létezése mellett (akár csak hipotézis szintjén), onnantól nem mondhatjuk, hogy a tudomány szerint nem létezik, hacsak nem tudjuk cáfolni a létezését. Tehát a vak szkepticizmus ugyanúgy nem tudomány, mint ahogy a vak hit sem az. Az egyik leggyakoribb hiba ez (elismert tudományos kutatók részéről is, illeve ezen oldal magukat tudományosan gondolkodni képesnek tartó hozzászólói részéről is). Aki így gondolkodik, az valóban egyfajta vallást követ, letérve a tudomány ösvényéről.

A tudomány valószínűségi kérdésekről beszél.

El lehet beszélgetni a jetiről is tudományos szempontból, megvizsgálva pl. a jeti létezése mellett és ellen szóló érveket, és ez alapján el kell döntenünk, hogy az a valószínűbb, hogy létezik-e a jeti, vagy pedig az, hogy nem. De amíg nem bizonyítjuk hitelt érdemlően, hogy létezik a jeti, nem jelenthetjük ki, hogy márpedig létezik. A konkrét példa kapcsán pl. jelenleg annyit már igazolt a tudomány, hogy sikerült a területen szőrmintákat begyűjteni egy eddig ismeretlen medvefajtól (amely akár magyarázhatná is a jetiészlelések egy részét): [link]

De máig vannak, akik kijelentik, hogy a tudomány szerint NINCS jeti....

Ugyanígy, a Flores szigetén lévő legendákat az ott a modern emberrel együtt élő emberszerű törpékről ( [link] ) is könnyen lehetett badarságnak meg vallásnak meg ezotériának nevezni, amíg elő nem kerültek a bizonyítékok:

[link]

Humán tudományok közül is lehetne példát mondani. A finnugor elmélet képviselői mindenféle rokonságot tagadnak más nyelvcsaládokkal. Az MTA nyelvtudományi intézetéhez köthető blog szerint pl. „a török és a magyar pedig egyáltalán nem rokonok...”

[link]

Közben viszont bizonyítást nyert, hogy mind a magyar, mind a finnugor, mind a török nyelvek egy közös eurázsiai alapnyelvből származnak, tehát mégis rokonok.

[link]

[link]

De a lesajnált „turanisták” ezt már 150 éve is elég megalapozottnak látták (és lám, igazuk lett, hiába próbálják már 150 éve tagadni a finnugrászok). Az is vicces, hogy a finnugrászoknak ezt a bizonyítékok ellenére máig sem sikerült elfogadni, miközben nyelvünk finnugor eredetében, az uráli őshazában, valamint finnugor nyelvekkel rokon szavaink finnugor eredetével szemben nem szkeptikusak (pedig azokat végképp nem bizonyította soha senki), holott egyedül a rokonság mellett vannak tudományosnak minősíthető érvek, az eredet mellett nincsenek, soha nem is voltak. Innentől ők sem a tudományt képviselik, hanem saját hitüket.

Egyébként azokat az eredményeket sem szabad kritika nélkül elhinni, amiket elismert tudományos folyóiratoknban közölnek, A gyógyszeriparban pl. az elismert folyóiratokben megjelenő cikkek eredményeinek csak 20%-a reprodukálható pontosan, 10% pedig egyáltalán nem. Megnyugtató, hogy a cikkek 2/3-ának eredményei legalább részben igazak. [link]

„A tudományos bizonyítás kérése hiteles forrásból ekkor jogos kérés, mert az hogy Béla22 képzelt részecskefizikus szerint úgy van és a tudomány téved, röhejes és arrogáns.”

Ebben igazad lenne, de sokszor az ellentábor érvelése is annyiból áll, hogy x.y. elismert tudós ezt mondja, tehát úgy van. Közben a hangsúlynak azon kellene lennie, hogy mi alapján mondja (mert az valóban tudományos érv lenne)...

Tehát:

1. Ami tudománynak látszik, még az sem biztos, hogy az. A módszertant mindig alaposan meg kell vizsgálni, és azt is, hogy az eredményekből valóban jogosan vontuk le az adott következtetést.

2. Attól, hogy valamit egyes megmondóemberek tudománytalannak nyilvánítanak, még lehet 100%-ban tudományos is. Ne akarjunk többet a tudomány szájába adni, mint amit igazolni lehet. És ne jelentsük ki meggondolatlanul valamiről, hogy nem létezik, mert az csak visszaveti a megismerésére irányuló kutatásokat.

A tanácsaim számodra:

1. Szállj le a magas lóról. Tanulj némi alázatot.

2. Tanuld meg a tudományos gondolkodás lényegét. Ehhez olvass tudományfilozófiai műveket (Kuhn, Feyerabend, stb), valamint tanulmányozd a természettudományok módszertanát is, mélyedj el a statisztikában, tanulj logikát.

3. Ha ezeket megteszed, utána gondold végig még egyszer, amiket pl. a 22-esben összehordtál, pl:

„Nehéz nem nagyon gúnyosan válaszolnom.”

„Mindenki gonosz és hülye csak te vagy helikopter.”

„Ezután még hosszan írod a hülyeségeidet, de azt hiszem megspórolom a választ.”

„De persze jó töltet a tudatlannak hogy szidhassa a tudományt. :)”

„Mára kiröhögtem magamat. :D”

[link]

Innentől nehéz nem nagyon beképzeltnek és tudatlannak tartani téged. Ha nem értesz egyet a 18-as válaszoló állításaival, akkor érvelj ellenük, ne személyeskedj. Az sem mentség, ha mások személyeskednek, sőt még az sem, ha ők kezdik. Mivel a saját érveidért TE vagy a felelős. Ha mások személyeskednek, az őket miősíti. Ha te személyeskedsz, az viszont téged (és ezzel lesüllyedtél egy adott szint alá).

4. Mélyítsd el elméleti ismereteidet is.

„Szerintem a tudomány sosem mondta hogy a Föld lapos. Az a vallás volt és volt is valami fazon akit megégettek mert másképp gondolta.”

Ha én annak is lusta lennék utánanézni, hogy ki is volt az a „fazon”, meg mit is mondott pontosan, meg mi lett a sorsa, innentől nem lenne képem másokat tudatlannak nevezni. De te lazán megteszed. Nem vagyunk egyformák. Mindazonáltal eddigi hozzászólásaid alapján úgy gondolom, hogy TE vagy a tudatlan és TE vagy híján a tudományos gondolkodásnak.

„Természetesen a modern tudományt értettem a kérdésben, ami módszertan alapján bizonyítékokra épül.”

Természetesen. A mindenkori tudomány mindig is modernnek képzelte magát, pl. Giordano Bruno és Galileo Galilei idejében pedig az egyház és a tudomány nem volt elválasztható. De ma is ugyanaz a lényeg, mint akkor, szerencsére ma már fizikailag nem égetik meg a másként gondolkodókat (de tudományosan sokszor ellehetetlenítik, dilettánssnak nyilvánítva őket).

Egyébként a tudományfilozófia alapján nem egyértelmű még az sem, hogy pl. az egyház és Galilei példájában ki volt a „jó fiú”. Pl. mondhatjuk, hogy Galilei volt a „jó fiú”, hiszen utólag neki lett igaza. Ugyanakkor azt is mondhatnánk, hogy az egyház volt a jó, Galilei pedig a „rossz fiú” volt, mivel olyan dolgokat állított, amiket (legalábbis az egyház szerint) nem tudott bizonyítani.

[link]

Ezért kellene előítéletmentes vitákat folytatni a jelen korban is a tudományos kérdésekről. Sokkal előrébb tartanánk, mint a jelenleg divatos vaskalapos szkepticizmussal.

#8:

Ha olvasod ezt, megtennéd, hogy belinkeled az "én" mibenlétét firtató topikot? Érdekelne.

Kedves előző, nem tudom ki lehetsz, hogy olykor értelmes válaszokat is látni (pl a te hozzászólásod értelmes), viszont örülök a tudományos összefoglalódnak, és a lényeget tekintve egyet is értek evvel.

Azonban a személyeskedés témakörében két apró meglátást elejtenék:

Az egyik az, hogy a jogos önvédelemnek helye van, ha valaki támadást indít akár pl személyeskedéssel, a másik attól még értelmes marad, ha ilyen, vagy olyan módon hárítja (pl vissza személyeskedik, megalapozott tényezők említésével), vagy akár passzív módon (ignorálás) kitér az elől.

Az másik evvel kapcsolatban meg az,

hogy nem pusztán tudományról való eszmecsere, ami internet szerte zajlik a nagy látogatottságú portálokon, fórumokon stb (vagy részben a kevésbé látogatott, de erős érveket felsorakoztató alternatív kutatók fórumain, portáljain).

Hanem sajnos a politika feletti hatalom képviselőinek izomereje legalább ennyire benne van - "izomerő" képletesen szólva-, akikről igen nagy valószínűséggel tudható (logika által, valamint számos gyanús bizonyíték által, lásd -többek között- dr Drábik János tudományos fejtegetései bennfentesként),

hogy a hivatalos tudományos állásfoglalást manipulálják, néptömegek "agymosása céljából", például és java részben számos elismert kutató korrumpálása által, hogy hazudjanak és féligazságok sorát is közöljék, megadott módokon, és a fő sodratú médiumok, főleg egyes televízióadók vezetőségei korrumpálása által hasonló módokon, és nem utolsó sorban az állami iskolarendszerek manipulálásán át kisiskolás kortól az egyetemekig.

A politika feletti hatalom -világhatalmi bankár elit dinasztiák pl Rothschild-ok, Rockefeller-ek-, a hivatalosnak tekintett tudományos állásfoglalás ellen szólókat ill meglátásaikat meg többségében rejtett módon lejárató kampányok sorának teszik ki, beleértve az internetes -főként a gyakran látogatott- portálokon is, hiszen a hatalom emberei uralmuk alatt tartják a többségi médiumokat -tv, rádió, többségi internetportálok, stb- és egyetemeket, iskolarendszereket, embertömegek agymosása céljából.

Tehát ennél fogva a személyeskedést is bevetik, ha felsőbb utasításra "retorikai alapon" szükségesnek látják (bár nyilván kap egy fokig szabad kezet a korrumpált bérenc is).

Ennél fogva sajnos nem lehetséges minden esetben pusztán tudományos eszközöknél maradni az ilyetén kommunikáció során, hanem védekezni is van alap, létjogosultság a korrumpált támadókkal szemben, valamint a nem korrumpált, de szintén részben, vagy egészben tudománytalanságot megidéző hozzáállásúakkal szemben, tudományos kérdések megvitatása során. Ha adott esetben a szeméyleskedlés pl leleplezésük indokolt, akkor bevethetőnek tartom iylen esetben a szemáéyleskedést, a tudománytalanség terjesztése megakadályozása érdekében.

Evvel nem azt mondom, hogy a személyeskedés még önvédelemből is jogos volna minden esetben. Azonban vannak helyzetek, amikor értelmes ember részéről is van alap és létjogosultság bevetni azt IS, UTÓLAG, jogos önvédelemből, ha a kommunikációs helyzet megkívánja.

Ha szükségesnek látom majd a későbbiekben, akkor ismét tudnék a meglátásaimhoz tudományos kutatók linkjeit közölni -pl dr Drábik János vonatkozó írásai idevágnak-, de egyelőre nem keresgélek feleslegesen, mivel a kérdező egyértelműen nem volt vitaképes, tehát per pillanat nem látom értelmét feleslegesen fáradoznom link kereséssel, szakirodalom megjelöléssel, stb.

Múltkor megtettem, hogy tudományos szakirodalom megjelöléssel éltem, és linkekkel is, per pillanat azonban nem látom értelmét a jelen válaszomhoz mellékelni ilyet, a kérdező negatív hozzáállása miatt.

Kérdező: "A személyes tapasztalat nem mérvadó mivel a tapasztalat átélője (megfigyelője) önmagában nem megbízható, független értékelője a történésnek."

Szerintem meg a személyes tapasztalat a legfontosabb, bár nem az objektivitás szempontjából, hanem a megfigyelő szubjektív szempontjából.

De ne hogy már valaki más kelljen ahhoz, hogy legitimizálja a tapasztalataimat! Érdekes is lenne, ha holnap megnyerném a lottót, és mielőtt elkezdenék örülni, körbekérdezgetném a családom, "Te is tapasztalod az örömöt? És te is? Meg te is? Igen? Szóval akkor az öröm legitim tapasztalat? Szabad örülni?" :)

Félig csak viccelek, félig viszont nem. Természetesen értem, mire célzol. De azt sem szabad elfelejteni, hogy még a tudosók közt sincs összhang a különböző tudományos módszerek hatékonyságát, megbízhatóságát, alkalmazhatóságát illetően, és azt sem, hogy az objektivitás olykor nem is biztosítható. A tudomány nem szentírás, tévedhet, és sokszor téved is (bár utólag korrigál, de a korrekcióban is lehet tévedés - erre is van számtalan példa). Egy-egy elmélet legitimizálásáról sokszor nem csupán a puszta tények döntenek, hanem a tudományos közösség, amit a tényeken túl más is befolyásolhat.

A tudomány modelleket viszonyít modellekhez, és ilyenkor óhatatlanul elvész több-kevesebb információ, a végeredmény pedig csak közelítés, vagy esetleg durva becslés lesz. Arra gondolok, ha például az égitestek mozgását tanulmányozod, akármilyen módszertant választasz is (kísérlet, mérés, stb.), egyszerűen nem fogsz tudni minden tényezőt figyelembe venni. Alkotsz egy modellt az égitestek mozgásáról, és alkotsz egy absztrakt modellt, figyelembe véve azokat az tényezőket, amelyek - feltételezésed szerint - hatással vannak az ezen mozgásokra. De biztos, hogy minden (fontos) tényezőt figyelembe vettél? Biztos, hogy - akár szubjektív, akár objektív - okokból nem hagytál figyelmen kívül semmit? Biztos, hogy nincsen semmi a vászon mögött, amit nem láttál meg? Mennyire közelíti a modelled a valóságot? Egy egyszerű példánál maradva, ha azt mondod, hogy "egy alma", már akkor tévedsz, hisz az egy elme egy absztrakt modell - valójában az alma állandóan változik, sosem állandó valami, és hol is vanaz alma vége, hol az eleje? Eleve, te mint egyén, a valóság csak bizonyos aspektusait vagy képes érzékelni, hisz érzékelőképességed véges, és a műszereid mérési tartománya szintén. Az "egy alma" már a valóságra húzott modell, és a modelledben te magad választod meg a vonatkoztatási rendszer határait - biztos, hogy jól? Kizárt, hogy minden tényezőt figyelembe tudj venni, egyrészt, mert könnyen elképzelhető (vagy szinte biztos), hogy vannak olyanok, amikről fogalmad sincs, másrészt a kapacitásod véges, így a végeredményed nem a valóság magyarázata lesz, hanem a valóságról alkotott modellre (ami már eleve csak közelíti a valóságot) adott válasz, ami több-kevesebb sikerrel meg fog felelni az elvárásainknak. Szóval alkotsz egy modellt, meghatározod a vizsgálati módszereket, a bemenő paramétereket, vizsgálod a modelled, és kijön belőle valami, aminek van valamekkora köze a valósághoz (vagy nincs). Ha feltételezzük, hogy a módszertanok hibátlanok, és a megfelelő végeredményre vezetnek, még az sem garancia arra, hogy a végeredmény valóban megfelelő (igaz) lesz. És ha igen körültekintően választod is meg a vizsgált tényezőket, még akkor is számtalan hibalehetőség adódhat, és adódik is, többek közt a fent említett mérési tartomány határai, illetve a szubjektivítás, stb. Én kizártnak tartom, hogy pl. teljesen ki lehetne zárni a szubjektivítást :)

Hisz a tudomány egyik legősibb, legalapvetőbb hajtóereje az intuíció. Ha ülsz a fa alatt, és a fejedre esik egy alma, meg még egy a lábad a mellé, akkor tán derenghet, hogy "hmm, valami van.... áhhhá, gravitáció!!" A sejtésből hipotézis lesz, a hipotézisből pedig elmélet, az elméletet pedig megpróbálod alátámasztani méréssel, kísérlettel, vagy egy másik elmélettel, stb. De én nem hiszem, hogy ezen a hosszú úton valóban ki lehetne szűrni a szubjektivitást.

A másik dolog, amiről beszéltek már, a részrehajlás. Különböző érdekek mentén, lobbisták és nagytőkések által bérelt és fizetett tudósok keze nyomán publikált megtévesztő eredmények, ... nem lehet letagadni, hogy ez is jelen van a tudományban, és olykor nem is kell különösebb rálátás ahhoz, hogy az ember felfedezze az ilyesmit.

Nem azt szeretném hangsúlyozni, hogy a jelenlegi módszereink hibásak, hanem inkább azt, hogy ezek a módszerek - többnyire - éppenséggel jól működnek - a saját keretrendszerükben! De vannak olyan esetek, amiket jelenleg még csak vizsgálni sem tudunk, az előfordulások alacsony száma és megjósolhatatlansága miatt, és persze a hitelességük is kérdéses. A természetfeletti jelenségekről beszélek (hívhatnánk tudományfelettinek is, vagy inkább tudományon kívül állónak is). Ha csak az ilyen esetek tizedének adunk hitelt, és meggyőződünk arról, hogy kizártunk minden racionális magyarázatot, akkor ott állunk bambán, és egy csendes "nem tudom" az, ami végeredményként megmarad. Nincs rá magyarázat, lezáratlan ügy... ugyanakkor nem kizárt, sőt, szerintem valószínű, hogy a jövőben ezekre is lesz tudományos magyarázat, de ezek az esetek jelenleg kívül állnak a tudomány hatókörén.

Egy másik dolog - bár ez már eléggé fantazmagória kategória -, ahogy egy előző válaszoló is írta, a tudomány színtiszta logika. Én inkább úgy mondanám, hogy a tudományos módszerek alapja a színtiszta logika, ugyanis világunkban egyazon időpillanatban, két egymásnak ellentmondó állítás közül csak az egyik lehet igaz. Így működik a világ, ha nem így lenne, most nem írhatnám itt ezt a sok blődséget, mert a Boole-algebra nem lenne megbízható. De létezhet-e vajon olyan világ, ahol a tények nem annyira sziklaszilárdak, ahol minden mérés azt mutatja, hogy egyazon időpillanatban, két egymásnak ellentmondó kijelentés közül bármelyik igaz lehet? Mi a helyzet a kísérteties távolhatással, a kétrés kísérlettel, Heisenberg határozatlansággal, a kvantumfizika irreverzibilitásával, Schrödinger cicájával? Nem akarok ilyen kvantumtudományokba belemenni, egyrészt mert igazából nem is értek hozzá, másrészt mert sajnos azt látom, hogy az ezoterikus/spirituális tanok követői közül nagy számban vannak, akik a kvantumfizikára hivatkozva szeretnék igazolni nézeteik legitimitását, miközben valójában alig van az országban egy maroknyi ember, akik érdemben hozzá tudnak szólni a kvantumfizikához, és jellemzőek ők sem a spirituális életben, hanem tudományos berkekben tevékenykednek. De mindenesetre az efféle jelenségek is sejtethetnek valamit abból, hogy a tudomány bár írtózatosan sok tudásanyagot halmozott fel eddig is, valószínűleg még a valóságra vonatkozó ismeretanyag töredékével sem vagyunk tisztában (talán még azt sem tudjuk felmérni, hogy mit nem tudunk), és az sem kizárt, hogy a jövőben változniuk kell a tudományos módszereknek is. A foton természetével kapcsolatban is számtalan nyitott kérdés van, egyesek pl. odáig mennek, hogy azt állítják, a foton nem térben és időben létezik, hanem "megkerüli" azt. Nagyon érdekes kérdés!

Vagy pl. Wigner barátja-paradoxon, szintén nagyon érdekes, és itt már elérkezünk a szubjektív megfigyelő, és a megfigyelt viszonyához. Erről megint csak könyveket lehetne teleírni, mind tudományos oldalról, mind a filozófia oldaláról.

Ez kapcsolatban áll egyes vallások mondanivalójával, többek közt az általam is nagyra tartott advaita védantával. Az, amit objektumnak észlelünk, abból mennyi a szubjektum, és mennyi valójában az objektum? Hol ér véget a tudat határa? Egyáltalán mi a tudat? Ki vagyok én? Egy nagy tévedésen alapul az egész, vagy tényleg a "nagy igazságot" mutatja meg?

Az Én mibenlétét firtató topik ( https://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__egyeb-kerdesek__875.. nagyon szemléletes, a kérdező gyakorlatilag leírta az advaita "neti-neti" (nem ez-nem ez) féle megközelítését, amire egész jó válaszokat kapott. Az egyik legérdekesebb kérdés, hogy a gondolkodásunk mennyire befolyásolja a valóságot. Én azt gondolom (vagy talán csak azt szeretném hinni?), hogy a tudat az anyag felett áll, de nyilván nem tudom ezt bizonyítani. Mindenesetre, szerintem a haladó gondolkodáshoz hozzátartozik az is, hogy az ember ne vesse el élből az efféle filozófiákat, már csak azért sem, mert mint írtam, a szubjektum a legfontosabb, márpedig az ilyen gondolatok megismerése új nézőpontot adhat a mindennapi életszemléletedhez, és ha hagyod, más fényben szemlélteti veled a valóságot, új felismerésekkel gazdagít, új színeket visz érzelmi életedbe, és újfajta, részletesebb önismeretre tehetsz szert. De ha esetleg félsz a saját érzelmeidtől, hogy olyasmit fedezel fel magadban, amit megvetsz és elítélsz, akkor nem neked való ez a dolog. (Egyébként az önvizsgálat, a belátás az egyik olyan képesség, amit manapság sajnos túlságosan kevesen gyakorolnak.)

Tudjuk, hogy a fiatal felnőttkor végére a személyiség, és vele együtt a viselkedési minták és a gondolkodási sémák megszilárdulnak, átlagos esetben onnantól már nincs mélyreható, radikális változás. De a valóság természetén való elmélkedés, és a tudomány kutatás által is kialakulhatnak radikálisan új szemléletmódok, amolyan mini-megvilágosodás élmények, amik ha eléggé nagy erejűek, akár a személyiség, az attitűdök, a szokások változását is magával hozhatják. Egy buddhista szerzetes, aki a nirvánát kutatja, vagy egy kutató, akinek "heuréka!" élménye van, valami ilyesmin megy keresztül.

Át kell gondolni, mi a fontosabb: megismerni a valóságot úgy, ahogy a tudomány bemutatja neked, még akkor is, ha az a tudás esetleg kényelmetlenséget vagy kellemetlenséget okoz neked, vagy hinni egy másfajta eszmében, amitől kellmesebben éled az életed - és a lehetőség még mindig ott van, hogy ez az eszme valódibb a tudományos valóságnál. Szerintem önmagában abban nincs semmi elítélendő, ha valaki ez utóbbit választja, és egy bizonyos fokig hajlandó elszakadni a valóságtól, pontosabban attól, amit valóságnak nevezünk. Vannak persze olyan dolgok, amiket nem lehet kockára tenni. Egy homeopátiahívő-oltásellenesnek nem mondhatod azt, hogy ne vidd a gyereked orvoshoz, majd kigyógyul magától a sárgalázból. De fenn lehet tartani egy viszonylag harmonikus egyensúlyt a tudomány-hit között, amennyiben gondolatban mindkettőt a maga helyén kezeled, és ha olyan esettel találkozol, ahol a tudomány és az ezotéria látszólag homlokegyenest szembemegy egymással, akkor inkább csöndben maradsz...

De a legrosszabb, amikor a mélyenhívők áltudományos lózungokkal próbálják igazolni a saját nézeteiket (csak menj fel a mindmeghalunk.com-ra...).