Ezoterikusok, ti mit gondoltok az ősrobbanásról és az evolúcióról?
"A fent említett tudományos modelleket, mint az evolúció, és az ősrobbanás konkrét tényeknek tartom"
És el is olvastad a hosszú két hozzászólásom (az éjféliek), vagy csak valaki lepontozta nullára, ok nélkül? :)) ;)
Ugyanis abban utaltam arra, sőt, levezettem logikailag, hogy te, mint az akadémikusok többsége épp úgy vallásos dogmákat alkalmaztok, mint pl a keresztény egyház. Velem ellentétben.
Én ugyanis gondolatmenetet vezettem le, nem holmi hit rendszert. (Az most mellékes, h évekkel később megtörtént spirituális tapasztalatom is hasonlóságot mutat a filozófiámmal, tehát tapasztalatom IS, filozófiám IS van erről és NEM MÁS. De erről is írtam az éjjeliben részletesebben, lásd abban.)
Az itt idézett reagálásoddal, kérdező, csak még jobban alátámasztatottad szemellenzősségedet, dogmatikus mivoltod, ergo vallásos vagy, akárcsak a legtöbb akadémikus.
Sajnos kinyilatkoztatsz egy homályos valamit, mert merev vagy, szellemileg korlátolt. Ahelyett, hogy logikailag körüljárnád a kérdéskört, mint pl én magam.
h g j k n x q k j c v n j k v w h h
Ergo sajnos NEM azért tetted fel a kérdést, hogy szélesedjen a látóköröd, és NEM azért, hogy többféle nézetet VÉGIGGONDOLJ.
VÁROM A BIZONYÍTÁSÁT a Nagy Bummocska infantilis, komoly arccal asztalt verő akadémikus dogmának, kedves kérdező. :)
Ja és ne feledd el, kérlek, bizonyítanod a másik akadémikus dogmátokat, mely bár egy kicsit régebbi, de hasonló a "realitása", mint az "Ősrobbanás" alias "Nagy Bummocska" infantilizmusotoknak,
mely másik dogmátok szerint a Föld lapos.
Előre is köszönöm a bizonyításodat, te hatalmas tudós, ki előtt meghajlék vala nagy tudásod láthatnók.
. N o s :
A rám következő hozzászóló első mondata is figyelemfelkeltő egyébként, javaslom belegondolnod abba is: ő is megemlíti, hogy nem lehet általánosítani, nincs egységes "ezós" nézet.
Ha elolvastad volna hosszú kifejtésemet, melyet kérésedre írtam, abban is olvashattad volna, hogy vannak az akadémikusok között is, meg az ezósok között is kuruzslók, pontosabban ezónak nevezik saját magukat, miközben valójában EGYESEK kuruzslók - már csak ezért se lehet általánosítani. Ezós és ezós nem feltétlen ugyanaz!
Köszönöm szépen a rendkívüli figyelmedet, ha már egyszer kérdést tettél fel valamiről. :)
"Nem vitatkozni jöttem,
csak megtudni a ezósok nézeteit."
Kedves akadémikus pap, akkor figyelmesen olvasd is el VÉGIG mindet. Megköszönném. Avagy trollkodni jöttél, kérdező? Merem remélni, hogy nem pusztán választ provokálni jöttél, hogy gépeljen az ember mint állat, hogy aztán csak beleolvass.
Kérdező, nem érzékeled
az önellentmondásodat? :)
Idézlek téged:
"Ezekben a kérdésekben nem hiszek senkinek sem. A fent említett tudományos modelleket, mint az evolúció, és az ősrobbanás konkrét tényeknek tartom..."
Akkor mégis csak hiszel valakinek... Az akadémikusoknak... Avagy saját magad hasraütésszerű, tippelgetéses hozzáállásodnak, ami történetesen egyezik az akadémikus nézettel. És mi alapján hiszed? :)
Hoppá, újabb
önellentmondása kérdezőnek,
idézem őt ismét:
"Véleményem szerint [...] az élővilág a biológiai evolúció terméke"
Konkrétan tudományos kutatók egy része már megcáfolta a korábbi, darwinista evolúciót, legalábbis annak legtöbb és legmarkánsabb momentumait,
TEHÁT TÖBBFÉLE TUDOMÁNYOS evolúciós elmélet létezik,
de te még ezeket is, tehát a KÜLÖNFÉLE tudományos nézeteket is egybemosod, kérdező...
Nem tűnik fel számodra, hogy túláltalánosítasz számos téren? ;)
A youtube-on számos cáfolat létezik egyébként.
Végiggondolásra ajánlom ezt is.
Ellenben hinni a templomban kell, kérdező.
51%os, te valamit nagyon keversz. Nincsen többféle tudományos modell, egyetlen evolúció létezik, aminek a működését pontosan ismerjük, használjuk is.
Hinni sem kell benne, hiszen látjuk hogy működik, ez tény.
Ha pedig bárkinek valaha is sikerült volna megcáfolnia, akkor nem lenne tudományos elmélet.
Előző, puszta üzleti fogás, amit teszel (Vatikán detto). Ahogy az akadémikusság egy biznisz, anyagi és presztízs érdekeltségetekre lépül, annak vannak alárendelve a sokszor mondvacsinált elméleteitek.
Nagyon is van számos tudományos cáfolata a darwini evolúciónak, nem is egyféle...
Itt a lehetőség neked, vagy a kérdezőnek levezetnetek a darwini evolúció elméletének a szerintetek helyes mivoltát. Bele fogtok sülni, és/vagy csúsztatott logikát fogtok használni, amit én le fogok leplezni.
Nos, bizonyítod? :) Vagy belátod, hogy a levegőbe beszélsz, anyagi érdekeltségedből kifolyólag, kedves előző hozzászóló? :)
Én magam nem vagyok anyagilag érdekelt a valóság kutatása vonatkozásában, ellentétben veletek. Én csupán kutatom az igazságot és sokkal közelebb vagyok hozzá, mint ti.
Variáció, replikáció, szelekció. Ennyi az alapja az evolúciónak, és ezt látjuk is a mindennapokban, mit akarsz cáfolni rajta?
Inkább mutass legalább egyet azokból a cáfolatokból!
"Én magam nem vagyok anyagilag érdekelt a valóság kutatása vonatkozásában, ellentétben veletek. Én csupán kutatom az igazságot és sokkal közelebb vagyok hozzá, mint ti."
Nem, te a hülyeséghez vagy nagyon közel, nem is tudod mennyire. Az "igazságod" pedig kb. olyan "igazság", mint a fundamentalista szektáké, magyarul a link hadova kategóriába tartozik. De nem is érdekelnek az ostobaságaid, szóval erre csak ennyit reagáltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!